„Ha nem folysz az árral, nagyon hamar kikerülsz a körből”

„Ha nem folysz az árral, nagyon hamar kikerülsz a körből”

Bede Ferenc volt az a futballbíró, aki nem tudott a háttérben maradni. Négy évvel a visszavonulása után megpróbálkoztam azzal, hogy egy kicsit bemutatom Bede Ferencet, az embert. Egy szigorú, az elveihez mindig, minden körülmények között ragaszkodó ember képe bontakozott ki előttem. Akinek végül épp a karakánsága pecsételte meg a sorsát…

» Tartalmi kivonat időkódokkal

  • 00:00 – Mennyiben volt más emberként a fiatal Bede Ferenc és az a Bede Ferenc, aki már a visszavonulás felé tartott?
  • 00:45 – Játékvezetői ars poeticája
  • 01:38 – Félbeszakadt és majdnem félbeszakadt mérkőzés
  • 03:23 – Milyen kép alakulhatott ki róla az emberekben játékvezető korában, és ez mennyire valós?
  • 06:18 – Más ember volt a pályán kívül, mint bíróként?
  • 09:03 – Volt/van-e hobbija, vagy csak a játékvezetés tölti ki az életét?
  • 09:47 – Hogyan és miért „került ki a körből”?…
  • 13:40 – Kemény Dénes örök életre emlékezetes dicsérete

» 3 erős rész az interjúból

  1. A játékvezetői lélektanról: „Az ars poeticám mindig ugyanaz volt. A pályán csak a kollégáimra számíthatok. Akármilyen intelligens játékosok vannak, nem segít neked senki. Mert mindenki arra törekszik, hogy győzzön. Ezért elkövet mindent. Azt lehet mondani, hogy mindenki inkább azon dolgozik, hogy rajtad minél nagyobb legyen a nyomás, a presszió és a mi javunkra tévedjen.”
  2. Élete egyik legnehezebb mérkőzése.„A félbeszakadt mérkőzésem még évekig nyomasztott. Az volt bennem, hogy még egy meccs csak nem szakad félbe. Mert ha még egy félbeszakad, akkor tényleg rád teszik a bélyeget!Kétezer-kettő szeptemberében volt egy Fradi–MTK. December elsején pedig egy MTK–Fradi. És az volt a mérkőzés pikantériája, hogy ugyanaz volt a tulajdonosa a két klubnak, Várszegi úr. Akik emlékeznek arra, hogy hogy jött ez le a médiában, tudják, hogy érdekes voltak a viszonyok. Olyan szerencsés voltam, hogy mindkét meccset én vezettem. Na most, a szeptemberi szerintem életem egyik legnehezebb mérkőzése volt. Azt hiszem, Dragóner Attilát kellett rögtön az elején kiállítanom, Fradi-pálya, telt ház… Roppant nehéz mérkőzés volt. És ott azért néha fölsejlett bennem, hogy úristen, már volt egy félbeszakadt mérkőzésem – ha ez így folytatódik… Ugyanis ha te következetes vagy, ha te szigorú vagy, ha te kitartasz az elveid mellett, és nem ijedsz meg, akkor végig kell vinned a mérkőzést. És lehetnek olyan pontok tőled függetlenül is, hogy akár botrányba is fulladhat a meccs. Utólag már jó erről beszélni, de akkor kicsit az ember megizzad, még ha ez nem is látszik.”
  3. Jól nősült. „Fontos a háttér, ezt minden sportoló elmondja. Sok játékvezető esik bele abba a hibába, hogy hétről hétre vidéken voltak, nem voltak otthon, és ezért végül elváltak. Én ebből a szempontból szerencsés vagyok. Én elég későn nősültem, már elmúltam harmincöt éves. Úgyhogy ez szerintem a részemről jó választás volt, a nejem pedig a focit rajtam keresztül ismerte meg. Én akkor már NB I-es bíró voltam, vagyis pontosan tudhatta, mire vállalkozik. A két lányom még szerencsésebb, mert mire ők felnőttek, én már befejeztem. Ők már nem nagyon tapasztalták meg, hogy apuval hogyan bánnak az újságok. Vagy hogy mutogatnának utánam az utcán, hogy »Bede, hétvégén te vezetted a meccsünket, borzasztó voltál.«”

» Hivatkozások az interjúhoz

» Így lett Bede Ferenc tévés szakértő

2013. augusztus 5-én a szerkesztői szobában brainstormingolt a Premier League-es keménymag, azaz Sallói István szakértő, Monoki Lehel műsorvezető, Haraszti Ádám vezető kommentátor, Lózs István és Bakonyvári Gergely szerkesztő, illetve jómagam. Sokadjára is bedobtam, hogy most már tényleg kellene egy külön bírószakértő a stúdiós Premier League-összefoglalóba, mert hétről hétre a játékvezetői ítéletektől hangos Anglia.

