Ha nyelvhelyesség, akkor Grétsy László és az Álljunk meg egy szóra! Most, hogy a legendás tévéműsor másik szereplője, Vágó István után a Tanár úr is itt hagyott bennünket, egy kicsit nyelvészkedjünk! Mert én kommentátorként mindig törekedtem arra, hogy lehetőség szerint VALÓBAN „magyarul” beszéljek!

De még mielőtt eljutnánk oda, gyorsan „elhadarom”, hogy a DIGI Sport előtt az Aréna 2000 Kiadónál dolgoztam – többek között lektora lehettem Csurka Gergely A nemzet aranyai című könyvének −, és már ott sok olyan finomságot tanultam a rutinosabb kollégáktól, amiknek nemcsak újságíróként, hanem kommentátorként is hasznát vehettem.

• Vonatkozó névmásként ne azt írjam, hogy „melyet”, hanem „amelyet”, hiszen a „melyet” kérdőszó – tanította Gombkötő Roland.
• A focista nem „egészségügyi”, hanem „egészségi” okokból hiányzik a keretből, mert az egészségügy, az a Horváth Ágnes (hát igen, ez rég volt, hol van már Horváth!) – figyelmeztetett Kormanik Zsolt.
• Nem „bekapta” a gólt, csak „kapta”, mert bekapni a zsemlét szokás – hívta fel rá a figyelmet T. Szabó Gábor.

Az arénás főnököm, Ládonyi László (Isten nyugosztalja!) pedig arra mutatott rá, hogy helytelenül használtam az idejekorán kifejezést.

Már nem találom a forrást, úgyhogy az emlékeimre hagyatkozom, amikor azt állítom, hogy épp egy Grétsy László-interjúban került elő, és a Tanár úr talán Boross Péterre hivatkozott, hogy ha a(z akkori) miniszterelnök is helytelenül használja az idejekorán kifejezést, akkor nem lehet, hogy ehhez kéne igazítani a definíciót?

Mert bizony ez egy széles körben helytelenül használt szó.

Az idejekorán NEM azt jelenti, hogy „TÚL KORÁN”. Hanem azt, hogy „A KELLŐ IDŐBEN, NEM KÉSVE, ÉPP JÓKOR”.

Ha én két hét múlva Mallorcára utazom (mi sem egyszerűbb…), és már most, két héttel előbb elkezdek készülődni, csekkolom az útlevelet, stb., akkor én IDEJEKORÁN cselekszem. Még időben, nem ellébecolva a dolgokat.

„Megkérhetlek, hogyha már egyszer te közvetíted a meccset, akkor ne mondd azt, hogy rögzített játékhelyzet? Legyél te az egyetlen a riporteri mezőnyből, aki azt mondja, hogy pontrúgás vagy szögletrúgás!” – kérte 2011-ben, a DIGI Sport Kibicek című műsorában Megyesi Gusztáv Lévai Ferenctől, a Sturm Graz–Videoton BL-selejtező kommentátorától. (Feri amúgy megfogadta a tanácsot.)

És valóban, a szögletre, szabadrúgásra szinte mindenki rögzített helyzetet mond, pedig a labda valójában semmivel sincs rögzítve.

Erről magam is beszélgettem anno Megyesivel, illetve az Élet és Irodalom-főszerkesztő Kovács Zoltánnal. Elmondtam, hogy nekem a pontrúgás sem tetszik annyira, hiszen amíg a tizenegyest és a középkezdést valóban egy pontról, a tizenegyespontról rúgják, a szabadrúgást például már nem.

De hogy mennyire nem egyértelmű a sztori, jól mutatja Ambrus Tamás kommentje: 

„Érdekes téma. Van egy játékvezető, aki a kispályás bajnokságban, ahol mi is játszunk, a sporik főnöke. Kb. egy éve kifejezetten megkért, hogy ne pontrúgást mondjunk a közvetítéseknél, mert a szabálykönyv szerint is fociban két ilyen van csak, a kezdőrúgás és a 11-es. A többinél a rögzített szituáció is a helyes kifejezés. Azóta ehhez tartom is magam, mert abszolút igaza van. A »rögzített« nem azt jelenti, hogy szó szerint oda van ragasztva vagy varrva valamivel, hanem szabadabb értelmezésben azt, hogy a labda nem mozog, egy helyben áll. Úgyhogy szerintem ez a leginkább elfogadható és emberi fülnek is akceptálható.”

