Mit indított el bennem A nemzet aranyai?

Mit indított el bennem A nemzet aranyai?

Megnéztem én is a moziban A nemzet aranyait. Méghozzá úgy, hogy ismertem a legfőbb bírálatokat a filmmel kapcsolatban. Érdekes, ezeknek a többsége (túl tömény, túl hosszú; miért van ennyire hangos és erőteljes zene az olimpiai döntők összefoglalója és kommentátorhangja alatt?) számomra egyáltalán nem volt zavaró.

Ha én változtathatnék valamit, akkor újra és újra kiírnám a külföldi megszólalók nevét. Mert volt, aki később még „visszatért”, és én például már nem tudtam lekövetni, hogy ki is az.

De egyébként a legkevésbé sem unatkoztam, annyira jó volt a vágás. Annyira folyamatosan építkezett a sztori. Számomra szinte elröppent a több mint két óra.

» Könyvek bűvöletében

Ami meg a szintén kritika tárgyává tett A nemzet aranyai címet illeti… Erről nem formálnék véleményt, hiszen nem vagyok épp elfogulatlan.

Én lehettem a lektora, korrektora Csurka Gergely 2008-ban megjelent, azonos című könyvének az Aréna 2000 Kiadóban. Büszke voltam arra, amikor kiszúrtam a megolvasás során, hogy egyszer a négyméteres / ötméteres helytelenül szerepelt (az évek alatt változott, hogy négy vagy öt méterről kell-e elvégezni a büntetőt). Arra már kevésbé, hogy amikor a kiadó tördelője elolvasta az immár megjelent könyvet, több betűhibát is talált benne…

Az egyik dolog, amit megtanultam sportkönyvkiadó-dolgozóként, könyvszerkesztőként- és -szerzőként, hogy bizony hiába olvas el az ember százszor egy szöveget, akkor is maradhat benne elütés. És általában egy „szűz szem” pont arra az elírásra fog ránézni. Ezért tanácsos több embernek is elolvasnia a szövegeket megjelenés előtt.

A nemzet aranyai egy trilógia harmadik eleme volt. A magyar férfi-vízilabdaválogatott felejthetetlen krónikásává avanzsáló Csurka Gergely külön könyvet szentelt a 2000-es sydney-i, a 2004-es athéni és a 2008-as pekingi olimpiai győzelemnek. A nemzet aranyai tehát a harmadik elsőségről szóló könyv címe volt eredetileg.

» Soha többé dedikálást!

Ennek a kötetnek köszönhetem, hogy egyszer és mindenkorra befejeztem az autogramgyűjtést. Merthogy lehetőség volt két olimpiai bajnokkal dedikáltatni a könyvet. Én lelkesen meg is tettem… Aki megmondja, hogy kik írták alá (sajnos már nem emlékszem), az nagy varázsló, hiszen annyira csúnya mindkettőjük kézírása, hogy némi túlzással akárki lehetne az aláíró.

"It's up for grabs now" - Brian Moore híres közvetítés részlete az Arsenal stadionjában

» Minden idők legjobb magyar sportkönyve

2004-ben mind a Kemény-csapat, mind Gergő felfoghatatlanul magasra tette a lécet. Volt egy olyan finálé a szerb-montenegróiak ellen, amelyhez fogható vízilabdamérkőzés kevés akadt a történelem során. Az igazi Dream Teamben Csurka azt a meccset veszi végig, szinte passzról passzra, de úgy, hogy közben megismerkedhetünk az összes főszereplővel. Szerintem az minden idők legjobb magyar sportkönyve! 

Ezek után én közel sem éreztem annyira kiemelkedőnek A nemzet aranyait, de amikor egy kedves pályatársam kiolvasta, és lelkendezve beszélt róla, rájöttem: valószínűleg az is remek, csak épp olvastam már ebben a témakörben még annál is jobbat. Sporthasonlattal: a világrekord után az Európa-rekord már nem üt akkorát ugyanattól a sportolótól.

Viszont a 2008-as olimpiához fűződik az, ami engem a leginkább megmozgatott. És ennek, immár sporttelevíziósként, egy kicsit magam is utánamehettem. 

» Tartalom, minőség, hitelesség, alázat

De itt megállok egy pillanatra. A filmet nézve végig azt éreztem, hogy tulajdonképpen az a legjobb az egész moziban, hogy külsőre is egyben lévő sportemberek szép ruhában, jól bevilágítva okosan, értelmesen, választékosan, intelligensen beszélnek valamiről, ami egyébként minden magyar embernek rengeteg örömöt hozott.

Nagyon átjött az is, amiről Madaras Norbert a Betone Network Neked könnyű című podcastjában beszélt Benedek Tibor özvegyének, Benedek-Epres Panninak: 

„Kifejezetten büszke vagyok, hogy a vízilabdázók többsége nem élt vissza azzal, hogy a topon voltunk. Sőt, talán inkább túl visszafogottak voltunk. De ez nem baj. Szerencsére nem nagyon voltak körülöttünk olyanok, akik meghülyítettek volna minket.”

Ugyanezt éreztem, amikor a kétezertízes évek közepén a DIGI Sportnál 10 perces miniportrékat készíthettem sportolókról Vitray Tamás Megint mesélek című műsorába. Én dönthettem el, hogy kivel interjúzok, és valahogy szinte mindig vízilabdázóra esett a választásom.

Mert egyszerűen érzi az ember, hogy több lesz, ha őket hallgatja. Szerénység, alázat, (sport)emberség. Ezt kapod, ha Neked is megadatik, hogy egy olimpiai bajnok vízilabdázóval beszélhess.