Végül is ezt sikerült átvinni, és a 2013 tavaszán egy El Clásico stúdiós felvezetésén már bemutatkozó Bede Ferencre esett a választásunk.

» A „botrányhős”

Ahogy érintőlegesen a videós interjúból is kiderülhetett, játékvezetőként nem volt egyértelmű a megítélése. Nem nagyon akadt olyan NB I-es szurkolótábor, amely a szívébe zárta volna (akinek erre van igénye, meghallgathatja a „Bede, te állat!” kezdetű rigmust), és mintha szinte vonzotta volna a balhékat.

Bede Ferenc megkergetése

Vagyis fel volt adva a lecke. Adott valaki, akiről nem a legszebb kép él a futballszeretők emlékezetében. Innen szép nyerni! Fordítsuk át!

» Elindul egy új karrier

2013. augusztus 19-én megvolt Bede „igazi” debütálása. Az akkor még a legtöbb NB I-es meccsel büszkélkedő (ex)játékvezető beült a greenboxba, és ha eljutott a Premier League-összefoglaló adásmenete valamelyik előre egyeztetett esetig, megjelent a képen, és a stúdióban ülőkkel összebeszélve elemezte az adott szituációt.

Bede Ferenc a DIGI-ben
Bede Ferenc a DIGI-ben

Emberileg a 0. perctől elvarázsolt minket. Ahhoz képest, hogy papíron egy „botrányhőssel” volt dolgunk, egy végtelenül udvarias és tisztelettudó ember jelent meg hétről hétre. Jókat mulattunk a nyakkendőin (mert ő aztán adott, és a mai napig ad is a megjelenésre: ha például egymás után két műsorban is szerepel, akkor két különböző zakóban, illetve nyakkendőben láthatja a nagyérdemű), és hát tényleg a nagybetűs úriembert testesítette meg. Nekem például a mai napig mindig boldog karácsonyt kíván SMS-ben.

Ha már SMS… Egyszer csak otthon vette észre, hogy rajta maradt a mikroport, vagyis a mikrofon, amit adás alatt használtunk. Erről a szerkesztő úgy szerzett tudomást, hogy váratlanul kapott egy szöveges üzenetet:
„T. István! Nálam maradt a mikrofonom. Üdv, Bede”

» Szujó Zoltán dicsérete

Szakmailag is villámgyorsan nagyon jó lett a különrovat megítélése. Visszahallottuk, hogy NB I-es meccsek lelátóin az általa mondottakat idézik mint „szentírást”, de említhetném korábbi Komlósi Oktatási Stúdió-s évfolyamtársamat, aki azt írta nekem, hogy rendre nézi a PL-összefoglalókat, mert Bede mindig tud olyan dolgot mondani, aminek ő aktív játékvezetőként/partjelzőként hasznát veszi! És a tévés szakmából is kaptunk jó visszajelzést.

Szujó Zoltán tweetje

Hirtelen a hazai hírportálok is rákaptak Bedére: ha a világ futballpályáin furcsa játékvezetői ítélet született, egyből az ő számát tárcsázták. Ő lett „A” bírószakértő. Az origo szerződtette is a brazíliai világbajnokságra, majd pedig egy teljes Bajnokok Ligája-szezonra.

Bede Ferenc cikkek

Pedig borzasztó hálátlan volt a feladata. Ülni másfél órán (vagy amikor már a PL mellett a Serie A-összefoglalóban is feltűnt: kétszer másfél órán) keresztül egyedül egy szobában, szemben egy kamerával, az ember képébe vakító lámpákkal, és várni, hogy néha megszólítsák őt egy-két percre…

Nem véletlen, hogy amikor a vezérlőből néha fürkésztük az arcát, sokszor azt láttuk, hogy szinte alszik (aztán persze ahogy jött a felkonfja, egyből életre kelt).

