„Este van, este van: kiki nyúgalomba” – írta Arany János a Családi körben. Hát, a kommentátor sok esetben nem aludhat este. Sőt, csúcsra kell járatnia magát… Praktikák, rémtörténetek − happy enddel.

Emlékszel még, amikor Cristiano Ronaldo a 2021-es Európa-bajnokság egyik sajtótájékoztatóján teátrálisan arrébb tolta a torna egyik főszponzorának számító Coca-Cola két palackját? Egyetértek a portugál üzenetével: a kóla tényleg egészségtelen. Mégis, néha életet, vagy legalábbis állást menthet. Mert lehet, hogyha Dong Lu legurít néhány pohár kólát, akkor nincs szerződésbontás…

Dong Lu volt az a kínai (szak)kommentátor, aki 2015-ben egész egyszerűen elaludt a Real Madrid−PSG Bajnokok Ligája-meccs közvetítése közben. És bár a vezető kommentátor próbálta elnyomni a kolléga szuszogását, az így is jól hallhatóan kiment adásba.

Mivel helyi idő szerint hajnali 3:45-kor kezdődött a meccs, nem nehéz együttéreznünk a férfival, akitől meg is vált a tévétársaság.

Szóval, amikor az ország az igazak álmát alussza, néhány kommentátor azzal keresi a pénzét, hogy – tilos elaludnia… Szerintem többségünk nem szívesen cserélne a kamionsofőrökkel, akik sokszor éjszaka vezetnek, de ők legalább megállhatnak hunyni egy keveset, ha már nagyon közel az elbóbiskolás.

A szpíker ilyet nem tehet.

(Sajnos) NEM fizetett hirdetés következik: egy közvetítés számomra elképzelhetetlen a Contigo termosza nélkül.

Miért? Régi parám, hogy egy óvatlan mozdulattal feldöntöm a poharamat, és eláznak a jegyzeteim a kommentálás kellős közepén. Ez a termosz viszont 100%-osan csöpögésgátló: hiába dől fel, nem jön ki belőle egy csepp folyadék sem. Ugyanakkor egyetlen gombbal oldódik, vagyis ha közvetítés közben megszomjazom, elég megnyomni egy mozdulattal, és már dől is belőle az isteni nedű.

Ismerek olyan kollégát, aki sohasem vitt be magával folyadékot a kommentátorfülkébe – szerintem ez rettentő veszélyes, de hát ugye: ahány ház!

Én egyébként a nagy kávébarátok táborába tartozom: napi 5 presszókávé is lecsusszan. Persze van, aki fél attól, hogy a kávé egészségtelen. Én akkor nyugodtam meg ez ügyben, amikor volt szerencsém néhány percet beszélgetni felvétel előtt Szendi Gáborral, és ő elmondta nekem, hogy a kávé nemhogy nem egészségtelen, ilyen mennyiségben konkrétan még egészséges is. Márpedig neki hiszek, elvégre az egész élete arról szólt, hogy szembe ment a forgalommal, és megcáfolt hiedelmeket. Szóval ha ő is azt mondja, amiről most már egyre többet cikkeznek, akkor lehet, hogy itt nemcsak egyfajta kávélobbi van, hanem esetleg tényleg jól járunk a kávéfogyasztással!

Esti közvetítésnél viszont engem csak a kóla (fél literrel általában már túl tudtam élni egy éjszakai kommentálást) volt képes ébren tartani – bocs, Cristiano!

Szóval ilyenkor kommentátorként ott ülsz kiszolgáltatottan. A LifeTV Összezárva Hajdú Péterrel című műsorában Gundel Takács Gábor elmesélt egy történetet, ami kellőképp érzékelteti, mennyire kiszolgáltatottan…

„Egyszer elaludtam közvetítés közben… Nagyon fáradt voltam… Rádióztam, tévéztem, három kisgyerek.

Síugrás volt, kérem szépen. Az történt, hogy kikászálódott a fickó a sánc tetejére. Ott leül, hogy összeszedje a bátorságát. Szóval kiült a fickó, és én elmondtam, hogy ő a finn xy, aki az előző versenyen tizenkettedik lett, és tavaly ilyenkor a Világkupán… És ő még mindig ott készülődött.