Na meg hát a szakmai tudás… Az olimpiai bajnok kapus Molnár Endrével még a felvétel előtt nagyjából 15 percet beszélgettem a vízilabdáról. Abban a negyedórában többet tanultam a sportágról, mintha egy évig bérletesként minden OSC-meccsen ott lettem volna.

» Gergely István bekerült az olimpiai csapatba, pedig…

És akkor most jutottunk el a kedvenc témámhoz. 2008-ban volt az olimpia előtt egy Európa-bajnokság. Azt megelőzően azt mondta Kemény Dénes kapitány, hogy csak akkor változik az olimpiára utazó keret az Eb-hez képest, ha valami nagyon rendkívüli dolog történik.

Aztán mégis változott. Nagy Viktor helyett Gergely István lett az olimpiai csapat másik kapusa Szécsi Zoltán helyett. Gergely aztán sokat tett a végső győzelemért: az elődöntőben Montenegró 6-3-as vezetésénél beállt, és parádésan védett, büntetőt is hárított. Lehet, hogy nélküle nincs meg a harmadik olimpiai arany.

Ennek a kapuscserének a háttere engem borzasztóan érdekelt, és ezért örültem annak, amikor Molnár Endrével, a kapuslegendából lett kapusedzővel ezt is kibeszélhettem. (Az alábbiakat a forgatott anyagból jegyzeteltem le, a tévére vágott változatban ez nem szerepel.)

– A pekingi olimpia előtt megkértek a Honvédnál, hogy menjek, segítsek Gergely Pistának. Addig hívogattak, kapacitáltak, amíg igent mondtam, és akkor fél évig dolgoztam vele, pont az olimpia előtt – amin aztán a sorsdöntő meccset ő hozta Dénesnek.

– Ez nagyon érdekes volt, hiszen ő ekkor, kétezer-nyolcban reálisan nézve letehetett arról, hogy ott lesz az olimpián. Aztán milyen az élet, mégis őt vitte Pekingbe Kemény Dénes, nem pedig az Európa-bajnokságon védő Nagy Viktort. Mekkora részt tulajdonít Gergely sikerében?

– Pista mindent tudott a kapusságról, mindenben topon volt vízilabdakapusként. Egy dolog volt, amiben úgy érzem, tudtam segíteni: az önbizalmát egy kicsit felpumpáltam. Eleve egy kicsit le is mondott a válogatottságról, és a Honvédban elég sok stokedlit kapott, valahogy mindig rajta csattant az ostor. Mindig az volt, hogy miért nem fogta meg ezt, miért nem fogta meg azt. S amikor először lementem őt edzeni, akkor megmondtam, hogy egyezzünk ki valamiben. Ha én dolgozom vele, akkor senki sem szól bele abba, hogy hogyan edzünk. Nem szapuljátok; majd én megmondom neki, ha nem jól védett. Szerintem ez egy kicsit segített neki, leesett a teher a válláról.

– De mit mondott neki? Hogy amíg van egy minimális esély az olimpiára, addig meg kell gebedni?

– Nem, az olimpiáról nem beszéltünk. Illetve, olyan értelemben igen, hogy azt mondtam neki: mi most szépen elvégzünk ennyi és ennyi munkát, és ha ez nem elég, akkor nem mész az olimpiára. Ha elég, akkor ki fognak vinni. Jól is védett, szuper volt abban a szezonban.

– Úgy veszem ki a szavaiból, hogy Ön nem is lepődött meg annyira Kemény Dénes döntésén, mint a közvélemény.

– Nem. Nagy Viktort egy kicsit sajnáltam, mert ő is megtett mindent azért, hogy kijusson az olimpiára. Meg is mondtam neki, hogy rám ne haragudj – én csak elvégeztem a rám bízott feladatot. Dénes nekem régi csapattársam, még a Spartacusban játszottunk együtt. De én soha egy szóval nem mondtam neki, hogy a Pistával legyen ez vagy az; esküszöm, egyszer nem mondtam neki, hogy a Pistát vigye az olimpiára. Ez az ő egyéni döntése volt, hogy őt választotta végül. De jól választott!

Azt pedig Csurka könyvéből tudjuk, hogy Gergely agykontrollal vonzotta be magának, hogy ő bizony ott lesz Pekingben!…

» Hajdú B. István: több mint krónikás

Sporttelevíziósként nyilván Hajdú B. István 2004-es athéni olimpiai döntőbeli közvetítése a legmeghatározóbb ebből az egész vízilabda-sikerkorszakból. Ami egyébként az ő mércéjével mérve nem is volt olyan kiemelkedő.

Legalábbis addig, amíg el nem érkeztünk a végjátékhoz. De amikor elérte a csúcspontot a meccs, akkor ő is szintet lépett. Tudom, tudom, a 12 fürdőgatyás férfiről szóló mondata, azt kéne kiemelni, és valóban, arra mindenki emlékszik.

De én inkább az elképesztő agyára és a győztes gól közvetítésére hívnám fel a figyelmet. Az már a másik legendás gólközvetítésénél is kiderült, hogy elképesztően jó a memóriája, és bravúrosan tud visszakötni.

Mert hogyan közvetítette le anno Hajdú B. István a zalaegerszegi Koplárovics Béla győztes gólját a Manchester United ellen? 