Bede Ferenc a greenboxban

» Csak egy vihar zökkenthette ki

Sztoikus nyugalmából nem nagyon lehetett kizökkenteni, csupán egy ellenpéldát láttam. 2015 augusztusában egy élő Premier League-összefoglaló ment, én éppen bent tébláboltam a vezérlőben, és azt látom, hogy Bede egyre gyanakvóbb fejjel néz felfelé…

Ma már nevetünk ezen, de akkor cseppet sem volt vicces a dolog. Az évtized egyik legnagyobb, váratlan özönvize csapott le a fővárosra! Mi ott a vezérlőben erről semmit sem tudtunk, semmit sem érzékeltünk, a vágószobák folyosója meg az arról nyíló greenbox (vagyis a „Bede-villa”) viszont már megadta magát… Hamarosan már a stúdióban is folyt a víz, úgyhogy viszonylag gyorsan véget vetettek az adásnak.

Ilyen, amikor egy híresen antialkoholista ember elázik!

» Aranyosi Péter kifigurázott, Bede Ferenc frappánsan reagált

2019 tavaszán a Comedy Centralon debütált Aranyosi Péter Borsodi homályos című stand up estje. Gondoltam, belenézek… Egyszer csak azt hallom a köztudottan futball- (és DVTK-)őrült Aranyositól:

„Volt egy játékvezető, úgy hívták: Bede. Nem tudom, aki régen nézett focit… megvan? Ez egy harmincegy kilós ember, tömött bajusszal. És ha levágja a bajszát, harminc kiló! Most a sporttévén, valamelyik sporttévén szakértő kommentátor – azt istenien csinálja; a pályán nem látott, az volt a probléma!”

Egyből kapcsoltam. Írtam a Comedy Centralnak, hogy felhasználnánk ezt a részletet az Aranyosi-estből; örömmel hozzájárultak. Szóltam a Premier League-felelősünknek, aki felkészítette Bede Ferit, és máris megvolt a geg: megmutatjuk neki adásban, hogyan figurázták ki egy stand upban, aztán reagáljon rá!

A végeredmény pont olyan kedves és őszinte lett, mint amilyenre számítottunk.

De nem értem be ennyivel!

Tudtam, hogy Lovász László kezeli a Dumaszínház honlapját, úgyhogy írtam neki is egy e-mailt, és a figyelmébe ajánlottam a videót, hiszen magunk közt szólva tényleg nem mindennapi, hogy egy stand upban kifigurázott ember reagál a róla szóló paródiára!

Az eredmény: cikk a dumaszinhaz.hu-n, aztán pedig egy poszt Aranyosi Péter 185 ezres Facebook-oldalán.

Aranyosi Péter Facebook-posztja

Így értünk el tizenvalahányezer kattintást és nagyjából 600 lájkot egyetlen gegötletemmel, mindenféle Facebook-hirdetés nélkül.

És akkor zárszóként jöjjön két, az Aranyosi-poszthoz érkező komment.

„Szerintem jó bíró volt. Mindenkinek van hibája, sokszor a partjelzői vitték be az erdőbe.”

„Ma nagyjából térdre esnénk örömünkben, ha Bede Ferencek vezetnék a meccseket.”

Egész szépen sikerült a küldetés: átformálni Bede Ferenc bírókori megítélését!

Halhatatlan kommentátori szövegek

Halhatatlan kommentátori szövegek

„They think it’s all over”; „Aus dem Hintergrund müsste Rahn schießen!”,„I wear narrisch!” Közvetítésrészletek, amiket kívülről fújnak a futballbarátok Angliában, Németországban, Ausztriában és idehaza.

Az egyik legszubjektívebb szakma a futballkommentátoroké. Az egyik néző azt szereti, ha a szpíker ellátja háttér-információval, a másik azt, ha a játékot követi; az egyik néző a kiabálós, érzelmes, „beleélős” közvetítést kedveli, a másik a higgadtat, tárgyilagosat – éppen ezértaz a kommentátor, aki az egyik szurkolónak kifejezetten kedvére való, simán lehet, hogy egy másikat az őrületbe kerget.

