Ha nyelvhelyesség, akkor Grétsy László és az Álljunk meg egy szóra! Most, hogy a legendás tévéműsor másik szereplője, Vágó István után a Tanár úr is itt hagyott bennünket, egy kicsit nyelvészkedjünk! Mert én kommentátorként mindig törekedtem arra, hogy lehetőség szerint VALÓBAN „magyarul” beszéljek!

De még mielőtt eljutnánk oda, gyorsan „elhadarom”, hogy a DIGI Sport előtt az Aréna 2000 Kiadónál dolgoztam – többek között lektora lehettem Csurka Gergely A nemzet aranyai című könyvének −, és már ott sok olyan finomságot tanultam a rutinosabb kollégáktól, amiknek nemcsak újságíróként, hanem kommentátorként is hasznát vehettem.

• Vonatkozó névmásként ne azt írjam, hogy „melyet”, hanem „amelyet”, hiszen a „melyet” kérdőszó – tanította Gombkötő Roland.
• A focista nem „egészségügyi”, hanem „egészségi” okokból hiányzik a keretből, mert az egészségügy, az a Horváth Ágnes (hát igen, ez rég volt, hol van már Horváth!) – figyelmeztetett Kormanik Zsolt.
• Nem „bekapta” a gólt, csak „kapta”, mert bekapni a zsemlét szokás – hívta fel rá a figyelmet T. Szabó Gábor.

Az arénás főnököm, Ládonyi László (Isten nyugosztalja!) pedig arra mutatott rá, hogy helytelenül használtam az idejekorán kifejezést.

Már nem találom a forrást, úgyhogy az emlékeimre hagyatkozom, amikor azt állítom, hogy épp egy Grétsy László-interjúban került elő, és a Tanár úr talán Boross Péterre hivatkozott, hogy ha a(z akkori) miniszterelnök is helytelenül használja az idejekorán kifejezést, akkor nem lehet, hogy ehhez kéne igazítani a definíciót?

Mert bizony ez egy széles körben helytelenül használt szó.

Az idejekorán NEM azt jelenti, hogy „TÚL KORÁN”. Hanem azt, hogy „A KELLŐ IDŐBEN, NEM KÉSVE, ÉPP JÓKOR”.

Ha én két hét múlva Mallorcára utazom (mi sem egyszerűbb…), és már most, két héttel előbb elkezdek készülődni, csekkolom az útlevelet, stb., akkor én IDEJEKORÁN cselekszem. Még időben, nem ellébecolva a dolgokat.

„Megkérhetlek, hogyha már egyszer te közvetíted a meccset, akkor ne mondd azt, hogy rögzített játékhelyzet? Legyél te az egyetlen a riporteri mezőnyből, aki azt mondja, hogy pontrúgás vagy szögletrúgás!” – kérte 2011-ben, a DIGI Sport Kibicek című műsorában Megyesi Gusztáv Lévai Ferenctől, a Sturm Graz–Videoton BL-selejtező kommentátorától. (Feri amúgy megfogadta a tanácsot.)

És valóban, a szögletre, szabadrúgásra szinte mindenki rögzített helyzetet mond, pedig a labda valójában semmivel sincs rögzítve.

Erről magam is beszélgettem anno Megyesivel, illetve az Élet és Irodalom-főszerkesztő Kovács Zoltánnal. Elmondtam, hogy nekem a pontrúgás sem tetszik annyira, hiszen amíg a tizenegyest és a középkezdést valóban egy pontról, a tizenegyespontról rúgják, a szabadrúgást például már nem.

De hogy mennyire nem egyértelmű a sztori, jól mutatja Ambrus Tamás kommentje: 

„Érdekes téma. Van egy játékvezető, aki a kispályás bajnokságban, ahol mi is játszunk, a sporik főnöke. Kb. egy éve kifejezetten megkért, hogy ne pontrúgást mondjunk a közvetítéseknél, mert a szabálykönyv szerint is fociban két ilyen van csak, a kezdőrúgás és a 11-es. A többinél a rögzített szituáció is a helyes kifejezés. Azóta ehhez tartom is magam, mert abszolút igaza van. A »rögzített« nem azt jelenti, hogy szó szerint oda van ragasztva vagy varrva valamivel, hanem szabadabb értelmezésben azt, hogy a labda nem mozog, egy helyben áll. Úgyhogy szerintem ez a leginkább elfogadható és emberi fülnek is akceptálható.”

Én a magam részéről „állított labdás helyzet”-et mondok közvetítésekben. Ez magyarul van, és még le is fedi a szögletet, a büntetőt, illetve a szabadrúgást.

Más kérdés persze, hogy érdemes-e egyáltalán újítani.

A DIGI Sportnál Egri Viktor próbálkozott azzal, hogy ötös helyett kis téglalapot, a tizenhatos helyett pedig nagy téglalapot mond. A nézőket ez zavarta, nekik az ötös az ötös, és gondolom, a szöglet is rögzített helyzet.