„Föltámad a szél, és vele együtt a Zete is. Három perc hosszabbítás lesz. El is indult most ez a három perc. Szamosi kér keresztlabdát. Szamosi! Szamosi! Be kéne adni jól! Ott a helyzet! Góóóóól! Koplárovics! Egy-nulla a kilencvenegyedik percben, több ez mint feltámadás! Koplárovics Béla első gólja a Zalaegerszegben, hát persze, hogy a Manchester Unitednek. (…) Dehogynem kell hosszabbítani, hogyne kéne? Most kell lefújni!”

Tehát a gól emelkedett pillanatában is pontosan emlékezett arra, hogy nem sokkal korábban arról beszélt, hogy 1. feltámadt a Zete, 2. milyen jó volna, ha a bíró lefújná a meccset (ezt nem hallhatjuk az összefoglalóban) – és nemcsak hogy emlékezett, de ezeket magától értetődő természetességgel csatolta vissza.

Athénban pedig arról beszélt, nem sokkal a győztes gól előtt, hogy elég lenne egy pici gól, amikor épp csak hogy átúszik a labda a képzeletbeli gólvonalon.

Amikor ehelyett Kiss Gergely lőtt egy iszonyatosan nagy dugót, azt kiabálta, hogy nem kellett volna ekkora gól, még a végén kifizettetik velünk a háló árát a görögök.

(A villámgyors rögtönzés mindig is Hajdú B. legnagyobb erősségei közé tartozott. Volt, amikor egy mókus futott a pályára, volt amikor Johan Cruyff köpött egy méreteset premier plánban; mindkétszer jött egyből a szenzációs reakció.)

Aztán véget ért a mérkőzés, és a magyar televízió úgy döntött, hogy nem veszik el a képet. Beszéljen a riporter addig, amíg nem lesz díjátadó. Hát, az nem jött egyhamar. Ám Hajdú B.-t nem lehetett zavarba hozni azzal, hogy közel fél órán át egy mozdulatlan medencetotálképre kellett beszélnie.

Hiszen ő megcsinálta jó előre a házi feladatát. Több kiló papírral érkezett Athénba, mindenkiről mindent tudott. Valószínűleg egy órán át is tudott volna sztorizni Kásásékról.

De Hajdú B. akkor sem jött volna zavarba, ha ez a „sokáig a semmiről beszélés” úgy következik be, hogy előtte a szerb-montenegróiak nyertek. Mert miután bejutottunk a döntőbe, egy teljes napon át azt „könyvtárazta”, hogy hogyan veszített olimpiai finálékat a magyar pólócsapat.

Mert persze nagyon rossz lenne, ha ez bekövetkezne (szerencsére nem következett be), de számára felkiáltójel volt Kovács Kokó István K. O. veresége Chacón ellen. Amivel igazából, ahogy Hajdú B. fogalmazott egyszer, nem tudott mit kezdeni a komplett magyar média. Mindenkit váratlanul ért. És ő nem akart hasonló helyzetbe kerülni. Ezért inkább túlkészülte magát.

Mindez annyira inspiráló volt számomra, hogy a DIGI Sportnál mindig nagyon vártam a bajnokavatásokat, és annyira aprólékosan felkészültem mindig, hogy akár 20 percig is tudjak beszélni a „semmiről”.

Közvetíthettem David Beckham bajnoki címét az amerikai labdarúgó-bajnokságban, a Kiel német sporttörténeti 100%-os bajnoki címét a kézilabda Bundesligában, és pont most emlékeztetett a Facebook, hogy nemsokára a kétéves évfordulója lesz annak, hogy én közvetítettem a Lille totálisan váratlan bajnoki címét, amit az akkor is bombaerős PSG-vel szemben ért el Franciaországban.

Arra is próbáltam olyan aprólékosan felkészülni, ahogy Hajdú B. tette Athénban.

"It's up for grabs now" - Brian Moore híres közvetítés részlete az Arsenal stadionjában

Mert a magyar férfi vízilabdának köszönhetően követendő példaképek születtek, medencében és kommentátorállásban egyaránt.

Marco Rossi és a Premier League magyar scoutjának titkai

Marco Rossi és a Premier League magyar scoutjának titkai

Egy konferencia a labdarúgás szerelmeseinek, amiből remélhetőleg rendszer lesz. A főszervező, Dudás Hunor mindenesetre azt szeretné, ha minden évben Budapestre jönnének egy napra a környező országból azok, akik ilyen vagy olyan okból, de nagyon érdeklődnek a futball iránt. Ilyen volt a Football Forum Hungary 2023.

Kőmives Kelemennel élve: amit estig raktam, leomlott reggelre. Merthogy nekem jutott a megtisztelő feladat, hogy segítsek a nap házigazdájának, Csisztu Zsuzsának a felkészülésben. A terv az volt, hogy a Golden Age cím alatt Hriszto Sztoicskov, Ioan Lupescu és Marco Rossi egyazon panelbeszélgetésben vesz részt.

Úgyhogy csináltam is egy jó kis gondolati ívet, amiben mindhárom résztvevő folyamatosan „megkapja a labdát”…

Aztán előző este kiderült, hogy Sztoicskov nem tud estig maradni, így a nagy hármasból nagy kettes lett, Sztoicskov külön műsorszámként előrejött…

De ennél nagyobb baj sose legyen, sokakhoz hasonlóan ott lehettem a Football Forum Hungary 2023-on, és mivel annak is a tudáscsere volt az egyik fő célja, most én is megpróbálom kiírni magamból mindazt a tudást, amit ott magamba szívtam.

