Éjszakai közvetítés, avagy hogyan marad ébren a kommentátor?

Éjszakai közvetítés, avagy hogyan marad ébren a kommentátor?

„Este van, este van: kiki nyúgalomba” – írta Arany János a Családi körben. Hát, a kommentátor sok esetben nem aludhat este. Sőt, csúcsra kell járatnia magát… Praktikák, rémtörténetek − happy enddel.

Azt hallottam, hogy a fiatalok már inkább megnéznek egy vlogepizódot, ahelyett, hogy elolvasnának egy hosszú írást ugyanarról. Úgyhogy itt a videós verzió: az ifjak kattintsanak/koppintsanak bátran (aztán majd várom vissza őket szeretettel!!!), a többieknek pedig kifejtem írásban, amit elmondtam a YouTube-videóban!

» Always Coca-Cola? Nem, de néha sajnos muszáj…

Emlékszel még, amikor Cristiano Ronaldo a 2021-es Európa-bajnokság egyik sajtótájékoztatóján teátrálisan arrébb tolta a torna egyik főszponzorának számító Coca-Cola két palackját? Egyetértek a portugál üzenetével: a kóla tényleg egészségtelen. Mégis, néha életet, vagy legalábbis állást menthet. Mert lehet, hogyha Dong Lu legurít néhány pohár kólát, akkor nincs szerződésbontás…

Dong Lu volt az a kínai (szak)kommentátor, aki 2015-ben egész egyszerűen elaludt a Real Madrid−PSG Bajnokok Ligája-meccs közvetítése közben. És bár a vezető kommentátor próbálta elnyomni a kolléga szuszogását, az így is jól hallhatóan kiment adásba.

Mivel helyi idő szerint hajnali 3:45-kor kezdődött a meccs, nem nehéz együttéreznünk a férfival, akitől meg is vált a tévétársaság.

Szóval, amikor az ország az igazak álmát alussza, néhány kommentátor azzal keresi a pénzét, hogy – tilos elaludnia… Szerintem többségünk nem szívesen cserélne a kamionsofőrökkel, akik sokszor éjszaka vezetnek, de ők legalább megállhatnak hunyni egy keveset, ha már nagyon közel az elbóbiskolás.

A szpíker ilyet nem tehet.

» Mit iszol? És főleg: mibű’?

(Sajnos) NEM fizetett hirdetés következik: egy közvetítés számomra elképzelhetetlen a Contigo termosza nélkül.

A Contigo csodatermosza elengedhetetlen egy kommentátor számára

Miért? Régi parám, hogy egy óvatlan mozdulattal feldöntöm a poharamat, és eláznak a jegyzeteim a kommentálás kellős közepén. Ez a termosz viszont 100%-osan csöpögésgátló: hiába dől fel, nem jön ki belőle egy csepp folyadék sem. Ugyanakkor egyetlen gombbal oldódik, vagyis ha közvetítés közben megszomjazom, elég megnyomni egy mozdulattal, és már dől is belőle az isteni nedű.

Ismerek olyan kollégát, aki sohasem vitt be magával folyadékot a kommentátorfülkébe – szerintem ez rettentő veszélyes, de hát ugye: ahány ház!

Én egyébként a nagy kávébarátok táborába tartozom: napi 5 presszókávé is lecsusszan. Persze van, aki fél attól, hogy a kávé egészségtelen. Én akkor nyugodtam meg ez ügyben, amikor volt szerencsém néhány percet beszélgetni felvétel előtt Szendi Gáborral, és ő elmondta nekem, hogy a kávé nemhogy nem egészségtelen, ilyen mennyiségben konkrétan még egészséges is. Márpedig neki hiszek, elvégre az egész élete arról szólt, hogy szembe ment a forgalommal, és megcáfolt hiedelmeket. Szóval ha ő is azt mondja, amiről most már egyre többet cikkeznek, akkor lehet, hogy itt nemcsak egyfajta kávélobbi van, hanem esetleg tényleg jól járunk a kávéfogyasztással!

Esti közvetítésnél viszont engem csak a kóla (fél literrel általában már túl tudtam élni egy éjszakai kommentálást) volt képes ébren tartani – bocs, Cristiano!

» Gundel Takács Gábor esete a síugrással és a fáradtsággal

Szóval ilyenkor kommentátorként ott ülsz kiszolgáltatottan. A LifeTV Összezárva Hajdú Péterrel című műsorában Gundel Takács Gábor elmesélt egy történetet, ami kellőképp érzékelteti, mennyire kiszolgáltatottan…

Gundel Takács Gábor

Egyszer elaludtam közvetítés közben… Nagyon fáradt voltam… Rádióztam, tévéztem, három kisgyerek.

Síugrás volt, kérem szépen. Az történt, hogy kikászálódott a fickó a sánc tetejére. Ott leül, hogy összeszedje a bátorságát. Szóval kiült a fickó, és én elmondtam, hogy ő a finn xy, aki az előző versenyen tizenkettedik lett, és tavaly ilyenkor a Világkupán… És ő még mindig ott készülődött.