Én a magam részéről „állított labdás helyzet”-et mondok közvetítésekben. Ez magyarul van, és még le is fedi a szögletet, a büntetőt, illetve a szabadrúgást.

Más kérdés persze, hogy érdemes-e egyáltalán újítani.

A DIGI Sportnál Egri Viktor próbálkozott azzal, hogy ötös helyett kis téglalapot, a tizenhatos helyett pedig nagy téglalapot mond. A nézőket ez zavarta, nekik az ötös az ötös, és gondolom, a szöglet is rögzített helyzet.

Akár helyes, akár nem.

És akkor így jutottunk el Grétsy László élvezetes szakcikkéig.

„Válaszomat annak elismerésével kell kezdenem, hogy olvasónk érvelése ésszerű, megalapozott.

Voltaképpen értelmező szótárunk is neki ad igazat azzal, hogy bár ’odacsap’ jelentésű odavág címszó van benne, főnévi, illetve melléknévi értelmű odavágó szó nincs. Visszavágó azonban létezik, s ennek jelentését a szótár a sportnyelvi használatra utalva a következőképpen adja meg: ’két versenyző, csapat közti második (verseny, mérkőzés), amelyen a vesztes visszavághat’.

Csakhogy a nyelv örökösen változik, s esetünkben éppen e változás egyik mozzanatát figyelhetjük meg. Formailag még csakugyan nincs odavágó szavunk, de valójában már van, csak a Magyar értelmező szótár megírása idején még nem érlelődött meg annyira, hogy a szótár készítői önálló címszóként szerepeltessék a 2003-ban megjelent kötetben.

A visszavágó szerencsés csillagzat alatt született, mert a múlt század harmincas éveiben neves sportújságírók kezdeményezésére számos idegen sportműszót sikerült magyarosítani.

Akkor lett a dribliz igéből cselez, a backhand szóból fonák, az ofszájdból les, a plansból pást, s a francia revans (vagy reváns) szóból legalábbis a sportnyelvben visszavágó.

Elismerem, nem valami sikerült szó az odavágó, mert érződik rajta, hogy főleg a visszavágó vonzására, annak párjaként került bele a nyelvhasználatba, valahogy úgy, mint Pilátus a krédóba. De belekerült, s ez ellen egyrészt nem tehetünk semmit, mivel már csakugyan a sportnyelv szerves része, másrészt pedig nem is kell tennünk, mert az elsővel vagy a rangadóval való helyettesítése nem is mindig lehetséges.

Csupán néhány újságcikkcím, szemléltetésül: „Szerdán odavágó, április 30-án visszavágó”; „A 105-105-ös »odavágó« után a visszavágó is káprázatos volt”; „Visszavágó vagy újabb »odavágó«?” stb. Mindezeknek a címeknek szinte nélkülözhetetlen mozzanata az odavágó- visszavágó párhuzam. Olvasónk maga is „oda-visszavágós sporteseményekről” ír, s ezt szinte mindenki érti is.

Nem kétséges: az odavágó szó a sportnyelvben már kivívta az életben maradás jogát. Sem elegendő okunk, sem jogunk ezt megtagadni tőle.”

De ezek még csak apróságok, az alany-állítmány egyeztetés sokkal fajsúlyosabb téma!…

Az Aréna 2000-nél gyorsan a fejembe verték anno, hogy az angollal (ahol egy sportcsapathoz a „They”, vagyis az „Ők” társul) ellentétben a magyarban egy csapat mindig egyes szám.

Tehát NEM írhatom a Juventusra, hogy „jó formában vanNAK”, kivéve ha előtte valamivel (mondjuk egy odabiggyesztett „a torinóiak”-kal) feloldottam („ami a Juventust illeti, a torinóiak jó formában vannak” – ez tehát már helyes!).

Azért pedig valószínűleg pénzbüntetés járt volna, ha megjelenik valamelyik kiadványunkban, hogy „A Fradi, AKI”. NEM! Helyesen: „A Fradi, AMELY”!!!!

Mindezt a beszélt médiába átnyergelve is próbáltam magammal vinni.

Amikor viszont a közelmúltban azt láttam, hogy immár az írott sajtóban is egyre többször lehet olvasni olyanokat, hogy „Djokovics és Federer vívjÁK a döntőt”, és a nyelvi finomságokra szintén fogékony exkollégám, Edvi László is arról érdeklődött nálam, nem lehet-e, hogy mi maradtunk le valamiről, és valójában itt is megváltozott a szabály,…

…szóval akkor írtam Mosolygó-Marján Erzsébet korrektornak, és nagy megnyugvás volt a válasza, amely szerint maradt minden a régiben, szó sincs arról, hogy évek óta helytelenül fogalmaznék a közvetítésekben.