» Egy régi ismerős, aki maga is a labdarúgás világában dolgozik immár

Kapásból belefutottam Darányi Leába, akivel még a Komlósi Oktatási Stúdióban voltunk évfolyamtársak. Lea szépen bejárta a világot, ahogy erről nemrég az RTL Reggelijében is beszámolt, most pedig a világ legnagyobb focis platformjának, a Wyscoutnak a munkatársa.

Itt aztán minden, de tényleg minden elemzési adatot, videót megkap az, akinek erre van szüksége. Ma már a futballban világszinten dolgozó profik (és erre törekvők) nagy része használja, és ismeri a platformot. A kluboktól az edzőkön, ügynökökön, scoutokon át a legnagyobb sportmagazinokig, tévékig és sportcégekig.

Aztán elindult a program, mégpedig a transzferguru, Fabrizio Romano videós bejelentkezésével, akiről épp a minap írt elgondolkodtató cikket Szabó Christophe. Engem azonban akkor már jobban érdekelt egy-két előadó.

» Juventus balra el, isten hozott, PSG!

Például a Football Benchmark alapítója, Andrea Sartori. Az ő témája az volt, hogy hogyan fejlődött 15 év alatt gazdaságilag a futball. Két olyan eseményt nevezett meg, ami különösen nagy hatással volt a klubok pénzügyi modelljére az elmúlt 15 évben. Az egyik az UEFA pénzügyi fair play bevezetése, a másik pedig a média megerősödése.

Aztán jöttek a diák egymás után. Ezekből megtudhattuk például, hogy 2008–2009-ben még a Real Madrid tudhatta a magáénak a legnagyobb bevételt, 2021–22-ben már a Manchester City. Ami talán még érdekesebb volt, hogy a Juventus, az Internazionale és a Milan is kiesett a top 10-ből, bejött viszont a Tottenham és a PSG.

Ezekből következett az, hogy rettenetesen elszálltak a transzferdíjak és a játékosfizetések is. Illetve, hogy feltűntek a globális színtéren nagy futballklubok és a brandjük.

» A Bayern München gazdálkodik, a Premier League kiköltekezik

Aztán rátértünk a social media terepére…

Ahogy látható, még a közösségi követők számában „csak” 10. Arsenalt is többen követik, mint mondjuk a világszerte ismert Louis Vuittont.

Ami a reklámbevételt illeti, ebben 2008–2009-ben még a Bayern München volt a világelső (159 millió euró), 2021–22-ben már a PSG (!) 399 millióval, ugyanakkor a bajor klub akkor is 2. volt, köszönhetően az egészséges gazdálkodásának.

Sartori összefoglalásképp ezeket a megállapításokat tette:

  • Egyre komolyabb szerepet kap a futball a social mediában és a tévében. A közösségi platformok olcsók (rengeteg marketing- és reklámköltést meg lehet spórolni ezeknek köszönhetően), ez pedig jót tesz a labdarúgás világának.
  • A Financial Fair Play felbolygatta a focivilágot (kicsit visszaestek például a kluboknál a stábtagoknak kifizetett összegek mínuszai; aztán a Covidnál persze megint jött egy beszakadás)
  • Bizonyos klubok globális branddé váltak
  • A Premier League-ben totálisan elszabadultak mind a fizetések, mind a transzferdíjak

» Mi jöhet a futballban?

Sartori szerint regionális bajnokságok fognak létrejönni, valamint új piacok tűnnek fel (megerősödhet például az USA mint focipiac; és akkor még nem is tudtuk, hogy Lionel Messi oda szerződik!). Nem tartja valószínűnek, hogy valaha eltörölnék az átigazolási díj intézményét, viszont szerinte egyre gyakoribbá válhat, hogy valaki több klubot tulajdonol.

» Eltörlik a „Mino Raiola-modellt”

A következő előadás, amit volt szerencsém végighallgatni, dr. Erkut Soguté volt. Az Erkut Sogut Akadémia alapítója a FIFA új ügynöki rendszeréről beszélt.

Nem véletlen, hogy külön diát szánt szegény megboldogult Mino Raiola esetének. Minden idők talán leghíresebb fociügynökéhez ugyanis annak idején egy klubváltásnál mindhárom féltől érkezett pénz! Ez volt a 2016-os Paul Pogba-transzfer, amikor a francia klasszis a Juventustól visszaigazolt a Manchester Unitedhez.

Na, ez mostantól nem lesz. Nem lesz olyan, hogy egy ügynök egy átigazolásban képvisel egy játékost és valamelyik érintett klubot. Merthogy 2016-ban a Manchester United és Pogba érdekeit is Raiola képviselte. Beláthatjuk, hogy ez agyrém volt. Hiszen minél magasabb a transzferdíj, annál nagyobb az ügynöki százalék. Vagyis Raiolának az volt az érdeke, hogy a Juventus minél jobban „megsápolja” a MU-t. A Manchester United viszont vásárló klubként nyilván abban lett volna érdekelt, hogy minél olcsóbban jusson hozzá Pogbához.

Soguttól azt is megtudhattuk, hogy 2015-ben még az átigazolások 75%-ánál licenccel NEM rendelkező ügynökök közreműködtek. A FIFA 2019-ben kezdett el konzultálni arról, hogy megreformálja az ügynöki szisztémát, és 2023. október 1-jén lép majd életbe az új éra.

» Milyen érdekességeket tartalmaz az új ügynöki szabályzat?