Ezen a ponton én elaludtam. Arra riadtam föl, hogy valaki repül a levegőben. Infarktusos állapot volt, mert nem tudtam, hogy ez kicsoda, nem tudtam, hogy hányadik ember azóta, hogy elaludtam. Páni félelemben néztem, hogy érjen már le, és írják már ki, hogy ez kicsoda.

Leért, és kiderült, hogy ez ugyanaz a fickó volt… Annyira fáradt voltam, hogy azalatt, amíg ő lecsúszott, és elugrott, tehát valóban pár másodpercről beszélünk csupán, olyan mélyen elaludtam, hogy nem érzékeltem, mennyi idő telt el!

Fönt elmondtam, hogy ő kicsoda, és lent elmondtam, hogy nyolcvankilencmétert ugrott. Közben pedig elaludtam. Senki sem jött rá!”

» Egy, csak egy legény van talpon ébren a vidéken

A szép emlékű SportKlubnál megesett, hogy végigközvetítettek egy Copa Américát, magyar idő szerint éjszakába nyúló meccsekkel, sok esetben ráadásul stúdiós körítéssel. A sokadik napon egyszer csak a szerkesztő elaludt, és hirtelen felriadt arra, hogy éjszaka van – minő meglepetés I −, nagyban megy a mérkőzés, amit szerkeszt – minő meglepetés II −, és hogy rajta kívül a vezérlőben mindenki, de tényleg mindenki alszik…

Ezzel csak az volt a baj, hogy a feliratozó is aludt, márpedig ennél a tornánál nem volt „gyári” meccsfeliratozás, vagyis Budapestről tették fel az eredményjelzőt a képre.

Még szerencse, hogy maga a kommentátor, Léderer Ákos ébren volt, és lelkesen mondta a magáét, közvetítette a mérkőzést.

Léderer Ákos

A szerkesztő „Gundel Takács Gábor-helyzetben” találta magát, és ijedten szólt rá az ún. utasítón keresztül Léderer fülére:

− Ákos, ugye nem változott az eredmény?

Hiszen ha született volna néhány gól, az bizony nem lett volna átírva a képernyőn, az eredményjelző feliraton. Szerencséjük volt: egyetlen gólt sem aludt át a brigád…

Mielőtt nagyon pálcát törnénk felettük, hangsúlyoznám még egyszer: itt folyamatosan éjszaka kellett dolgozni, és nappal aludni. Erre rendkívül nehéz átszoktatni a szervezetet.

Úgyhogy folytassuk azokkal, akik viszont (valamennyire) kénytelenek voltak hozzászokni mindehhez – a sok-sok Australian Open és US Open-közvetítéssorozat miatt.

» Eurosport-praktikák éjszakai tenisztornák esetén

A tenisz Grand Slamek otthona immár évtizedek óta az Eurosport. Az ausztráliai torna különösen kegyetlen műfaj, hiszen ahogy Szántó Petra is kiemelte, hajnali 1-től dolgoznak fél 8-fél 9-ig, illetve fél 9-től kora délelőttig. Még az a szerencse, hogy teniszmeccseken nem szokás a labdamenet közben beszélni, és sokszor eltelik 1-2 perc, amíg valóban van értelme mondani valamit. Sőt, vannak rövid reklámszünetek is! Tehát belefér akár egy pici elbóbiskolás is. De tényleg csak egy pici!

Jöjjenek akkor az Eurosport-túlélőstratégiák, még 2012-ből!

Szabó Gábor: „Szerintem ezt így még senki sem mondta ki, de minden gond nélkül lehet alva teniszt közvetíteni. Simán volt már olyan, hogy labdamenet közben álmodtam is. Fiatalabb koromban már kinyitottam a szememet, amikor szerválnak, de mostanra megtanultam, hogy balgaság. Ehelyett kivárhatsz, hátha az első szervát beleütik a hálóba, mert annak jellegzetes hangja van. És ha belement a szerva a hálóba, akkor még nem kell kinyitnod a szemedet. Akkor még van tíz másodperc alvás. Amikor megütötte a második szervát, akkor sajnos már ki kell nyitni.”

Szántó Petra: „Este tizenegykor szoktam kelni…”

Szántó Petra és Szabó Gábor

Varga Ákos: „Nem fekszem le. Sofőr mesélte nekem, hogy a legjobb ébren tartó, az a szotyizás. A reklámszünet elég tud lenni egy fél almára, úgyhogy enni kell.”

Buzás Gábor: „Három éjszaka sznúkerezés, és tökéletesen átállok. Megiszok egy fekete teát, az elég pár órára. Általában szokott lenni egy tízperces holtpont, valami unalmas meccs közepén, amikor majdnem elalszom − de hát végül csak nem alszom el!”