» Hogy lesz egy kommentátor halhatatlan?

Mivel lehet akkor kiemelkedni, a kommentátori szakmában világklasszissá válni? Az emberek emlékezetében megmaradni? Az első bekezdéssel már finoman utaltam a(z általam helyesnek vélt) válaszra. Nagy pillanatban kell valami nagyot, valami felejthetetlent mondani (sikítani, kiabálni, elbőgni). Talán a többi kommentátor nevében is mondhatom, hogy sokszor érzi az ember, hogy na, ez most roppant frappáns megjegyzés volt. Csak hát egy olyan meccsen, egy olyan pillanatban jött ki az a „nagyon frappáns”, ami finoman szólva sem jutott el több millió emberhez. Lehet persze azt mondani, hogy ez milyen igazságtalan, de ha jobban belegondolunk, a focistáknál is ez van. Egyrészt kevesen jutnak el érdemtelenül mondjuk egy vb-döntőre. Másrészt az igazi legendák (Pelé, Maradona, Zidane, a brazil Ronaldo és még néhányan) azok lesznek, akik egy ilyen mérkőzésen tudják tudásuk legjavát nyújtani.

Miért működne ez másként a kommentátoroknál? Kell, bizony kell egy különleges pillanat, egy nagy sportsiker, amire az egész ország odafigyel. Ahogy Hajdú B. István (aki majd a poszt végén a magyar példát szolgáltatja) szokta mondogatni: ha Egerszegi Krisztina Szöulban nem képes maga mögött tartani a nála egy fejjel magasabb NDK-sokat, akkor hiába kiabálja mégoly eredetien Vitray, hogy „Gyere Egérke, gyere kicsi lány!”, a kutya nem emlékezne rá. Így viszont mindenki kívülről fújja. De ugyanilyen Szepesi „Lőj, lőj, Dömötör!”-je.

Na de vissza a futballpályára! Itt és most akár véget is vethetnék a posztnak, ám nem teszem, mert szerintem minden állítás akkor ér valamit, ha kellően meg van támasztva példákkal. Éppen ezért összegyűjtöttem néhány embert (hangsúlyozottan a teljesség igénye nélkül), aki azzal kereste a kenyérrevalót, hogy labdarúgó-mérkőzéseket közvetített, és hiába kommentált egyikük-másikuk akár 1000-nél is több meccset, általában egyetlen közvetítésrészlete jut eszébe minden honfitársának. Azonban ez pontosan eggyel több, mint amennyi a kommentátorok 99%-ától fennmarad. Ők megkapták az esélyt a sorstól, hiszen egy nagy sikert közvetíthettek, de ezzel az eséllyel éltek is – ne szépítsük: ez nem mindenkinek sikerült…

» Nando Martellini (1921-2004)

Az olasz kommentátor példája azt mutatja, hogy nem kell okvetlenül valami nagyon eredetit mondani, az is megteszi, ha egy „sosem volt-sosem lesz” mérkőzésen kellően hátborzongatóan kiabál egy nevet. (Azért ne becsüljük le mindezt, hiszen tudnánk mondani olyan szpíkert, aki egész pályafutását végigkiabálja, de nincs egy gólközvetítése, amit az anyján kívül bárki fel tudna idézni…)

Martellini nagy lehetősége az 1970-es Olaszország–NSZK vb-elődöntő (4-3) volt, amit a németeknél és az olaszoknál is az évszázad meccsének tartanak. Ebből a legtöbbször Riva góljának kommentálását emlegetik – biztos vagyok benne, hogyha megállítanánk tíz, középkorú olasz futballbarátot, minimum hét ezt nevezné meg a legemlékezetesebb közvetítésnek. Figyelmesen meghallgatva ez még euforikus kiabálásnak sem nevezhető, emberünk egyszerűen felemelte a hangját. Az ő stílusa azonban ilyen volt, ahhoz ez tökéletesen passzolt.

Aztán vannak olyanok, akiket egy egyszerű (már-már közhelyes) mondat emelt a legendák közé.