  • Az ügynök is a FIFA-hoz fordulhat, ha a védencének „lóg” a klubja
  • FIFA Clearing House: a klub a FIFA-nak utalja az ügynöki díjat, és az onnan jut el a címzetthez
  • Az ügynökké válás folyamata így fog kinézni: licenc, vizsga, díj letétele, visszaigazolás – aztán pedig minden évben lesz egy videós licenchosszabbítási folyamat. Vagyis mindenki újra és újra vizsgázik, mert különben „bevonják a jogosítványát”

» Hriszto Sztoicskov, a hosszú válaszok mestere

Aztán szépen elkezdtünk Csisztu Zsuzsával és a tolmács szerepét magára vállaló Balázs Boldizsárral brainstormingolni, hogy mi minden hangozzon el a végül tehát 1/1-es Hriszto Sztoicskov-beszélgetésben.

Boldizsárt nem irigyeltem, hiszen a bolgár világsztár kegyetlenül hosszan válaszolgatott. Az Eurosport kommentátora ennek ellenére hősiesen fordított angolról spanyolra és spanyolról angolra. Annyi könnyebbség volt, hogy Csisztu angolul feltett kérdéseit nem kellett tolmácsolnia, mert Sztoicskov annyira azért tud angolul, hogy a kérdést megértse. Csak a válaszait kényelmesebb volt spanyolul előadnia…

Kezdésként megtudtuk, hogy éppen egy Magyarországról szóló sportdokumentumfilmben közreműködött. Aztán elmerültünk a pályafutásában, abban, ahogyan egy bolgár fiú eljutott Keletről a nagy Barcelonába.

» Akinek Kubala „előre köszönt”

Katalóniában nagyjából mindenkitől azt hallotta, hogy Kubala így, úgy, amúgy. Mint később kiderült, a klub legendája, Kubala László rengetegszer ott volt az edzéseken, de mivel Sztoicskov nem ismerte fel őt, végül maga ment oda bemutatkozni az új szerzeményhez. Aztán pedig jóbarátok lettek. Amikor a bolgár néha meccseken át nem talált a kapuba, mindig számíthatott Kubala biztatására.

» Felépül a barcelonai „Dream Team”

Sztoicskov tagja volt annak a Barcelonának, amely a Sampdoria ellen megnyerte a legrangosabb európai kupát.

Ennek a csapatnak a titkát is kifejtette nekünk a sztárvendég.

  • 99% kemény munka, 1% tehetség – avagy nincs siker kemény munka nélkül
  • Az edző, Johan Cruyff sok pluszmunkát is végeztetett velük
  • Kulcsfontosságú volt, hogy hogyan funkcionál sok sztár
  • Mindenkinek, így neki is fel kellett áldoznia magát a csapatért
  • Cruyff zseniálisan érezte, hogy ki miben a legjobb, ki miben tud a legtöbbet hozzátenni a csapathoz (Ronald Koeman hosszú labdái pl. kiemelkedőek voltak)

Sztoicskov aztán mesélt még Cruyff nagy stratégiaváltásáról, és José Mourinhóról is, de ezek megjelentek a magyar sajtóban, úgyhogy itt most inkább megyek tovább.

» Fehérvárról a Premier League-be

Mert egyébként engem majdhogynem jobban érdekelt a scout tematikájú pódium, mint a bolgárok aranylabdása! Már csak azért is, mert ezen részt vett Balogh Tamás, aki a Fehérvár csapatától egészen a Premier League-es Brentfordig jutott. Ott Kelet-Európáért felel, hozzátartozik Lengyelország éppúgy, mint a korábbi Jugoszlávia területei.

Balogh kezdte a beszámolót. Megtudhattuk tőle, hogy fontos az adat a mai labdarúgásban, de az ma már mindenkinek a rendelkezésére áll. Ami a Brentfordot illeti: a piramis élén a technical director áll. A B-csapatuk nem játszik az U21-es bajnokságban, ugyanakkor sok barátságos mérkőzést vív világszerte.

Később szót kapott Matthias Ringler, az osztrák Rapid Wien head of scoutja is. Nála a szintén scout moderátor külön kiemelte a 6 millió euróért a Galatasarayhoz értékesített Yusuf Demirt. Ringler elmondta, hogy náluk kulcsfontosságú az eladás, mert nincs mecénás, nincs befektető. De kiemelte, hogy a Sassuolónak is adtak el 5 millióért.

Megtudhattam, hogy a scout egy kicsi szakma, szinte mindenki ismer mindenkit. Teljesen életszerű, hogy mondjuk egy Premier League-es játékosmegfigyelő kíváncsi egy, a dán bajnokságban futballozó játékosra, ezért felhívja valamelyik másik dán klubnál dolgozó scoutismerősét, és lekáderezi az illetőt.

Az külön vicces volt, amikor kiderült, hogy Balogh most először találkozik személyesen a mellette ülő Bruno Costával, miközben WhatsAppon már rengetegszer értekeztek az elmúlt években. Mert scoutként folyamatos az infocsere.

» „Ha nem vagy up-to-date, elvesztél!”

Aztán megint Baloghnak volt egy hosszabb monológja, ezt már inkább kivonatolom.

  • sokféle tudás kell az érvényesüléshez: a networking legalább annyira fontos, mint a játék értése
  • nem könnyű gyereket nevelni egy ilyen meló mellett, hiszen ez 0-24 munka
  • nincs megállás: lehet, hogy szünetre megy a magyar NB I, de rögtön indulnak a bajnokságok Dél-Amerikában
  • a sok utazás velejáró
  • és folyamatosan informálódnod kell, mert „ha nem vagy up-to-date, elvesztél!”