» Amikor én aludtam el kis híján…

Nekem, ahogy már írtam, nincsenek ilyen praktikáim: kóla, aztán az imádkozás. Esetleg felállok közvetítés közben. Illetve: én sem merek lefeküdni: ha mondjuk hajnali 5-kor kezdődik egy közvetítésem. Inkább valahogy kibekkelem az éjszakát, mintsem lefeküdjek koraeste, és felébresszen a telefonom valamikor hajnalban. Mert mi van, ha nem ébreszt fel?

Szerencsére sosem aludtam el közvetítés közben, igaz, egyszer majdnem. Az erről szóló TikTok-videóm az egyik legnézettebb a csatornámon.

Egy Libertadores-kupa-meccsre osztott be a főszerkesztő: Garcilaso−Nacional, magyar idő szerint hajnali 3-as kezdéssel. A vendégcsapatról értelemszerűen hallottam, hiszen az egyik legnagyobb múltú uruguayi klubról beszélünk, még azt is tudtam, hogy ott vezet le a fantasztikus Álvaro Recoba.

De azt, hogy a világon (egész pontosan: Peruban) létezik egy Garcilaso nevű csapat, na, arról viszont itt értesültem. Hamar kiderült, hogy a meccset a tengerszinthez képest 3400 méter magasan fogják lejátszani, ahol már elég ritka a levegő. Ez pont az a helyzet, amihez ha ott élsz, hozzá vagy szokva. Ha viszont vendégcsapatként kell ilyen körülmények között futballoznod, akkor jó eséllyel már a 20. percben nem fogsz levegőt kapni.

Amikor majdnem elaludtam éjszakai közvetítés során

Az idősebb játékosait (köztük Recobát) elővigyázatosságból el sem vitte magával a Nacional. Fiatalok játszottak helyettük, akik nem voltak ügyetlenek, de hát küzdöttek az elemekkel. A hazaiaknak nem voltak akklimatizációs gondjaik, cserébe a Garcilasót – ahogy arra hajnalok hajnalán rá kellett döbbennem – kifejezetten ügyetlen játékosok alkották.

Az eredmény: egy szinte értékelhetetlen futballkabaré.

Tényleg nem tudom, hogyan voltam képes ébren maradni. Mondhatni, néha arra riadok fel legszebb álmomból, hogy annak idején egyszer majdnem álomba szenderültem…

» Milyen az éjszakai közvetítés minősége?

Nekem este 11-kor mintha valamit elvágtak volna. 23 óra után mindig azt éreztem, hogy már nem fog az agyam. (Beszéltem több kollégával, és nekik is hasonló tapasztalataik voltak.) Az onnantól már robotpilóta-üzemmód. Tehát gépiesen mondom, hogy mi történik, olvasom a jegyzeteimből a háttér-információkat – de nagyjából ennyi. Pedig a kommentálásnak szerintem pont az a lényege, hogy valami eredetit mondjunk. Valami szellemeset. Hát, ez teljesen sansztalan volt számomra éjszaka.

» Filmszínészet hajnalban

Sokszor eszembe jut, hogy egyes filmekben épp egy hosszúra nyúlt forgatási nap legeslegvégén, hajnalok hajnalán jutnak el valamelyik kulcsjelenet rögzítéséhez. Micsoda fantasztikus teljesítmény, amikor egy színész éjszaka képes előrántani a csúcsformáját.

Reggel hatkor kellett felvenni – mesélte például Szamosi Zsófia A martfűi rém című film egyik jelenetének forgatásáról Varga Ferenc Filmklub Podcastjában. Este hattól reggel hatig tartott volna az egész forgatás, de aznap a munkaidő elején elromlott a kamera. Martfűről fel kellett jönni Pestre, kicserélni a kamerát, tehát három-négy óra csúszásba került az egész forgatási nap.

Ez volt az utolsó jelenet, ami ki volt írva arra a forgatási napra, és a gyártás csak egy órányi túlórát engedélyezett. Úgyhogy egy beállításból, villámgyorsan kellett felvenni – még volt is szó arról, hogy lesz pótforgatása, de aztán nem jutott rá pénz.”

„Olimpiai arany – és vége…? Talán ezt is aláírnám!”

„Olimpiai arany – és vége…? Talán ezt is aláírnám!”

Baj-e, ha egy magyar sportoló ki meri jelenteni, hogy ő bizony olimpiai bajnok lesz? Interjú egy egyelőre „csak” ifjúsági magyar bajnokkal, Kiss Levente dzsúdóssal.

Az adást meghallgathatod a fenti lejátszóra kattintva is.

De még jobb, ha a kedvenc podcastplatformodon hallgatsz bele – és egyúttal fel is iratkozol a TikTokkerek Podcastra!

Ha nem találod a listában a kedvenc appodat, akkor ezt az RSS-feedet másold ki, és használd odaát: TikTokkerek RSS

» Előszó gyanánt

Vajon mit szól egy átlag magyar sportbarát, ha azt hallja, hogy egy fiatal sportoló kimondja: ő bizony olimpiai bajnok akar lenni? Elvileg örülnie kéne, hiszen mindenki imádja azokat, akiknek valóban összejött az ötkarikás aranyérem.