» Brian Moore (1932-2001)

Nick Hornby Focilázában is kiemelt helyet kap az 1989. május 26-i Liverpool–Arsenal mérkőzés. Nagyon egyszerű volt a képlet: ha az Arsenal legalább két góllal nyer, akkor bajnok, minden más esetben a Liverpoolé az elsőség. Igazi bajnoki döntő! És ez még élesebbé vált a 92. percben, amikor 1-0-s Arsenal-előnynél a londoni Michael Thomas ziccerbe került. Ha bemegy a lövés, az Arsenal az aranyérmes, ha nem, akkor a Liverpool. Minden kommentátor ilyen pillanatra vágyik. Brian Moore tolmácsolásában ez így festett:

„It’s up for grabs now…“  – szabad fordításban: „Itt a nagy esély, csak meg kell ragadni…“ Közvetíthetett több mint 20 kupadöntőt, dolgozhatott kilenc vb-n, Brian Moore munkásságából ez a mondat marad meg. De ez valóban fennmaradt! Az Emiratesben például a mai napig lehet látni olyan transzparenst, amin a híressé vált mondat virít.

"It's up for grabs now" - Brian Moore híres közvetítés részlete az Arsenal stadionjában

» Edi Finger (1924-1989)

Az osztrák Edi Finger rádióriporterként lett legenda. Összetéveszthetetlen orgánuma eleve megkönnyítette a kiemelkedést – aztán jött egy tét nélküli meccsen aratott, mégis szenzációszámba menő győzelem. Az 1978-as világbajnokság középdöntőjének zárókörében Ausztria–NSZK volt a műsoron. Az osztrákok már csak a tisztes helytállásért küzdhettek, a címvédő NSZK csapata legalább négygólos győzelem esetén még volt esélye a döntőbe jutásra. A nyugatnémetek igencsak lebecsülték az osztrákokat, akik parádés, 3-2-es sikerrel vettek revánsot. A duplázó Hans Krankl volt a hős, a győztes találat rádióközvetítése pedig halhatatlanná tette Edi Fingert.

„I wear narrisch!” Vagyis „Megőrülök!” Ezt kiabálta, és ez (bár nem nevezhető különösebben eredetinek) szállóige lett. Persze ezért maga Finger is tett, hiszen 1988-ban megjelentetett önéletrajzi könyve az I Wear Narrisch! címet kapta. A zárszóban így fogalmazott: „A rádió az én otthonom, s ez így marad egészen a halálomig. Ha ez bekövetkezik, nekrológ helyett azt fogják idézni az emberek: »I wear narrisch…«”

De azt talán maga sem gondolta volna, hogy ennyire hosszú életű lesz a mondat – és általa ő maga. Ahogy a német nyelvű Wikipedia-oldalán fogalmaznak, az Edi Finger ugyanolyan márkanév Ausztriában, mint a Sacher-torta vagy a Mozart-golyó. És bizony elég sok tárgyon köszön vissza a mai napig a legendás mondat!

I wear narrisch - Edi Finger híres szövege így él örökké

» Björge Lillelien (1927–1987)

Ő volt a norvégok Szepesije. Ugyanolyan magával ragadóan tudott futballt kommentálni a rádióban, mint magyar kollégája, ezért sok norvég szurkoló vette le a tv-kommentátor hangját, és hallgatta inkább a rádióközvetítést. Lillelien több szempontból különleges ebben a gyűjtésben. Egyrészt ő nem egy gólnál mondott valami emlékezeteset, hanem egy nagy győzelem biztossá válásakor (1981. szeptember 9-én a norvég válogatott vb-selejtező-meccsen 2-1-re megverte az angolokat), ráadásul ő nem aprózta el, és egész szép kis monológot tartott. Persze ebből is ki lehet emelni két különösen emlékezetes mondatot, amit nem is norvégul, hanem a biztonság kedvéért angolul mondott.

„Maggie Thatcher can you hear me? Maggie Thatcher, your boys took a hell of a beating! Your boys took a hell of a beating!”

Vagyis: „Maggie Thatcher, hallasz engem? Maggie Thatcher, a fiaid pokoli nagy zakót kaptak! A fiaid pokoli nagy zakót kaptak!” De mondott előtte mást is: „Mi vagyunk a legjobbak a világon! Mi vagyunk a legjobbak a világon! Megvertük kettő-egyre Angliát futballban! Ez egyszerűen hihetetlen! Megvertük Angliát! Angliát, zsenik szülőhazáját! Lord Nelson, Lord Beaverbrook, Sir Winston Churchill, Sir Anthony Eden, Clement Attlee, Henry Cooper, Lady Diana – mindet legyőztük! Mindet legyőztük!”