Akár helyes, akár nem.

És akkor így jutottunk el Grétsy László élvezetes szakcikkéig.

„Válaszomat annak elismerésével kell kezdenem, hogy olvasónk érvelése ésszerű, megalapozott.

Voltaképpen értelmező szótárunk is neki ad igazat azzal, hogy bár ’odacsap’ jelentésű odavág címszó van benne, főnévi, illetve melléknévi értelmű odavágó szó nincs. Visszavágó azonban létezik, s ennek jelentését a szótár a sportnyelvi használatra utalva a következőképpen adja meg: ’két versenyző, csapat közti második (verseny, mérkőzés), amelyen a vesztes visszavághat’.

Csakhogy a nyelv örökösen változik, s esetünkben éppen e változás egyik mozzanatát figyelhetjük meg. Formailag még csakugyan nincs odavágó szavunk, de valójában már van, csak a Magyar értelmező szótár megírása idején még nem érlelődött meg annyira, hogy a szótár készítői önálló címszóként szerepeltessék a 2003-ban megjelent kötetben.

A visszavágó szerencsés csillagzat alatt született, mert a múlt század harmincas éveiben neves sportújságírók kezdeményezésére számos idegen sportműszót sikerült magyarosítani.

Akkor lett a dribliz igéből cselez, a backhand szóból fonák, az ofszájdból les, a plansból pást, s a francia revans (vagy reváns) szóból legalábbis a sportnyelvben visszavágó.

Elismerem, nem valami sikerült szó az odavágó, mert érződik rajta, hogy főleg a visszavágó vonzására, annak párjaként került bele a nyelvhasználatba, valahogy úgy, mint Pilátus a krédóba. De belekerült, s ez ellen egyrészt nem tehetünk semmit, mivel már csakugyan a sportnyelv szerves része, másrészt pedig nem is kell tennünk, mert az elsővel vagy a rangadóval való helyettesítése nem is mindig lehetséges.

Csupán néhány újságcikkcím, szemléltetésül: „Szerdán odavágó, április 30-án visszavágó”; „A 105-105-ös »odavágó« után a visszavágó is káprázatos volt”; „Visszavágó vagy újabb »odavágó«?” stb. Mindezeknek a címeknek szinte nélkülözhetetlen mozzanata az odavágó- visszavágó párhuzam. Olvasónk maga is „oda-visszavágós sporteseményekről” ír, s ezt szinte mindenki érti is.

Nem kétséges: az odavágó szó a sportnyelvben már kivívta az életben maradás jogát. Sem elegendő okunk, sem jogunk ezt megtagadni tőle.”

De ezek még csak apróságok, az alany-állítmány egyeztetés sokkal fajsúlyosabb téma!…

Az Aréna 2000-nél gyorsan a fejembe verték anno, hogy az angollal (ahol egy sportcsapathoz a „They”, vagyis az „Ők” társul) ellentétben a magyarban egy csapat mindig egyes szám.

Tehát NEM írhatom a Juventusra, hogy „jó formában vanNAK”, kivéve ha előtte valamivel (mondjuk egy odabiggyesztett „a torinóiak”-kal) feloldottam („ami a Juventust illeti, a torinóiak jó formában vannak” – ez tehát már helyes!).

Azért pedig valószínűleg pénzbüntetés járt volna, ha megjelenik valamelyik kiadványunkban, hogy „A Fradi, AKI”. NEM! Helyesen: „A Fradi, AMELY”!!!!

Mindezt a beszélt médiába átnyergelve is próbáltam magammal vinni.

Amikor viszont a közelmúltban azt láttam, hogy immár az írott sajtóban is egyre többször lehet olvasni olyanokat, hogy „Djokovics és Federer vívjÁK a döntőt”, és a nyelvi finomságokra szintén fogékony exkollégám, Edvi László is arról érdeklődött nálam, nem lehet-e, hogy mi maradtunk le valamiről, és valójában itt is megváltozott a szabály,…

…szóval akkor írtam Mosolygó-Marján Erzsébet korrektornak, és nagy megnyugvás volt a válasza, amely szerint maradt minden a régiben, szó sincs arról, hogy évek óta helytelenül fogalmaznék a közvetítésekben.

Úgyhogy búcsúzóul, népnevelő jelleggel jöjjön néhány helytelen, illetve helyes mondat!

Helytelen: Az olasz válogatott remekelt az Eb-n, így megérdemelten hódítottÁK el a címet.
Helyes: Az olasz válogatott remekelt az Eb-n, így megérdemelten hódítottA el a címet.

Helytelen: Djokovics és Federer vívjÁK majd a döntőt.
Helyes: Djokovics és Federer vívjA majd a döntőt.

Helytelen: A hazaiaknak nagyon nehéz DOLGA van.
Helyes: A hazaiaknak nagyon nehéz DOLGUK van.