Igen ám, viszont a nagy kijelentésekkel mintha mi, magyarok nem nagyon tudnánk mit kezdeni! Egy magyar közszereplő jobban teszi, ha (ál)szerénykedik. Aki például nyilvánosan kimondja, hogy az egyik legjobb magyar zenésznek/műsorvezetőnek/bárminek tartja magát, rögvest megkapja: beképzelt.

Úgyhogy ez az interjú egyfajta kísérlet is. Tudunk-e drukkolni egy srácnak, hogy 2028-ban tényleg érjen a világ tetejére, vagy inkább lehurrogjuk, hogy „sokkal szerényebben”?

Kiss Levente a dzsúdót kitaláló Kanó Dzsigoró mondásából („Nem az a baj, ha nem éred el a célodat, hanem ha nincs célod”) inspirálódva a következő célt fogalmazta meg: „Az A-terv az olimpiai bajnoki cím, a B-terv a második hely.”

Ezzel szinkronban Levente háttérképe történetesen a 2028-as Los Angeles-i olimpia.

Erre nyilván sokan legyintenek, és felnevetnek.

De azért Csurka Gergely A nemzet aranyai című könyvéből kiderült, hogy a vízilabdázó Gergely István kísértetiesen hasonló megoldással vonzotta be, hogy ott legyen a 2008-as pekingi olimpián. Holott ez teljesen sansztalannak tűnt, elvégre Kemény Dénes világosan megmondta: akit nem visz ki az ötkarikás játékok főpróbájának tekinthető Európa-bajnokságra, az aligha utazik Pekingbe. Az Eb-kereten csak nagyon indokolt esetben fog változtatni!

Márpedig Gergely István nem került be az Eb-keretbe, válogatott meccsek helyett néhány sorstársával együtt egyéni edzéseken vett részt a Honvédnál. Eközben a telefonján a következő felirat szerepelt: „Peking, 2008. 08. 08.” (Ez volt a nyitóünnepség dátuma.)

„Ha fájt valami az edzésen, ha beteg voltam, ha nem volt kedvem, elég volt magamnak egy szót mondani: olimpia – árulta el a könyvben a kiváló kapus. − És inkább öt méterrel többet úsztam víz alatt, szinte fulladásig, és már mindenem fájt, de nem tettem le a medicinlabdát.”

Ebben pedig nagy a hasonlóság! Levente sem csak vizualizálja a nagy álmot, hanem kőkeményen tesz is érte. Megesett, hogy az edzőinek kellett elbeszélgetniük vele, mert a laborvizsgálatok jelentős túledzettséget állapítottak meg nála.

Gergely István megcsinálta a lehetetlent. Bekerült az olimpiai csapatba, aztán az elődöntő hőse lett, és végül aranyérmet akasztottak a nyakába.

Hogy Levente követi-e a példáját, évek múlva derül ki, én mindenesetre szurkolok Neki! Na, és Te?

» 3 erős rész az epizódból

  1. A vállműtétjéről. „Olyan állapotba került a vállam, hogy edzésnél kiugrált a helyéről, a mindennapi életben meg teljesen jól működött. Ha én akkor és ott abbahagyom a dzsúdót, teljes értékű életet élhettem volna, vállműtét nélkül! Akár súlyzózhattam is volna egy konditeremben! A dzsúdó folytatásához viszont kellett a műtét, meg minden, ami ezzel jár. Amikor toltak be a műtőbe, azt mondtam magamban, hogy »Ezt most azért, hogy egyszer olimpiai bajnok legyek!«”
  2. A civil szakma kontra sportolói pályafutásról. „Sokan mondják, hogy valaki azért akar olimpiai bajnok lenni, mert akkor majd életjáradékot kap. De értse meg mindenki, hogyha ugyanezt az energiát beletenném a tanulásba, és mondjuk jogásznak készülnék, az lenne a százszázalékos biztos pénz. Ennyi munkával valószínűleg a jogászi pályára kerülhetnék, és jól megélnék. Viszont ha valaki ezt az energiát az élsportba teszi bele, akkor nincs rá garancia, hogy kifizetődik a sok munka!”
  3. A magyar szurkolók aranycentrikusságáról. „Erre nagyon ki vagyok bukva. Néztem, hogy Hosszú Katinka ötödik lett az olimpián, a világ ötödik legjobb úszója volt azon a napon, és ezért szidják? Ezért kell külön úton visszajönnie a reptéren? Néha azt veszem észre, hogy a magyar embereknek egy ember az elfogadható: az aranyérem.”

