Tóth Imre a magyar vízilabda egyik művésze, ösztönös zsenije volt. Mégis, a válogatott sikerek messze elkerülték őt. Vitray Tamás Megint mesélek… című műsorában erről és a tudásátadásról is faggattam őt.
» Egy kis szubjektív visszaemlékezés
Mindig érdekelt a magyar férfivízilabda-válogatott „szabályt erősítő kivétele”. Mert ugye szinte csak sikerkorszakok voltak. Mondom, szinte. A nyolcvanas években viszont a válogatottal Eb-n és vb-n is megesett, hogy be kellett érnie a 9. hellyel…
Ezen felbuzdulva készítettem interjút a mindezt átélő Tóth Imrével. Bár konkrétan a nyolcvanas évek kínjaira ő sem tudott magyarázatot adni − legfeljebb annyit, hogy a kelleténél valószínűleg több volt a zseni a csapatban −, így sem bántam meg az interjút.
Úgy érzem, sikerült megrajzolnom a (mini)portréját Kásás Tamás egyik nagy elődjének, a magyar vízipóló egyik igazi művészének, aki a ’86-os madridi vb-n például négy olaszt szédített egyszerre a cseleivel.
» Néhány életrajzi információ Tóth Imréről
- 228-szor volt válogatott
- karrierje végén két bajnoki címet szerzett a Domino-Honvéddal és játszott az Olympiakosz elleni elvesztett BL-döntőben
- Comóban Kemény Dénes volt az edzője
- együtt játszhatott Faragóval, Csapóval, Horkaival és Gerendással
» Tartalmi kivonat időkódokkal
- 00:00 – Kapcsolata a fiatal játékosaival
- 01:18 – Mi jellemezte vízilabdázóként?
- 02:42 − Hogy viseli a vereségeket?
- 03:17 − Át tudja-e adni a zsenialitását, ami játékosként jellemezte?
- 04:28 – Válogatott kudarcok sora
- 06:51 – Játékos-pályafutásának lezárása, összegzése
» 3 erős rész az interjúból
- Igazi művészember volt. „Sokszor problémát jelentett, hogy túlművészkedtem a dolgokat. Nem arról van szó, hogy nem tartottam be a taktikai utasításokat, de néha egy szép cselért képes voltam eladni az anyámat.”
- A szupertehetséges exjátékos, edzőként. „Edzőként a tehetséges játékosoknak tudom átadni a tudásomat. Azoknak lehet finomítani a játékát, nüanszokat változtatni. Aki nem tehetséges, abból lehet faragni egy fegyelmezett közkatonát. Még ma is exjátékosként nézem a meccseket. Aztán ha valamit szakmailag elemezni kell, akkor felveszem, és másodjára már edzőként nézem.”
- A nehéz visszavonulásról. „Amikor abbahagytam, akkor az edzések már nagyon nehezemre estek. Azok nem hiányoztak… De a játék… Amikor még az OB I-ben pólóztam, felkértek, hogy a szegedi öregfiúknál is pólózzak. Oda is csak a játék miatt mentem el. Én annyira szeretem ezt a vízilabda nevű játékot, hogy az elmondhatatlan…”