Úgyhogy búcsúzóul, népnevelő jelleggel jöjjön néhány helytelen, illetve helyes mondat!

Helytelen: Az olasz válogatott remekelt az Eb-n, így megérdemelten hódítottÁK el a címet.
Helyes: Az olasz válogatott remekelt az Eb-n, így megérdemelten hódítottA el a címet.

Helytelen: Djokovics és Federer vívjÁK majd a döntőt.
Helyes: Djokovics és Federer vívjA majd a döntőt.

Helytelen: A hazaiaknak nagyon nehéz DOLGA van.
Helyes: A hazaiaknak nagyon nehéz DOLGUK van.

„Este van, este van: kiki nyúgalomba” – írta Arany János a Családi körben. Hát, a kommentátor sok esetben nem aludhat este. Sőt, csúcsra kell járatnia magát… Praktikák, rémtörténetek − happy enddel.

Azt hallottam, hogy a fiatalok már inkább megnéznek egy vlogepizódot, ahelyett, hogy elolvasnának egy hosszú írást ugyanarról. Úgyhogy itt a videós verzió: az ifjak kattintsanak/koppintsanak bátran (aztán majd várom vissza őket szeretettel!!!), a többieknek pedig kifejtem írásban, amit elmondtam a YouTube-videóban!

» Always Coca-Cola? Nem, de néha sajnos muszáj…

Emlékszel még, amikor Cristiano Ronaldo a 2021-es Európa-bajnokság egyik sajtótájékoztatóján teátrálisan arrébb tolta a torna egyik főszponzorának számító Coca-Cola két palackját? Egyetértek a portugál üzenetével: a kóla tényleg egészségtelen. Mégis, néha életet, vagy legalábbis állást menthet. Mert lehet, hogyha Dong Lu legurít néhány pohár kólát, akkor nincs szerződésbontás…

Dong Lu volt az a kínai (szak)kommentátor, aki 2015-ben egész egyszerűen elaludt a Real Madrid−PSG Bajnokok Ligája-meccs közvetítése közben. És bár a vezető kommentátor próbálta elnyomni a kolléga szuszogását, az így is jól hallhatóan kiment adásba.

Mivel helyi idő szerint hajnali 3:45-kor kezdődött a meccs, nem nehéz együttéreznünk a férfival, akitől meg is vált a tévétársaság.

Szóval, amikor az ország az igazak álmát alussza, néhány kommentátor azzal keresi a pénzét, hogy – tilos elaludnia… Szerintem többségünk nem szívesen cserélne a kamionsofőrökkel, akik sokszor éjszaka vezetnek, de ők legalább megállhatnak hunyni egy keveset, ha már nagyon közel az elbóbiskolás.

A szpíker ilyet nem tehet.

» Mit iszol? És főleg: mibű’?

(Sajnos) NEM fizetett hirdetés következik: egy közvetítés számomra elképzelhetetlen a Contigo termosza nélkül.

Miért? Régi parám, hogy egy óvatlan mozdulattal feldöntöm a poharamat, és eláznak a jegyzeteim a kommentálás kellős közepén. Ez a termosz viszont 100%-osan csöpögésgátló: hiába dől fel, nem jön ki belőle egy csepp folyadék sem. Ugyanakkor egyetlen gombbal oldódik, vagyis ha közvetítés közben megszomjazom, elég megnyomni egy mozdulattal, és már dől is belőle az isteni nedű.

Ismerek olyan kollégát, aki sohasem vitt be magával folyadékot a kommentátorfülkébe – szerintem ez rettentő veszélyes, de hát ugye: ahány ház!

Én egyébként a nagy kávébarátok táborába tartozom: napi 5 presszókávé is lecsusszan. Persze van, aki fél attól, hogy a kávé egészségtelen. Én akkor nyugodtam meg ez ügyben, amikor volt szerencsém néhány percet beszélgetni felvétel előtt Szendi Gáborral, és ő elmondta nekem, hogy a kávé nemhogy nem egészségtelen, ilyen mennyiségben konkrétan még egészséges is. Márpedig neki hiszek, elvégre az egész élete arról szólt, hogy szembe ment a forgalommal, és megcáfolt hiedelmeket. Szóval ha ő is azt mondja, amiről most már egyre többet cikkeznek, akkor lehet, hogy itt nemcsak egyfajta kávélobbi van, hanem esetleg tényleg jól járunk a kávéfogyasztással!