» A TikTok-élőben elhangzott, a vágott verzióból kimaradt

+ Azt is olvastam valahol, hogy a távlati céljaid között szerepel a szakkommentálás.
− Igen, ha lenne lehetőségem mondjuk egy dzsúdó-vb-t kommentálni, azt örömmel vállalnám. Nyilván akkor el kellene mennem beszédtechnika-tanárhoz, hogy fejlesszem magam. De hallhatod, ahhoz képest, hogy tizennyolc éves vagyok, egész jól tudok beszélni, nem akadok meg minden második mondatnál. De szívesen szerepelnék a sportpályafutásom után a tévében is, persze nem olyan műsorokban, amikben lejáratom magam…
+ Adná magát a TV2 sportvetélkedője, az Exatlon…
− Igen, abban szívesen szerepelnék, de tényleg csak a pályafutásom után.
+ Amikor még Vitray Tamásnak „szállítottam” az interjúalanyokat, és vadásztam a jól beszélő fiatal sportolókra, ráakadtam valakire, aki később pont az Exatlon jóvoltából vált országosan ismertté: Esztergályos Patrik.
− Igen, ő fiatalon abbahagyta a sportot, és inkább elment celebirányba. Ez nálam abszolút nem jöhetne szóba, még ha anyagilag meg is érné. Nekem az olimpia a cél!

» Mit tapasztalt a TikTokon?

„Ez számomra csak szórakozás. A karantén alatt nagyon unatkoztam, és elkezdtem videókat kirakni. Amúgy azt a profilomat le is tiltották. Nem zavart különösebben, mert én nem egy influencer vagyok. Hallottam persze olyan celebről, akiknek reklámszerződése volt, és több százezer forinttól esett el, mert a TikTok ugyanúgy letiltotta a profilját.”

„Nálam az volt a magyarázat, hogy megsértettem a közösségi irányelveket. Dzsúdós edzővideómat is tiltották le erőszakra hivatkozva. Most már szerencsére nem ilyen a TikTok, és sokkal ritkábban tilt le videókat.”

„Amikor edzős videókat teszek ki, az nem is az edzésből van összevágva, hanem ott maradok edzés után, és öt perc alatt csinálok három bicepszfeladatot, két húzódzkodást, három ledobást, és ezt összevágom egy videóba. Nem mondhatom az edzőmnek, hogy bocsi, videózd már le az edzésünket. Arra meg nincs ötvenezer forintom, hogy külön videóst hívjak.”

„Az a baj a TikTokkal, hogy álprofilokkal be lehet kommentelni minden rosszat. Mert élőben még senki sem mondott semmi negatívat. Tegnap is elmentem egy szórakozóhelyre, és odajöttek hozzám srácok, hogy »Hú, látjuk TikTokon, hogy dzsúdózol, csináljunk képet!«”

» Tartalmi kivonat időkódokkal

  • 00:00 – Bevezetés
  • 01:14 – Insta-fotók, fogyasztás, dzsúdós testvér
  • 02:12 – 2024 esélytelen, 2028-ban olimpiát akar nyerni
  • 03:33 – Modellkedés
  • 05:25 – Élsport és tanulás
  • 06:14 – TikTok-tapasztalatok
  • 09:10 – Mit szeret a sportban?
  • 10:11 – Kommentelők
  • 12:56 – A nagy álom: aranyérem Los Angelesben
  • 18:45 – Az élsport árnyoldala

„Lesz nagy nevem? Ezt az emberek döntik el!”

„Lesz nagy nevem? Ezt az emberek döntik el!”

Szabó Viktor YouTube-csatornáján immár több mint 40 000 feliratkozó van, de még nem ismerik fel az utcán. Talán majd 100 ezernél! Addig is megtanítja az érdeklődőknek a YouTube trükkjeit, csinálgatja az esküvői videókat, próbálja megugrani a vállalkozói léttel járó adminisztrációt – és próbál néha aludni is. Most éppen ébren is volt, nem is dolgozott, úgyhogy mindezt elmesélhette!

Az adást meghallgathatod a fenti lejátszóra kattintva is.

De még jobb, ha a kedvenc podcastplatformodon hallgatsz bele – és egyúttal fel is iratkozol a TikTokkerek Podcastra!

Ha nem találod a listában a kedvenc appodat, akkor ezt az RSS-feedet másold ki, és használd odaát: TikTokkerek RSS

» Tartalmi kivonat időkódokkal

  • 00:00 – Bevezetés
  • 00:34 – Honnan tájékozódik YouTube-ügyekben?
  • 01:20 – Esküvőforgatások
  • 03:34 – Zenei karrier
  • 04:32 – Fotós karrier
  • 06:39 – Miért kezdett el a YouTube-ról szakérteni?
  • 08:25 – Viktor és a TikTok
  • 10:39 – Egyéni vállalkozói lét
  • 11:29 – YouTube-tanácsadás
  • 13:02 – Volt már alkotói válsága?
  • 13:40 – Nézettségek és feliratkozószámok
  • 16:01 – Agyon kell-e effektezni a videókat?
  • 16:47 – Mit hozott a 40 000 feliratkozó? Lesz 100 000?
  • 20:24 – Lesznek beefek másokkal?
  • 22:17 – Munka-e a videózás?

» Mit tapasztalt a TikTokon?