Ekkor a moderátor megkérdezte, hogy van-e valakinek kérdése a nézőtérről, és pont mellőlem jött a nap kérdése.

» Mennyire monitorozzák a kiszemelt focista privát életét?

Na, itt megélénkültek a scoutok!

Balogh kezdte azzal, hogy ez azért nehéz, mert gyorsnak kell lenni, hiszen máskülönben valaki elhappolja előlük a vágyott labdarúgót. Ugyanakkor ez egy fontos dolog, és ilyenkor általában valakinek rámegy 1-2 munkanapja arra, hogy alaposan végignézze a labdarúgó Instáját, Twitterét. Aztán viszont már az edzői stáb feladata, hogy segítse a játékost a beilleszkedésben.

Ringler annyit tett hozzá, hogy mivel nem kevés pénz forog kockán, igenis tudniuk kell, hogy van-e barátnő.

A moderátor, Tarkan Batgün Zeki Celikkel példálózott, aki a Football Forum másnapján a Roma játékosaként lépett pályára a Puskás Arénában a Sevilla elleni Európa-liga-döntőn.

Amikor még a Bursaspornál volt scout Batgün, először beszélt Celik apukájával, és anyukájával. Alaposan kifaggatta őket arról, hogy mi a jó és mi a rossz a fiúkban. Egyfajta SWOT-analízist végzett. Aztán pedig Celikkel is leült.

» Minden topligába adott már el játékost a Fradi

A scoutok után a „hazai pályán játszó” Orosz Pál következett. Engem őszintén szólva lenyűgözött az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója. Az egy dolog, hogy remek angolsággal mondta a magáét, de fejből olyan gördülékenyen adta elő, hogy azt bárki megirigyelhetné.

Az előadás témája az volt, hogy miként lehet elérni, hogy egy közép-európai klub mind az öt topligába el tudjon adni focistát. Márpedig a Ferencvárosra ez igaz.

  • Anglia: Besic (Everton)
  • Franciaország: Blazic (Angers), Somália (Toulouse)
  • Németország: Laidouni (Union Berlin)
  • Olaszország: Nagy Ádám (Bologna)
  • Spanyolország: Uzuni (Granada)

Orosz elmondta, hogy a Fradi nemzetközi brand akar lenni, és a klubfilozófia része, hogy topligákba adjanak el játékosokat. Ezután végigvette, hogy mik is a Ferencváros brandértékei.

  1. tradíció (1899-es alapítású klub)
  2. sikerek (magyar rekordbajnok)
  3. erős tábor (nagyjából kétmillió magyar mondja magát Fradi-drukkernek)
  4. trendiség (Groupama Aréna)
  5. stabilitás (erős háttér minden szempontból)
  6. követendő példa (fontos a társadalmi felelősségvállalás)

» Budapest, Budapest, te csodás!

Ezek persze még egy kicsit megfoghatatlanok, ezért ezeket egy kicsit máshonnan is megközelítette Orosz. Például elmesélte, hogy amikor a Groupama Aréna avató meccsén a Chelsea szerepelt Budapesten, az angol gárda vezérkara már 2 nappal korábban megérkezett. Elvitték őket vacsorázni, és a CEO például később hosszan áradozott Oroszéknak a magyar főváros szépségéről.

Ez egy kiszemelt idegenlégiós számára is vonzó, ahogy az is, hogy a Fradi Budapest centrumában van. A külföldieknek a magyar adózási rendszer is tetszik. Fontos, hogy az infrastruktúra is rendben legyen, ahogy a háttérstáb is. A „staff” teljes egészében szakterületük kiválóságaiból áll, legyen szó physióról vagy bárkiről.

És még valami! A vezetés pontosan tudja, hogy nem mindegy, ki ül a kispadon. Azért fontos szempont, hogy a mindenkori edző (Szerhij Rebrov, Peter Stöger, Sztanyiszlav Csercseszov) neve jól csengjen Európa- és világszerte, mert ez bizony egy komoly szempont minden kiszemeltnél. (Ez később, amikor a megbízott vezetőedzőként remek számokat produkáló Máté Csabát váltotta le Dejan Sztankovicsra a Fradi, szintén előkerült, és egy szurkolói ankéton Kubatov Gábor is ráerősített, mondván, amikor játékosokkal tárgyalnak, akkor egy apró, de mégis nagyon fontos pont az infrastruktúra, a város és a körülmények mellett, hogy azt tudják mondani, egy világszínvonalú vagy arra törekvő edzőjük van.)

» Melyik sztárcsapat hívta Nagy Ádámot, és hogyan tudták maradásra bírni a Fradinál?

Ez is kiderült az előadásból. Szóval az úgy volt, hogy közeledett a 2016-os Európa-bajnokság, amire ugyebár kijutott a magyar válogatott. A Storck-csapat egyik fontos játékosa az akkor épp a Fradit erősítő Nagy Ádám volt. Aki egyszer csak bekopogtatott Oroszhoz azzal, hogy hát bizony őt vinné a Chelsea.

A vezető erre rögtön emlékeztette Nagyot arra, amit egyébként csak a vak nem látott akkoriban: a Chelsea-nek van vagy 40 kölcsönjátékosa. Szóval azt mondta Orosz Nagynak, hogy ha elmész oda, a Chelsea azonnal kölcsön fog adni, és lehet, hogy nem is lépsz pályára. Ha viszont maradsz, és jól szerepelsz az Európa-bajnokságon, akkor válogathatsz majd az ajánlatok közül, és én megígérem neked, hogy amelyikre ráböksz, oda fogunk téged eladni.