Úgyhogy itt aztán nemcsak Margaret Thatcher, az Egyesült Királyság akkori miniszterelnöke kapta meg a maga fricskáját, hanem az ellenfél országának színe-java is. Bár akkoriban még nem volt YouTube, a hangfelvétel így is eljutott Angliába, és ott legalább annyira megmaradtak Lillelien szavai, mint hazájában, Norvégiában. 2002-ben az Observer Sports Monthly szavazásán minden idők legemlékezetesebb közvetítésének választották meg – az angolok! A brit lapok is előszeretettel merítettek belőle, a The Sun például a 2004-es Eb francia–angol csoportmeccsére ezzel a címlappal hangolt.

A The Sun a 2004-es Eb francia–angol csoportmeccsére ezzel a címlappal hangolt

» Herbert Zimmermann (1917–1966)

Aztán van olyan kommentátor, aki némiképp az eddigieket tudja egyszerre. Bele is élte magát élete nagy meccsébe, mondott is emlékezeteset, sőt, még egy új állandó jelzőt is adott az egyik játékosnak. Ő Herbert Zimmermann, a németek rádiós legendája. Nála érdemes egy picit elidőzni az előzményeknél. 1954-ben Bernben rendezték meg a labdarúgó-vb-t.

A nagy esélyes a magyar Aranycsapat volt. Kocsisék el is jutottak a döntőbe, ahol a nyugatnémet válogatott volt az ellenfél, amelyet a csoportmeccsek során 8:3-ra legyalultak. Ám az egy tartalékos csapat volt – a legerősebb Nationalelf 0:2-ről fordítva 3:2-re győzött, és elütötte a mieinket a világbajnoki címtől. Ennek a mindkét nemzet történetében meghatározó mérkőzésnek lehetett a német hangja Zimmermann. (Volt tv-közvetítés is, de mivel akkor még nem nagyon volt tv-készülék, majd később el is keveredett a hangfelvétel, a tv-kommentátor, Bernhard Ernst neve réges-rég feledésbe merült.)

Mégpedig teljesen véletlenül. A torna alatt ugyanis négy rádióriporter (Rudi Michel, Kurt Brumme, Gerd Krämer és Zimmermann) dolgozott váltásban, és minden meccs másnak jutott. Zimmermann kifogta a 3:8-at – és rá jött ki a döntő is, amire persze előzetesen senki sem számított. Rudi Michel volt a szobatársa, aki elmesélte, hogy kollégája teljesen be volt gyulladva a nagy meccs előestéjén. Szégyen, nem szégyen, azt gyakorolta, hogyan reagáljon, ha megint nagyon kikapnak!

Ám – és ez immár történelem – nem ez történt. A meccs összefoglalója, Zimmermann hangjával, itt nézhető meg. Valószínűleg egy német szurkoló az egészet végigbőgné; de lehet, hogy egy magyar is, csak más okból…

A közvetítésből több részlet is élénken él a németek emlékezetében. Nyilván a vége az egyik („Aus! Aus! Aus! Aus! Aus! Das Spiel ist aus!”, vagyis „Vége! Vége! Vége! Vége! A meccsnek vége!”), de talán nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy Rahn győztes góljának közvetítését is minden német kívülről fújja:

,,Aus dem Hintergrund müsste Rahn schießen – Rahn schießt – Tooooor! Tooooor! Tooooor! Tooooor!”

(„Hátulról Rahnnak lőnnie kellene – Rahn lő – Góóóóól! Góóóóól! Góóóóól! Góóóóól!”) A rádióriporternek volt még egy nagy mondása. „Toni, te egy futballisten vagy!” – kiáltotta, Toni Turek sokadik nagy védése láttán. Bár ezért később bocsánatot kellett kérnie, mert az egyháznak nem tetszett, hogy egy futballistát istenhez hasonlítanak, kétségtelen, hogy Turek örökre „futballisten”-ként marad meg az emberek emlékezetében – sőt, a drukkerek mai sztárokra is előszeretettel használják a „Fußballgott” kifejezést.