„Fókuszálnom kéne a TikTokra, hiszen van, aki kimondottan ott talál meg. Picit furán hangozhat, amit most mondok: ott is vannak emberek. Emberek, akik néznek. Így kéne tekintenem erre a platformra, de most nem ezt csinálom. Hanem úgy vagyok vele, hogy ide is felrakom a YouTube-shortsaimat; ha nagyot megy, akkor jó, ha nem, akkor meg tök mindegy. Nyilván nehéz több platformra is fókuszálni, és nekem a YouTube kb. minden időmet és energiámat elviszi.”

„Egy percben nem lehet szakértelmet átadni. Időd sincs komplexen kifejteni egy témát, meg a TikTokon azzal is számolni kell, hogy hiába kezdek el a YouTube-os átkattintási arányról beszélni, csomó olyan embernek is bedobja, aki nem követ. Ők ott fognak nézni, hogy ez mi a francról beszél, és már görgetnek is tovább. Ezért kell egy kicsit egyszerűsíteni a témát. Hiszen minden szakmának vannak olyan egyszerűbb részei, amivel be lehet vonzani olyanokat, akik csak kicsit érdeklődnek a műfajod iránt.”

» 3 erős rész az epizódból

  1. Az „érthetetlen” kezdetekről. „Mostanában pont beszélgettünk egy-két emberrel, hogyha vissza kellene keresnem a korábbi motivációmat, akkor nem tudnám megfogalmazni. Csináltam egymás után a videókat, amiket nézett kétszáz ember vagy száz. És jövő héten megint megcsináltam, aztán megint megcsináltam, pedig még mindig száz alatti nézőszám volt. Ehhez kellett valami… az csúnya szó, hogy elmebetegség… A szenvedély, az szebb kifejezés!”
  2. Mennyire figyelgeti a nézettséget? „Talán harminc-harmincötezer feliratkozónál fordult át a dolog, és onnantól már kibírom, hogy ne nézzem folyton a nézettséget egy videó kikerülése után. Már ki tudom várni azt az egy órát, ami után a YouTube jobb adatokat mutat. Meg ki tudom várni a kommenteket, mert korábban azokat is mindig frissítgettem, hogy mikor jön valami új. Most hátradőlök, várok egy órát, aztán lássuk, mit írtak. Nyilván senki sem sértődik meg, ha egy óra elteltével kap választ.”
  3. A tartalomkészítői hangvételének változásáról. „Nyilván bennem van az, hogy tudom, egy-egy videóm nagyot mehet. Azt hittem, hogyha nő a követőszám, akkor egyre PC-bb leszek, és egyre inkább nem állok majd bele dolgokba, mert hú, itt már sok ember van. Aztán fordítva történt: annál inkább mondom a magamét!”

» A TikTok-élőben elhangzott, a vágott verzióból kimaradt

+ Azt talán jól sejtem, hogy Te is azok közé tartozol, akik úgy vannak vele, hogyha ismertek lesznek, az tök jó, de alapvetően a munkában hisznek, és az élteti őket.

− Igen. Ezzel a YouTube-csatornával nem az volt a célom, hogy majd emberek felismerjenek – az egyfajta velejáró. Ha ismered a Fókuszcsoport csatornát (a beszélgetésünk óta épp ott emelték ki Szabó Viktor munkásságát, mint egy csatorna, amely rászolgált volna arra, hogy jelöljék a Creator Awards 2023-on Best Production-kategóriában – 50:41-nél ezen a linken), ott Ádám szokta mondogatni, hogy nem szereti az embereket, ne menjenek oda hozzá. Ő is azt a gondolkodásmódot vallja, amit én. Szeret videózni, szeret az emberekkel kommunikálni, de ennyi. Ha az ember nagyra nő, azzal együtt jár néhány olyan dolog, amit megpróbálhatsz pozitívumnak tekinteni.

„Hívott az RTL a Voice-ba, de én már nem versenyzek”

„Hívott az RTL a Voice-ba, de én már nem versenyzek”

Farkas Zsolti, Az ének iskolája 1. győztese Angliában kezdett új életet, immár Oliver Wolf néven. A TV2 és az RTL is mindig megkeresi, de neki elég volt Az ének iskolája, illetve a Sztárban Sztár +1 kicsi. Az adásban szóba kerül Molnár Ferenc Caramel, az a produkció, amivel a mai napig azonosítják és egy lidérces emlék formájában Friderikusz Sándor is.

Az adást meghallgathatod a fenti lejátszóra kattintva is.

De még jobb, ha a kedvenc podcastplatformodon hallgatsz bele – és egyúttal fel is iratkozol a TikTokkerek Podcastra!