Esti közvetítésnél viszont engem csak a kóla (fél literrel általában már túl tudtam élni egy éjszakai kommentálást) volt képes ébren tartani – bocs, Cristiano!

» Gundel Takács Gábor esete a síugrással és a fáradtsággal

Szóval ilyenkor kommentátorként ott ülsz kiszolgáltatottan. A LifeTV Összezárva Hajdú Péterrel című műsorában Gundel Takács Gábor elmesélt egy történetet, ami kellőképp érzékelteti, mennyire kiszolgáltatottan…

„Egyszer elaludtam közvetítés közben… Nagyon fáradt voltam… Rádióztam, tévéztem, három kisgyerek.

Síugrás volt, kérem szépen. Az történt, hogy kikászálódott a fickó a sánc tetejére. Ott leül, hogy összeszedje a bátorságát. Szóval kiült a fickó, és én elmondtam, hogy ő a finn xy, aki az előző versenyen tizenkettedik lett, és tavaly ilyenkor a Világkupán… És ő még mindig ott készülődött.

Ezen a ponton én elaludtam. Arra riadtam föl, hogy valaki repül a levegőben. Infarktusos állapot volt, mert nem tudtam, hogy ez kicsoda, nem tudtam, hogy hányadik ember azóta, hogy elaludtam. Páni félelemben néztem, hogy érjen már le, és írják már ki, hogy ez kicsoda.

Leért, és kiderült, hogy ez ugyanaz a fickó volt… Annyira fáradt voltam, hogy azalatt, amíg ő lecsúszott, és elugrott, tehát valóban pár másodpercről beszélünk csupán, olyan mélyen elaludtam, hogy nem érzékeltem, mennyi idő telt el!

Fönt elmondtam, hogy ő kicsoda, és lent elmondtam, hogy nyolcvankilencmétert ugrott. Közben pedig elaludtam. Senki sem jött rá!”

» Egy, csak egy legény van talpon ébren a vidéken

A szép emlékű SportKlubnál megesett, hogy végigközvetítettek egy Copa Américát, magyar idő szerint éjszakába nyúló meccsekkel, sok esetben ráadásul stúdiós körítéssel. A sokadik napon egyszer csak a szerkesztő elaludt, és hirtelen felriadt arra, hogy éjszaka van – minő meglepetés I −, nagyban megy a mérkőzés, amit szerkeszt – minő meglepetés II −, és hogy rajta kívül a vezérlőben mindenki, de tényleg mindenki alszik…

Ezzel csak az volt a baj, hogy a feliratozó is aludt, márpedig ennél a tornánál nem volt „gyári” meccsfeliratozás, vagyis Budapestről tették fel az eredményjelzőt a képre.

Még szerencse, hogy maga a kommentátor, Léderer Ákos ébren volt, és lelkesen mondta a magáét, közvetítette a mérkőzést.

A szerkesztő „Gundel Takács Gábor-helyzetben” találta magát, és ijedten szólt rá az ún. utasítón keresztül Léderer fülére:

− Ákos, ugye nem változott az eredmény?

Hiszen ha született volna néhány gól, az bizony nem lett volna átírva a képernyőn, az eredményjelző feliraton. Szerencséjük volt: egyetlen gólt sem aludt át a brigád…

Mielőtt nagyon pálcát törnénk felettük, hangsúlyoznám még egyszer: itt folyamatosan éjszaka kellett dolgozni, és nappal aludni. Erre rendkívül nehéz átszoktatni a szervezetet.

Úgyhogy folytassuk azokkal, akik viszont (valamennyire) kénytelenek voltak hozzászokni mindehhez – a sok-sok Australian Open és US Open-közvetítéssorozat miatt.

» Eurosport-praktikák éjszakai tenisztornák esetén

A tenisz Grand Slamek otthona immár évtizedek óta az Eurosport. Az ausztráliai torna különösen kegyetlen műfaj, hiszen ahogy Szántó Petra is kiemelte, hajnali 1-től dolgoznak fél 8-fél 9-ig, illetve fél 9-től kora délelőttig. Még az a szerencse, hogy teniszmeccseken nem szokás a labdamenet közben beszélni, és sokszor eltelik 1-2 perc, amíg valóban van értelme mondani valamit. Sőt, vannak rövid reklámszünetek is! Tehát belefér akár egy pici elbóbiskolás is. De tényleg csak egy pici!