Zimmermann mindössze 48 esztendősen, autóbalesetben hunyt el, de a neve és híres közvetítése fennmaradt. Az ő nevét viseli az a díj, amit az év német újságírója kap. Az ’54-es vb-döntő 50. évfordulóján pedig a német közszolgálati rádió teljes egészében leadta a berni közvetítést; természetesen ugyanúgy 16:53-as kezdődött az adás, mint anno.

Rahn müsste schiessen - egy felejthetetlen mondat

» Jack van Gelder (1950–)

Következő emberünk a jósnak sem utolsó Jack van Gelder, aki volt olyan szerencsés, hogy neki jutott a ’98-as vb-n a holland–argentin negyeddöntő. (Akkor épp rádiósként, de dolgozott tv-kommentátorként is.) Nyilván sokan emlékeznek rá, Dennis Bergkamp az utolsó pillanatban rúgta be a továbbjutást érő gólt. A nagy ordibálásokra amúgy is hajlamos Van Gelder itt olyan révületbe esett, hogy az már önmagában elég a legendává váláshoz (a YouTube-on is számos remixet találhatunk, amelybe a készítő beépítette Van Gelder üvöltését).

Na de ez még mind semmi! Ahogy az egyik kommentelő írta (és ezt hollandul jól beszélő kollégám, Ambrus Tamás is megerősítette), a gól előtt közvetlenül a következőket mondta: „a hollandok ott lesznek az elődöntőben. Elődöntő, ez jön. A labdával Frank de Boer. Frank de Boer megjátssza, és ez nagyon jó Dennis Bergkampnak…” A többi pedig már nem igényel fordítást. Hogy De Boer saját térfeles labdatologatásakor miként érzett rá, hogy mindjárt belövik az elődöntőt érő gólt? Passz…

» Kenneth Wolstenholme (1920–2002)

Ezek után jöjjenek azok, akik a mondanivalójukkal, azok eredetiségével hódítottak! Az angol Kenneth Wolstenholme elmondhatta magáról, hogy 1949-től 1971-ig minden FA-kupa-döntőt közvetíthetett, ám nem meglepő módon az 1966-os, angol győzelemmel véget ért világbajnoki finálé kommentálásával vált halhatatlanná. És nem azzal a sokáig vitatott Hurst-góllal (ma egyébként már egyértelmű, hogy a labda nem haladt át teljes terjedelmével a gólvonalon), amivel a hosszabbításban vezetést szereztek Charltonék. Hanem Hurst harmadik találatával, amivel minden eldőlt (4:2).

Az történt – ami a közvetítésből is kikövetkeztethető –, hogy a bíró tett egy félreérthető mozdulatot, néhány néző azt hitte, lefújta a meccset, és belépett a pályára. Erre jött a legendás mondat: „They think it’s all over

Vagyis „Azt hiszik, vége.” És bár a folytatást senki sem teszi hozzá, az az igazán zseniális. Merthogy Wolstenholme kivár, és amikor Hurst lövése a kapuban köt ki, hozzáteszi: „Most van vége.”

A „They think it’s all over” az angol futballfolklór fontos része, a BBC egy kvízműsornak is ezt adta címül, de találkoztam a szöveggel szezon-összefoglaló DVD hirdetésében is: „Azt hiszi, vége [a szezonnak]?” A legjobb, legbizarrabb pedig ez a ,,ne igyál és vezess!”-felhívás.

They think it's all over

» Hajdú B. István (1969–)

Utolsó előtti halhatatlanunk Hajdú B. István, aki persze még reméljük, hogy sokáig él és közvetít. Ő aztán számtalan nagy pillanatban mondott valami nagyot, valami eredetit, valami frappánsat. Megmutatta azt is, hogy hibátlanul vissza tudja adni egy fokozhatatlanul drámai meccs legdrámaibb pillanatának drámaiságát (elnézést a szóismétlésért!), Grosso góljánál.

Ám nála is visszaköszön az, amit az elején írtam: az üt igazán, ha egy kommentátor honfitársai érnek el valami világraszólót. És ez bekövetkezett 2002-ben, amikor a Zalaegerszeg 1-0-ra megverte a Manchester Unitedet. Azzal a Koplárovics-góllal egybeforrt Hajdú B. István közvetítése.