Ha nem találod a listában a kedvenc appodat, akkor ezt az RSS-feedet másold ki, és használd odaát: TikTokkerek RSS

» Tartalmi kivonat időkódokkal

  • 00:00 – Bevezetés
  • 00:36 – Névre és külsőre is nagy a változás!
  • 01:39 – Ismertség Az ének iskolája-győzelem után
  • 02:04 – Focistaálmok
  • 02:48 – Mutálás, pont Az ének iskolája idején
  • 03:59 – Jégszív
  • 06:18 – Molnár Ferenc Caramel bőrébe bújva
  • 07:09 – Hogyan születik meg egy dal?
  • 09:21 – Fülmonitor
  • 11:32 – Shrek bőrébe bújva
  • 13:02 – Kapcsolata a magyar zenei szakmával
  • 13:58 – Az első tévés interjúja…
  • 15:10 – TikTok-tapasztalatok, kommentelők
  • 17:58 – Élet Angliában
  • 20:16 – A TikTok mint marketingeszköz
  • 21:31 – Zenei tervek

» Mit tapasztalt a TikTokon?

„Letöltöttem az applikációt, elkezdtem tiktokozni, láttam nagyon sok zenei videót, és azt mondtam magamban, hogy ezt én is tudnám csinálni. Úgyhogy elkezdtem. Kitettem angol-magyar feldolgozásokat, és amikor kiraktam, ahogy Az ének iskolájában a Jégszívet éneklem, na, akkor teljesen felrobbant a TikTokom. Nem is tudom, hány, legalább tízezer követő jött egy-két nap alatt. Mindenki írta, hogy »Úristen, ez Te vagy? Jaj, de jó, hogy megtaláltunk!«”

„Mindenkinek marketingelnie kell magát, ha akar valamit. Nekem a TikTok is egy marketingeszköz. Jönnek a nézettségek, rám írnak az emberek, hogy »Hú, szia! El tudnál jönni ide és ide fellépni?« Las Vegas, Detroit, Frankfurt. Hála Istennek rengeteg helyre el tudtam jutni a dalaim által.”

„Többet kéne posztolnom, többet kéne live-oznom, de nem szeretnék túl sok lenni az embereknek se meg magamnak se. Akkor posztolok, amikor azt érzem, hogy szeretnék posztolni vagy live-ozni.”

» 3 erős rész az epizódból

  1. Farkas Zsolti és a Jégszív. „Ugye ez a döntő volt. És tényleg nagyon meg akartam mutatni, de hát nagyon izgultam… Úristen, mennyire izgultam… Emlékszem, amikor mentem be a színpad felé, ott volt egy szerkesztő, és mondta, hogy »Hú, Zsolti, nagyon drukkolok! Légyszi, nagyon tedd oda magad!« Én meg mondtam, hogy megpróbálom, megpróbálom. Kimentem, és ahogy a zenekar elkezdte játszani az intrót, teljesen átszellemültem. Kizártam a kamerákat, a zsűrit, a tanárokat, mindenkit, és csak magamat láttam magam előtt. Az izgulás teljesen kiment belőlem, és ahogy elkezdtem énekelni, azt éreztem: ez a dal az enyém. Mintha én írtam volna, és most előadnám a saját dalomat.”
  2. Anyukája monitorozta Az ének iskolája-győzelem után Zsolti Facebook-oldalát. „Rengeteg olyan üzenetet kaptam, hogyha meglátlak az utcán, akkor megverlek, vagy megöllek, pedig csak egy ártatlan tizennégy éves kisgyerek voltam. Rengeteg nagyon rossz üzenetet kaptam, de szerencsére sokkal több volt a pozitív. A szüleim mondták, hogy bármi rossz kommentet kapsz, mondd el, mutasd meg − itt vagyunk, segítünk.”
  3. Az angliai újrakezdésről. „Miután leérettségiztem a konziban, mondtam a szüleimnek, hogy nem szeretnék itthon maradni, inkább külföldi vizekre eveznék. Kérdezték, hogy tudom-e, hogy akkor mindent nulláról kell felépítenem. De én mindig is többet és többet akartam elérni. Azt szeretném, hogy az egész világ hallgassa a dalaimat!”

» A TikTok-élőben elhangzott, a vágott verzióból kimaradt

+ Most, hogy megtudtuk, hogy fociztál is, nem tudok nem szóba hozni egy másik exfocistát, aki a zenei pályára került, és akivel volt egy közös számotok: Curtis!

− Amikor ez a dal készült, én a Bartók Béla Konzervatóriumba jártam. Volt egy menedzserem, akinek mondtam, hogy Burai Krisztiánhoz szeretnék menni. Elmentünk hozzá, és megírtuk, aztán mondtam, hogy szeretnék egy rappert is ehhez a dalhoz. Szerintem Curtis a mai napig az egyik legjobb rapper Magyarországon. Nagyon szeretem a flow-ját, a szövegeit és a hangszínét is. Úgyhogy mondtam az akkori menedzseremnek, hogy nagyon szeretnék egy közös számot vele, légyszi, intézd el! Elintézte! Curtis egy nagyon aranyos ember, hatalmas élmény és megtiszteltetés volt a munka vele. Őt tényleg az egész ország ismeri: rengeteg telt házas fellépés, Aréna-koncert, Majka oldalán. Ez a dal óriási előrelépés volt az otthoni karrieremben, mert így még többen ismertek meg, egy másik réteghez is eljutottam.   