Így is lett, Nagy Ádám egy jól sikerült Eb után a Bolognánál folytatta.

» Lupescu már tinédzserként fontos szerepet kapott

Végül pedig jött a nap egyik leginkább várt pódiumbeszélgetése, Csisztu Zsuzsa moderálása mellett.

A beszélgetőpartner Ionut Lupescu, aki tagja volt a ’94-es vb-n (Sztoicskov Bulgáriájához hasonlóan) remeklő román válogatottnak. Illetve Marco Rossi, aki remélhetőleg hasonló aranykort fog megélni a magyar kispadon.

Kettejük közös pontja a remek román edző, Mircea Lucescu – mindkettőjüket edzette. Lupescu ráadásul már nagyon fiatalon nagyon hálás lehetett neki: a szakember volt olyan bátor, hogy betegyen négy-öt 16-17 éves játékost (köztük Lupescut), akik nem voltak éppen fantasztikus focisták. Persze miért is lettek volna ennyi idősen?

Lupescut aztán Jenei Imre is fiatalon beválogatta, hősünk nagy meglepetésére. Jenei mondása az volt: én tettelek be, ne te izgulj!

Itt kapcsolódott be Marco Rossi, aki elmondta, hogy a klubedzőknek ez (is) jóval könnyebb, hiszen nap mint nap át tudják adni a gondolkodásmódjukat. Mert egy trénernek ismernie kell mindenkit, pszichológiai értelemben is. Látnia kell, mikor állnak készen a játékosok nagy meccsekre – mert egy topligában óriási a nyomás; ha valaki túl hamar kap túl nagy feladatot, el is lehet riasztani.

» Nem lehet fiatalokat bedobálgatni a magyar válogatottba

Vagyis amit Sztoicskov klubszinten javasol („Aki tizenhat-tizenhét évesen nem mutatkozhat be az első osztályban, sosem fog eljutni egy topligába. Úgyhogy a klubedzők igenis legyenek bevállalósak a fiatalokkal!”), az a felnőttválogatottaknál kevésbé megvalósítható. Rossi szerint 17-18 évesen még nem érzi egy focista a dolgok igazi súlyát, szinte még gyerek. Burkoltan üzent is a fradistáknak, hogy legyenek türelemmel – bár nem mondott nevet, nem nehéz kitalálni, hogy ifjabb Lisztes Krisztián mostani nem beválogatása lehetett a mondat mögött. De gyorsan szóba hozta Kerkez Milost és az ő nagyszerű teljesítményét Németország ellen, azzal, hogy reméli, a bal oldali futónak lesz még követője!

» Kötélhúzás a nagy klubokkal

Ez után szóba került Rossi szélmalomharca a nagy klubokkal. Egyfelől neki az a jó, ha a játékosai rendszeresen játszanak, viszont ez sokszor megnehezíti a dolgát. Van 1 évben 10 válogatott meccs, a klubok 3 naponta játszatják a játékosaikat, aztán mégis amiatt a 10 meccs miatt remegnek. Viszont hozzátette: „Amióta kapitány vagyok, nem volt egyetlen olyan játékos sem, aki ne lett volna büszke a válogatott meghívóra!”

» Fizikum, mindenekfelett

Az olasz szakember a legfontosabbnak azt tartotta, hogy a játékosai tudjunk harcolni a pályán. A kulcs az volt, hogy olyan játékosokat keresett, akik fizikailag felveszik a versenyt a toppal. „Nézzük meg, mit fejlődött Szoboszlai másfél év alatt fizikailag – emelte ki. – Intenzitás terén, hozzáadott érték terén is egyre jobb, nap mint nap dolgozik, ez a helyes mentalitás.” És akkor még ugye nem is gondoltuk volna, hogy hamarosan a Liverpool szerződteti, 70 millió euróért Dominiket!

» Megszüntette a mosolyszünetet

„Mintha temetésen volnánk” – mondta a segítőinek, amikor először volt összetartás. Évekig nem volt mosoly a magyar válogatottnál. Aztán ezen sikerült változtatni. A szurkolók pedig értékelik az akarást. Rossi külön kiemelte, hogy amikor a 2021-es Európa-bajnokság első meccsén a Puskás Arénában 3-0-ra kikapott Portugáliától a válogatottja, két órával a lefújás után még tele voltak az utcák éljenző szurkolókkal. „Látták, hogy akarunk!” Úgyhogy nem véletlen, hogy azt látja a legfontosabb feladatának, hogy ne vesszen el az a fajta lelkesedés, ami körüllengi a csapatát.

Halhatatlan kommentátori szövegek

Halhatatlan kommentátori szövegek

„They think it’s all over”; „Aus dem Hintergrund müsste Rahn schießen!”,„I wear narrisch!” Közvetítésrészletek, amiket kívülről fújnak a futballbarátok Angliában, Németországban, Ausztriában és idehaza.

Az egyik legszubjektívebb szakma a futballkommentátoroké. Az egyik néző azt szereti, ha a szpíker ellátja háttér-információval, a másik azt, ha a játékot követi; az egyik néző a kiabálós, érzelmes, „beleélős” közvetítést kedveli, a másik a higgadtat, tárgyilagosat – éppen ezértaz a kommentátor, aki az egyik szurkolónak kifejezetten kedvére való, simán lehet, hogy egy másikat az őrületbe kerget.

» Hogy lesz egy kommentátor halhatatlan?