Ezen a ponton én elaludtam. Arra riadtam föl, hogy valaki repül a levegőben. Infarktusos állapot volt, mert nem tudtam, hogy ez kicsoda, nem tudtam, hogy hányadik ember azóta, hogy elaludtam. Páni félelemben néztem, hogy érjen már le, és írják már ki, hogy ez kicsoda.

Leért, és kiderült, hogy ez ugyanaz a fickó volt… Annyira fáradt voltam, hogy azalatt, amíg ő lecsúszott, és elugrott, tehát valóban pár másodpercről beszélünk csupán, olyan mélyen elaludtam, hogy nem érzékeltem, mennyi idő telt el!

Fönt elmondtam, hogy ő kicsoda, és lent elmondtam, hogy nyolcvankilencmétert ugrott. Közben pedig elaludtam. Senki sem jött rá!”

A szép emlékű SportKlubnál megesett, hogy végigközvetítettek egy Copa Américát, magyar idő szerint éjszakába nyúló meccsekkel, sok esetben ráadásul stúdiós körítéssel. A sokadik napon egyszer csak a szerkesztő elaludt, és hirtelen felriadt arra, hogy éjszaka van – minő meglepetés I −, nagyban megy a mérkőzés, amit szerkeszt – minő meglepetés II −, és hogy rajta kívül a vezérlőben mindenki, de tényleg mindenki alszik…

Ezzel csak az volt a baj, hogy a feliratozó is aludt, márpedig ennél a tornánál nem volt „gyári” meccsfeliratozás, vagyis Budapestről tették fel az eredményjelzőt a képre.

Még szerencse, hogy maga a kommentátor, Léderer Ákos ébren volt, és lelkesen mondta a magáét, közvetítette a mérkőzést.

A szerkesztő „Gundel Takács Gábor-helyzetben” találta magát, és ijedten szólt rá az ún. utasítón keresztül Léderer fülére:

− Ákos, ugye nem változott az eredmény?

Hiszen ha született volna néhány gól, az bizony nem lett volna átírva a képernyőn, az eredményjelző feliraton. Szerencséjük volt: egyetlen gólt sem aludt át a brigád…

Mielőtt nagyon pálcát törnénk felettük, hangsúlyoznám még egyszer: itt folyamatosan éjszaka kellett dolgozni, és nappal aludni. Erre rendkívül nehéz átszoktatni a szervezetet.

Úgyhogy folytassuk azokkal, akik viszont (valamennyire) kénytelenek voltak hozzászokni mindehhez – a sok-sok Australian Open és US Open-közvetítéssorozat miatt.

A tenisz Grand Slamek otthona immár évtizedek óta az Eurosport. Az ausztráliai torna különösen kegyetlen műfaj, hiszen ahogy Szántó Petra is kiemelte, hajnali 1-től dolgoznak fél 8-fél 9-ig, illetve fél 9-től kora délelőttig. Még az a szerencse, hogy teniszmeccseken nem szokás a labdamenet közben beszélni, és sokszor eltelik 1-2 perc, amíg valóban van értelme mondani valamit. Sőt, vannak rövid reklámszünetek is! Tehát belefér akár egy pici elbóbiskolás is. De tényleg csak egy pici!

Jöjjenek akkor az Eurosport-túlélőstratégiák, még 2012-ből!

Szabó Gábor: „Szerintem ezt így még senki sem mondta ki, de minden gond nélkül lehet alva teniszt közvetíteni. Simán volt már olyan, hogy labdamenet közben álmodtam is. Fiatalabb koromban már kinyitottam a szememet, amikor szerválnak, de mostanra megtanultam, hogy balgaság. Ehelyett kivárhatsz, hátha az első szervát beleütik a hálóba, mert annak jellegzetes hangja van. És ha belement a szerva a hálóba, akkor még nem kell kinyitnod a szemedet. Akkor még van tíz másodperc alvás. Amikor megütötte a második szervát, akkor sajnos már ki kell nyitni.”

Szántó Petra: „Este tizenegykor szoktam kelni…”

Varga Ákos: „Nem fekszem le. Sofőr mesélte nekem, hogy a legjobb ébren tartó, az a szotyizás. A reklámszünet elég tud lenni egy fél almára, úgyhogy enni kell.”