Jöjjenek akkor az Eurosport-túlélőstratégiák, még 2012-ből!

Szabó Gábor: „Szerintem ezt így még senki sem mondta ki, de minden gond nélkül lehet alva teniszt közvetíteni. Simán volt már olyan, hogy labdamenet közben álmodtam is. Fiatalabb koromban már kinyitottam a szememet, amikor szerválnak, de mostanra megtanultam, hogy balgaság. Ehelyett kivárhatsz, hátha az első szervát beleütik a hálóba, mert annak jellegzetes hangja van. És ha belement a szerva a hálóba, akkor még nem kell kinyitnod a szemedet. Akkor még van tíz másodperc alvás. Amikor megütötte a második szervát, akkor sajnos már ki kell nyitni.”

Szántó Petra: „Este tizenegykor szoktam kelni…”

Varga Ákos: „Nem fekszem le. Sofőr mesélte nekem, hogy a legjobb ébren tartó, az a szotyizás. A reklámszünet elég tud lenni egy fél almára, úgyhogy enni kell.”

Buzás Gábor: „Három éjszaka sznúkerezés, és tökéletesen átállok. Megiszok egy fekete teát, az elég pár órára. Általában szokott lenni egy tízperces holtpont, valami unalmas meccs közepén, amikor majdnem elalszom − de hát végül csak nem alszom el!”

» Amikor én aludtam el kis híján…

Nekem, ahogy már írtam, nincsenek ilyen praktikáim: kóla, aztán az imádkozás. Esetleg felállok közvetítés közben. Illetve: én sem merek lefeküdni: ha mondjuk hajnali 5-kor kezdődik egy közvetítésem. Inkább valahogy kibekkelem az éjszakát, mintsem lefeküdjek koraeste, és felébresszen a telefonom valamikor hajnalban. Mert mi van, ha nem ébreszt fel?

Szerencsére sosem aludtam el közvetítés közben, igaz, egyszer majdnem. Az erről szóló TikTok-videóm az egyik legnézettebb a csatornámon.

Egy Libertadores-kupa-meccsre osztott be a főszerkesztő: Garcilaso−Nacional, magyar idő szerint hajnali 3-as kezdéssel. A vendégcsapatról értelemszerűen hallottam, hiszen az egyik legnagyobb múltú uruguayi klubról beszélünk, még azt is tudtam, hogy ott vezet le a fantasztikus Álvaro Recoba.

De azt, hogy a világon (egész pontosan: Peruban) létezik egy Garcilaso nevű csapat, na, arról viszont itt értesültem. Hamar kiderült, hogy a meccset a tengerszinthez képest 3400 méter magasan fogják lejátszani, ahol már elég ritka a levegő. Ez pont az a helyzet, amihez ha ott élsz, hozzá vagy szokva. Ha viszont vendégcsapatként kell ilyen körülmények között futballoznod, akkor jó eséllyel már a 20. percben nem fogsz levegőt kapni.

Az idősebb játékosait (köztük Recobát) elővigyázatosságból el sem vitte magával a Nacional. Fiatalok játszottak helyettük, akik nem voltak ügyetlenek, de hát küzdöttek az elemekkel. A hazaiaknak nem voltak akklimatizációs gondjaik, cserébe a Garcilasót – ahogy arra hajnalok hajnalán rá kellett döbbennem – kifejezetten ügyetlen játékosok alkották.

Az eredmény: egy szinte értékelhetetlen futballkabaré.

Tényleg nem tudom, hogyan voltam képes ébren maradni. Mondhatni, néha arra riadok fel legszebb álmomból, hogy annak idején egyszer majdnem álomba szenderültem…

» Milyen az éjszakai közvetítés minősége?

Nekem este 11-kor mintha valamit elvágtak volna. 23 óra után mindig azt éreztem, hogy már nem fog az agyam. (Beszéltem több kollégával, és nekik is hasonló tapasztalataik voltak.) Az onnantól már robotpilóta-üzemmód. Tehát gépiesen mondom, hogy mi történik, olvasom a jegyzeteimből a háttér-információkat – de nagyjából ennyi. Pedig a kommentálásnak szerintem pont az a lényege, hogy valami eredetit mondjunk. Valami szellemeset. Hát, ez teljesen sansztalan volt számomra éjszaka.

» Filmszínészet hajnalban

Sokszor eszembe jut, hogy egyes filmekben épp egy hosszúra nyúlt forgatási nap legeslegvégén, hajnalok hajnalán jutnak el valamelyik kulcsjelenet rögzítéséhez. Micsoda fantasztikus teljesítmény, amikor egy színész éjszaka képes előrántani a csúcsformáját.