Gyanítom, a többség fejből csak azt tudná felidézni, hogy milyen viccesen elcsuklott Hajdú B. hangja, amikor azt kiabálta, hogy “Góóóól!”. De azért egy-két dologra hadd hívjam el a figyelmemet, mert számomra itt jött ki igazán Hajdú B. klasszisa. Egy ilyen totálisan váratlan pillanatban 10-ből 9 ember nagyjából annyit tudott volna kipréselni magából, hogy „Úristen!”, „Vezetünk!”, „Koplárovics!”, „Őrület!”, stb.

Mit mondott ellenben Hajdú B.? „Föltámad a szél, és vele együtt a Zete is. Három perc hosszabbítás lesz. El is indult most ez a három perc. Szamosi kér keresztlabdát. Szamosi! Szamosi! Be kéne adni jól! Ott a helyzet! Góóóóól! Koplárovics! Egy-nulla a kilencvenegyedik percben, több ez mint feltámadás! Koplárovics Béla első gólja a Zalaegerszegben, hát persze, hogy a Manchester Unitednek. (…) Dehogynem kell hosszabbítani, hogyne kéne? Most kell lefújni!”

Tehát a gól emelkedett pillanatában is pontosan emlékezett arra, hogy nem sokkal korábban arról beszélt, hogy 1. feltámadt a Zete, 2. milyen jó volna, ha a bíró lefújná a meccset (ezt nem hallhatjuk az összefoglalóban) – és nemcsak hogy emlékezett, de ezeket magától értetődő természetességgel csatolta vissza.

Na ezért az Hajdú B. István, aki!

» Clive Tyldesley (1954–)

Ám az én személyes number one-om nem ő, hanem Clive Tyldesley. Nem mondhatni, hogy mindenki imádja; sokak szerint ő minden idők legelfogultabb angol kommentátora. Kétségtelen: senki előtt sem titok, hogy a Manchester Unitednek szurkol. Ám élete közvetítésénél ez aligha jelentett gondot, hiszen ez a ’99-es BL-döntő, amelyen a United 2-1-re megverte a Bayern Münchent, felejthetetlen hajrával.

Amit Tyldesley a hosszabbításban csinált, „A tökéletes közvetítés”! Egész egyszerűen mindig megtalálta a legjobb szavakat, a legtalálóbb gondolatokat. Amikor a dráma a tetőfokára hágott, képes volt hosszú másodperceken át hallgatni (ez igenis komoly bravúr!), néha pedig egyenesen azt hitte az ember, hogy a jövőbe lát. Nem véletlen, hogy csak a hosszabbítás négy-öt percének közvetítéséből legalább négy mondat megmaradt az utókornak.

89:51. Még 1-0 a Bayern javára, a Manchester United jön bedobással: „Egy alaptábor az utolsó nagy támadás előtt”

90:23. Kimegy a labda szögletre:

„Képes lesz a Manchester United gólt szerezni? Mindig szerez gólt”

És valóban. A szöglet után megszületik Sheringham egyenlítő gólja. Miután kivár, csak annyit mond Tyldesley:

„Név a trófeán”

91:53. Solskjaer kapja a labdát a bal oldalon. Előtte Tyldesley azt taglalta, hogyha ez így marad, akkor hosszabbítás és aranygól. Most hozzáteszi: „hacsak…. Solskjaer nem hoz össze még egyet.”

92:14. Beckham megint leállítja a labdát a sarokban, aztán hátralép:

„Ez az ő pillanatuk?”

A többit tudjuk, Solskjaer is betalált, megnyerve a döntőt a Unitednek. Tyldesley pedig – miután ismét jó érzékkel kivárt – csak annyit mondott:

„A Manchester United elérte az ígéret földjét”

Aztán pedig a végén: „A United-drukkerek meg fogják kérdezni, hol nézted a kilencvenkilences BL-döntőt? Hol láttad, ahogy Ollie Solskjaer szinte a meccs utolsó lövésével megnyerte a döntőt? És körülbelül ötvenezer ember majd azt mondhatja: ÉN OTT VOLTAM!”

Ha érdekel a kommentátorszakma, akkor az Egy kommentátor élete nevű TikTok-playlistemet érdemes szemügyre venned!