Buzás Gábor: „Három éjszaka sznúkerezés, és tökéletesen átállok. Megiszok egy fekete teát, az elég pár órára. Általában szokott lenni egy tízperces holtpont, valami unalmas meccs közepén, amikor majdnem elalszom − de hát végül csak nem alszom el!”

Nekem, ahogy már írtam, nincsenek ilyen praktikáim: kóla, aztán az imádkozás. Esetleg felállok közvetítés közben. Illetve: én sem merek lefeküdni: ha mondjuk hajnali 5-kor kezdődik egy közvetítésem. Inkább valahogy kibekkelem az éjszakát, mintsem lefeküdjek koraeste, és felébresszen a telefonom valamikor hajnalban. Mert mi van, ha nem ébreszt fel?

Szerencsére sosem aludtam el közvetítés közben, igaz, egyszer majdnem. Az erről szóló TikTok-videóm az egyik legnézettebb a csatornámon.

Egy Libertadores-kupa-meccsre osztott be a főszerkesztő: Garcilaso−Nacional, magyar idő szerint hajnali 3-as kezdéssel. A vendégcsapatról értelemszerűen hallottam, hiszen az egyik legnagyobb múltú uruguayi klubról beszélünk, még azt is tudtam, hogy ott vezet le a fantasztikus Álvaro Recoba.

De azt, hogy a világon (egész pontosan: Peruban) létezik egy Garcilaso nevű csapat, na, arról viszont itt értesültem. Hamar kiderült, hogy a meccset a tengerszinthez képest 3400 méter magasan fogják lejátszani, ahol már elég ritka a levegő. Ez pont az a helyzet, amihez ha ott élsz, hozzá vagy szokva. Ha viszont vendégcsapatként kell ilyen körülmények között futballoznod, akkor jó eséllyel már a 20. percben nem fogsz levegőt kapni.

Az idősebb játékosait (köztük Recobát) elővigyázatosságból el sem vitte magával a Nacional. Fiatalok játszottak helyettük, akik nem voltak ügyetlenek, de hát küzdöttek az elemekkel. A hazaiaknak nem voltak akklimatizációs gondjaik, cserébe a Garcilasót – ahogy arra hajnalok hajnalán rá kellett döbbennem – kifejezetten ügyetlen játékosok alkották.

Az eredmény: egy szinte értékelhetetlen futballkabaré.

Tényleg nem tudom, hogyan voltam képes ébren maradni. Mondhatni, néha arra riadok fel legszebb álmomból, hogy annak idején egyszer majdnem álomba szenderültem…

Nekem este 11-kor mintha valamit elvágtak volna. 23 óra után mindig azt éreztem, hogy már nem fog az agyam. (Beszéltem több kollégával, és nekik is hasonló tapasztalataik voltak.) Az onnantól már robotpilóta-üzemmód. Tehát gépiesen mondom, hogy mi történik, olvasom a jegyzeteimből a háttér-információkat – de nagyjából ennyi. Pedig a kommentálásnak szerintem pont az a lényege, hogy valami eredetit mondjunk. Valami szellemeset. Hát, ez teljesen sansztalan volt számomra éjszaka.

Sokszor eszembe jut, hogy egyes filmekben épp egy hosszúra nyúlt forgatási nap legeslegvégén, hajnalok hajnalán jutnak el valamelyik kulcsjelenet rögzítéséhez. Micsoda fantasztikus teljesítmény, amikor egy színész éjszaka képes előrántani a csúcsformáját.

„Reggel hatkor kellett felvenni – mesélte például Szamosi Zsófia A martfűi rém című film egyik jelenetének forgatásáról Varga Ferenc Filmklub Podcastjában. Este hattól reggel hatig tartott volna az egész forgatás, de aznap a munkaidő elején elromlott a kamera. Martfűről fel kellett jönni Pestre, kicserélni a kamerát, tehát három-négy óra csúszásba került az egész forgatási nap.

Ez volt az utolsó jelenet, ami ki volt írva arra a forgatási napra, és a gyártás csak egy órányi túlórát engedélyezett. Úgyhogy egy beállításból, villámgyorsan kellett felvenni – még volt is szó arról, hogy lesz pótforgatása, de aztán nem jutott rá pénz.”