„Reggel hatkor kellett felvenni – mesélte például Szamosi Zsófia A martfűi rém című film egyik jelenetének forgatásáról Varga Ferenc Filmklub Podcastjában. Este hattól reggel hatig tartott volna az egész forgatás, de aznap a munkaidő elején elromlott a kamera. Martfűről fel kellett jönni Pestre, kicserélni a kamerát, tehát három-négy óra csúszásba került az egész forgatási nap.

Ez volt az utolsó jelenet, ami ki volt írva arra a forgatási napra, és a gyártás csak egy órányi túlórát engedélyezett. Úgyhogy egy beállításból, villámgyorsan kellett felvenni – még volt is szó arról, hogy lesz pótforgatása, de aztán nem jutott rá pénz.”

Ha a kommentátor úgy ül be dolgozni, hogy nincs birtokában minden begyűjthető információ az adott sportesemény kapcsán, csúnyán pórul járhat a közvetítés során. A felkészülés része lehet az ismeretségi kör mozgósítása.

Azt hallottam, hogy a fiatalok már inkább megnéznek egy vlogepizódot, ahelyett, hogy elolvasnának egy hosszú írást ugyanarról. Úgyhogy itt a videós verzió: az ifjak kattintsanak/koppintsanak bátran (aztán majd várom vissza őket szeretettel!!!), a többieknek pedig kifejtem írásban, amit elmondtam a YouTube-videóban!

„Fail to prepare, prepare to fail!”, Vagyis „Ha nem készülsz fel, készülj fel a bukásra!” Remek mondás – eredetiben mondjuk jobban hangzik… −, amit az egyik angol nyelvű kommentátortankönyvben olvastam.

Tényleg életveszély NEM felkészülni!

Szinte karma, hogyha valaki nem készül fel, akkor fog történni valami. Mondjuk nem látod a pályát a nagy ködtől. A gyászszünet szokott problémás lenni; sajnos annak nem is mindig tud az ember utánajárni, hogy ki miatt indul egyperces csenddel a közvetítés. Nagyon sok minden mást viszont ki lehet deríteni aprólékos felkészülés esetén.

» Ezért kell kinyitni a 20. hírportál 15. eldugott cikkét is

2018 májusában a Bruges–Anderlecht belga csúcsrangadóra gyűjtögettem az infókat. Nagyjából a 20. hírportálon, amit kinyitottam, és végignéztem A-tól Z-ig, na, azon írták meg a 15. (eldugott) hírben a tényállást.

Hogy tudniillik az azt megelőző vasárnap a Gent és a Standard Liege egymás elleni mérkőzésének első félidejében a videóbíró nem látott képet a monitorján, ezért akkor nem kapott meg egy büntetőt a Gent. Amely duplán rosszul járt, mert a második félidőben egy gólját nem adta meg a bíró, akkor ugyanis már működött a rendszer. Az illetékesek ez után úgy döntöttek, hogy innentől a videóbírós belga bajnokikon, ha nem működik a technológia, akkor megpróbálják megjavítani, és ilyen esetben a játékvezető (maximum 20 perccel) eltolhatja a mérkőzés kezdését. 

Eljön „a belga Fradi–Újpest” napja.

Beköszönök, a csapatok a játékoskijáróban. Bevágnak egy nézőt, aki egy „I love VAR (videóbíró angolul)” feliratú kartonlapot tart maga elé.

Szépen elmondom, hogy a múltkori rossz tapasztalat miatt, ha nem működik valami a videóbírós rendszerrel, akkor akár 20 perccel is eltolhatják a kezdést. Telik-múlik az idő, még mindig nem jöttek ki a főszereplők a pályára. Szépen lassan leesik, hogy basszus, hát bekövetkezett az, amit milyen jó, hogy olvastam!!!

Nem működik a rendszer, ezért csúszik a kezdés.

Elmondom ezt adásban is, közben az utasítórendszeren keresztül kiszólok a szerkesztőnek, elmegyünk reklámra. Kijövök a kommentátorfülke elé egy kicsit kiszellőztetni a fejem, s közben azon gondolkozom, micsoda blamától mentett meg az aprólékos felkészülés.

» Mennyire létszükséglet a nyelvtudás a kommentátor számára?