„Amikor a férjem befejezte a jégkorongot, megbeszéltük, hogy most én jövök…”

„Amikor a férjem befejezte a jégkorongot, megbeszéltük, hogy most én jövök…”

Kovalcsikné Bátori Krisztina sokáig biztos hátországa volt sikeres sportoló férjének. Majd eljött az ideje az ő önmegvalósításának. Hegymászóként járta a világot, aztán egy agyvérzés után „jobb híján” első magyar nőként eljutott az Északi- és a Déli-sarkra is.

» Egy kis szubjektív visszaemlékezés

„Egyszer csak hazaállított egyik napról a másikra egy tűzpiros Yamaha-versenymotorral. (…) Akkor egy jó darabig motorozott, utána elkezdett lovagolni. Addig lovagolt, amíg kilenc csavarral össze nem csavarták a kezét. Ekkor elkezdett búvárkodni, utána megtanult repülőt vezetni, majd kitalálta, hogy elkezd hegyet mászni. Ez lett neki igazából a legkitartóbb… hát, hobbinál talán valamivel több tartalom az életében.”

Ezt mondta nekem Kovalcsik Péter a feleségéről, Kovalcsikné Bátori Krisztináról.

A Megint mesélek… című DIGI Sport-os portréműsor gyártása úgy nézett ki, hogy az ember leforgatta, és megvágta a maga anyagát, a műsor házigazdája, Vitray Tamás pedig átvette azt. Ekkor is így történt, és amikor az átvételnél elhangzott ez a rész, szinte egyszerre szólaltunk meg a Tanár úrral. Nem lehet, hogy a teljes képhez a feleséggel is forgatni kellene egy portrét?

Szerencsére még volt annyi idő az adásig, hogy meg lehessen csinálni egy második anyagot, és hála Istennek Péter is rá tudta beszélni a feleségét az interjúra, mert egyébként Kovalcsikné Bátori Krisztina nem az a nyilatkozós fajta!

Úgyhogy az adásban lement Kovalcsik Péter portréja, majd Vitray megjelent a képernyőn a tonettszéken ülve, és azt mondta: „Ugye, Önök is kíváncsiak lettek a feleségre? Hát, lássuk!” És láttuk!

Én meg közben azon gondolkoztam, hogyha egyszer Lilu alias Kovalcsik Ildikó is interjúalanyom lesz, biztos megkérdezem tőle, hogy mire büszkébb: a műsoraira vagy arra, hogy két ilyen csodálatos szülője van?

» Néhány életrajzi információ Kovalcsikné Bátori Krisztináról

  • Testnevelő tanárként kezdte pályáját
  • Férje Kovalcsik Péter, sokszoros válogatott jégkorongkapus
  • Nagyobbik lánya Lilu, az ismert televíziós
  • 2004 áprilisában az Északi-sarkon járt, ahol kitűzték a magyar zászlót Ács Zoltánnal
  • 2005-ben első magyar nőként jutott el a Déli-sarkra

» Tartalmi kivonat időkódokkal

  • 00:00 – Mit szólnak a szerettei a nagy expedíciókhoz?
  • 00:57 – Az önmegvalósítás
  • 01:52 – A tériszony
  • 03:10 – Az agyvérzés
  • 04:57 – Az Antarktisz
  • 07:54 − A Mount Everest

» 3 erős rész az interjúból

  1. Hegymászás, tériszonnyal. „Két méter magasból is hatalmas félelmem volt, a Hármashatár-hegyre nagy alumínium létrával mentünk. Úgyhogy ezen nagyon sokat dolgoztam, jártam artistaképzőbe, hogy át tudja menni fent a gerendákon.”
  2. Agyvérzése után 8 hónapja volt arra, hogy újra megtanuljon írni, olvasni, beszélni – tudván, amit nem tanul meg újra ez idő alatt, azt a képességét örökre elveszíti… „Az nagyon komoly versenyfutás volt az idővel! El sem tudtam volna képzelni, hogy az ember járókerettel üldögéljen otthon. Nagy családi összefogás volt meg komoly akarat a részemről. Akkor jött az Északi-sark ötlete, mert mondta az orvos, hogy ők többet nem írják alá azt a papírt, ami a hegymászáshoz kötelező.”
  3. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan. „Az Antarktisz volt az a téma, amiről többször is tartottunk előadást Zolival. Meghívtak minket a Vakok Intézetébe is. Hogy meséled el egy nem látó embernek, hogy mit látsz, amikor az Antarktisz egy jégsivatag, ahol semmit sem lehet látni. Hogy milyen hatással van az emberre, ha csak beteszi oda a lábát. Én napokon keresztül minden este sírtam. Mínusz negyven fok volt, mégis kint álltam, és néztem.”

» Hivatkozások az interjúhoz