Ennek persze általában alapfeltétele a nyelvtudás, és ez a kívülállók számára is egyértelmű. Nem véletlen, hogy amikor a cikk írásakor 88 000 TikTok-követővel rendelkező Sportplatz interjút készített velem, ez is szóba került:

Viszont van egy nagy trükk. Ha az ember bármilyen − mondjuk belga meccsre történő felkészülés esetén francia − nyelvű cikket bemásol a Google Fordítóba, akkor azt angolra érdemes fordítani, és akkor egész érthető lesz a végeredmény. Ha magyarra fordítanád, abból egy jó nagy katyvasz születne…

» Azért vannak a jó barátok…

Luc (Belgium), Sztojan (Bulgária), Petr (Csehország), Dimitrisz (Görögország), Jeroen (Hollandia), Marcin (Lengyelország), Håkon (Norvégia), Marco (Olaszország), Humberto (Portugália), Anders (Svédország).

Csupa-csupa futballszerető. Kettő kivételével egyikkel sem találkoztam még.

Idestova 15 éve mind a Playerhistory.com csapatához tartoztunk, a (levél)ismeretség pedig megmaradt. Néha ír valamelyikük egy üzenetet, hogy „Marcell! Tudsz szolgálni információkkal egy 1902-ben született, Hinko nevű focistáról, aki Magyarországon a MAC-ban futballozott, majd ’22-ben a Piacenzához igazolt?”

Hát, nem. Ők viszont szerencsére tudnak, mondjuk én nem is az 1897-es holland bajnokcsapatról szoktam érdeklődni náluk.

Hanem például a belga bajnokságról, mert amíg egy Anderlecht−Bruges rangadóra viszonylag könnyű volt felkészülni, addig az Oostende már komolyabb kihívás.

Szerencsére tudtam, hogy Luc Oostende-drukker, írtam neki egy e-mailt, és igen komoly „insider” infókkal gazdagodtam!

Azért vannak ennél „hagyományosabb” felkészülési módszerek, erről szólt YouTube-csatornám történetének első és második videója.

Beszélned kell, úgy, hogy igazából nincs miről beszélni. Például mert akkora a köd, hogy nem látszik semmi a focimeccsből. Vagy mert kampánycsend van. Megtörtént esetek jönnek.

Id. Knézy Jenő, Szántó Dávid, Zelinka Ildikó, Pásztory Dóra. Sportriporterek, akik vettek részt választási műsorban.

De miért szeretik más szerepkörökben kipróbálni a sportriportereket? Egyrészt mert egy kommentátor sok adattal dolgozik nap mint nap. Aztán: gyorsan kell, hogy vágjon az agya. Ráadásul egy (akár rádiós) sportriporter elképesztő óraszámot tölt élő adásban, gyakorlatilag bármilyen helyzetből ki tud jönni, és talán emiatt egy sportriporter rengeteget képes beszélni akkor is, ha nem történik semmi!

„Melyik politikai újságíró beszélhet sok ezer órát élőben? – tette fel a nagy kérdést Bárdos András Komlósi Gábor Sportpálya című műsorában, majd így folytatta: – Kimész egy meccsre, és hosszabbítás van. Rádióban. Nem olyan egyszerű kilencven perc után még tizenöt percet beszélni. Abban a tizenöt percben semmi sem történik, sőt, az én időmben a hosszabbítás előtt még bementek a játékosok az öltözőbe. Ha nem vagy fölkészült, nem tudod végigbeszélni. A nem sportos kollégáknak sokkal nehezebben adatik meg ilyen mennyiségű próbálkozási lehetőség. Én mindennap legalább 10-20-50 percet beszéltem élőben a rádióban. Aki sok ezer órát beszél élőben, történhet bármi, nyilván nem jön zavarba semmilyen helyzetben.”

Ettől még történelmi tény, hogy a magyar választási műsorok legnagyobb kihívását egy nem sportriporter oldotta meg. Még 2010-ben történt, hogy a szavazóköröknek 19 órakor kellett volna zárniuk, de úgy határoztak, aki este hét óra előtt beállt a sorba, az szavazhat! Majd 19 óra előtt pár perccel az a döntés született, hogy a kampánycsendet meghosszabbítják, amíg az utolsó választó le nem adja a voksát. Vagyis hosszú időn keresztül úgy kellett elemző műsort csinálni a köztévében, hogy nem lehetett érdemben elemezni, hiszen még mindig tartott a kampánycsend.

Süveges Gergő pedig ezt emlékezetes módon oldotta meg – ahogy a comment.com írta, lényegében egy stand up comedy-vel reagált.

Egyébként az abszurd helyzet a hivatásos stand uposokat, például Beliczai Balázst is megihlette, aki tökéletes Kéri László-hangutánzással adta elő az alábbi, képzeletbeli párbeszédet:

– Vendégünk Kéri László politológus, kérem elemezze a helyzetet, de ne felejtse, egyetlen párt vagy politikus nevét sem mondhatja ki!

– Ööööö, a Fide… a Fidel Castro most nem indult a választáson, de a Jobbik… a jobbik lábam nagyon fáj. Ami nagy meglepetés, hogy az elempé… az elem például kiesett a távirányítómból.

Egyszóval az ilyen „beszéljünk sokat, amikor semmi érdemleges nem történik” nehéz műfaj, ha viszont valaki felnő a feladathoz, akkor még sokáig emlegetik. Én is hosszasan beszéltettem 2009-ben Faragó Richardot (a Komlósi Oktatási Stúdió tanulójaként őt választottam alanynak az egyik kötelező interjús feladatnál) egy kilenc évvel korábbi közvetítéséről.  

2000 novemberében ő volt a kommentátor a Macedónia–Magyarország válogatott meccsen, ami csupán 45 percig tartott, hisz szinte végig tejfölköd volt, és úgy kellett „közvetítenie”, hogy semmit sem látott a mérkőzésből.

Aztán magam is a riporteri pályára kerültem, és egyszer a saját bőrömön érezhettem, milyen is ez. 2015. december 3-án a Carpi–Vicenza Olasz Kupa-meccs teljes ködben ment végig. De az még hagyján…

Szokás szerint négy-öt perccel az eredeti kezdési időpont előtt kapcsoltak ki hozzám. Ekkor az történt, hogy elkezdtem beszélni, elmondtam, amit mindenki látott: hogy szinte semmit sem látni. Aztán a játékvezető kijött, maga köré gyűjtötte a két csapatkapitányt, kínos lassúsággal eltotyogtak a kezdőkörből az egyik kapuig, majd a másikig – utána pedig bement mindenki az öltözőbe.

Perceken át úgy kellett beszélnem élő adásban, hogy azt sem tudtam, lesz-e egyáltalán meccs. Kisvártatva jött a hír: lesz, negyedóra múlva.

Vagyis összességében 20 percet beszéltem a nagy semmiről.

És az az igazság, hogy 11 év alatt talán egyszer sem éreztem magam annyira felszabadultnak, mint akkor. Itt aztán bármit mondhattam, nem kellett betartanom a Vitray-tanítást, hogy nem szabad versenyezni a képpel, elvégre azon a képen olyan túl sok minden nem volt látható, nem tudtam elvenni a látványból…

Íme, néhány „szemelvény”:

A végeredményt mindenki kívülről fújja: az Aranycsapat 6:3-ra nyert, Anglia ellen. Nem túlzás, egy egész ország (és persze rengeteg határon túli magyar) várta Szepesi György rádióközvetítését 1953. november 25-én. Kevesen tudják, micsoda teherrel lelkesedte végig az első félidőt a legendás rádióriporter.

Két perccel a kezdő sípszó előtt még tudott beszélni Budapesttel, ám aztán elment a vonal. Normális esetben nekünk, mezei magyar kommentátoroknak is számolnak a fülünkre, hogy mikor vagyunk adásban, mikor kezdjük a közvetítést.

Szepesi ebben a kiszolgáltatott helyzetben azt csinálta, amit egyébként tanítanak is médiaiskolákban: beszélni kell, mert simán lehet, hogy idehaza mindenki hall téged, csak nem tudnak visszaszólni neked.

Úgyhogy azt mondta a mikrofonba, mindjárt kezdődik a meccs, akkor most elszámolok tízig, és utána adjatok ki engem, mert én elkezdem a közvetítést.

Történelmi tény, hogy már az első percben megvolt a vezető gólunk. És a szünetben végre megnyugtatták Szepesit: minden rendben volt, végig lehetett hallani.

Egyébként Szepesi egyik oldalán a belga, a másikon a német rádiókommentátor ült. Utóbbinak csak a második félidőt kellett közvetítenie, úgyhogy az első játékrészben végig hallgatta Szepesit, és teljesen el volt ájulva attól, hogy milyen gyorsan tud beszélni ez az ember.

Ez csak egy kis kedvcsináló volt közel negyedórás Szepesi György-YouTube-videómból, amelyben a magyar kommentátorszakma egyik legjelesebb alakja előtt tisztelegtem.