Mivel lehet akkor kiemelkedni, a kommentátori szakmában világklasszissá válni? Az emberek emlékezetében megmaradni? Az első bekezdéssel már finoman utaltam a(z általam helyesnek vélt) válaszra. Nagy pillanatban kell valami nagyot, valami felejthetetlent mondani (sikítani, kiabálni, elbőgni). Talán a többi kommentátor nevében is mondhatom, hogy sokszor érzi az ember, hogy na, ez most roppant frappáns megjegyzés volt. Csak hát egy olyan meccsen, egy olyan pillanatban jött ki az a „nagyon frappáns”, ami finoman szólva sem jutott el több millió emberhez. Lehet persze azt mondani, hogy ez milyen igazságtalan, de ha jobban belegondolunk, a focistáknál is ez van. Egyrészt kevesen jutnak el érdemtelenül mondjuk egy vb-döntőre. Másrészt az igazi legendák (Pelé, Maradona, Zidane, a brazil Ronaldo és még néhányan) azok lesznek, akik egy ilyen mérkőzésen tudják tudásuk legjavát nyújtani.

Miért működne ez másként a kommentátoroknál? Kell, bizony kell egy különleges pillanat, egy nagy sportsiker, amire az egész ország odafigyel. Ahogy Hajdú B. István (aki majd a poszt végén a magyar példát szolgáltatja) szokta mondogatni: ha Egerszegi Krisztina Szöulban nem képes maga mögött tartani a nála egy fejjel magasabb NDK-sokat, akkor hiába kiabálja mégoly eredetien Vitray, hogy „Gyere Egérke, gyere kicsi lány!”, a kutya nem emlékezne rá. Így viszont mindenki kívülről fújja. De ugyanilyen Szepesi „Lőj, lőj, Dömötör!”-je.

Na de vissza a futballpályára! Itt és most akár véget is vethetnék a posztnak, ám nem teszem, mert szerintem minden állítás akkor ér valamit, ha kellően meg van támasztva példákkal. Éppen ezért összegyűjtöttem néhány embert (hangsúlyozottan a teljesség igénye nélkül), aki azzal kereste a kenyérrevalót, hogy labdarúgó-mérkőzéseket közvetített, és hiába kommentált egyikük-másikuk akár 1000-nél is több meccset, általában egyetlen közvetítésrészlete jut eszébe minden honfitársának. Azonban ez pontosan eggyel több, mint amennyi a kommentátorok 99%-ától fennmarad. Ők megkapták az esélyt a sorstól, hiszen egy nagy sikert közvetíthettek, de ezzel az eséllyel éltek is – ne szépítsük: ez nem mindenkinek sikerült…

» Nando Martellini (1921-2004)

Az olasz kommentátor példája azt mutatja, hogy nem kell okvetlenül valami nagyon eredetit mondani, az is megteszi, ha egy „sosem volt-sosem lesz” mérkőzésen kellően hátborzongatóan kiabál egy nevet. (Azért ne becsüljük le mindezt, hiszen tudnánk mondani olyan szpíkert, aki egész pályafutását végigkiabálja, de nincs egy gólközvetítése, amit az anyján kívül bárki fel tudna idézni…)

Martellini nagy lehetősége az 1970-es Olaszország–NSZK vb-elődöntő (4-3) volt, amit a németeknél és az olaszoknál is az évszázad meccsének tartanak. Ebből a legtöbbször Riva góljának kommentálását emlegetik – biztos vagyok benne, hogyha megállítanánk tíz, középkorú olasz futballbarátot, minimum hét ezt nevezné meg a legemlékezetesebb közvetítésnek. Figyelmesen meghallgatva ez még euforikus kiabálásnak sem nevezhető, emberünk egyszerűen felemelte a hangját. Az ő stílusa azonban ilyen volt, ahhoz ez tökéletesen passzolt.

Aztán vannak olyanok, akiket egy egyszerű (már-már közhelyes) mondat emelt a legendák közé.

» Brian Moore (1932-2001)

Nick Hornby Focilázában is kiemelt helyet kap az 1989. május 26-i Liverpool–Arsenal mérkőzés. Nagyon egyszerű volt a képlet: ha az Arsenal legalább két góllal nyer, akkor bajnok, minden más esetben a Liverpoolé az elsőség. Igazi bajnoki döntő! És ez még élesebbé vált a 92. percben, amikor 1-0-s Arsenal-előnynél a londoni Michael Thomas ziccerbe került. Ha bemegy a lövés, az Arsenal az aranyérmes, ha nem, akkor a Liverpool. Minden kommentátor ilyen pillanatra vágyik. Brian Moore tolmácsolásában ez így festett:

„It’s up for grabs now…“  – szabad fordításban: „Itt a nagy esély, csak meg kell ragadni…“ Közvetíthetett több mint 20 kupadöntőt, dolgozhatott kilenc vb-n, Brian Moore munkásságából ez a mondat marad meg. De ez valóban fennmaradt! Az Emiratesben például a mai napig lehet látni olyan transzparenst, amin a híressé vált mondat virít.

"It's up for grabs now" - Brian Moore híres közvetítés részlete az Arsenal stadionjában

» Edi Finger (1924-1989)

Az osztrák Edi Finger rádióriporterként lett legenda. Összetéveszthetetlen orgánuma eleve megkönnyítette a kiemelkedést – aztán jött egy tét nélküli meccsen aratott, mégis szenzációszámba menő győzelem. Az 1978-as világbajnokság középdöntőjének zárókörében Ausztria–NSZK volt a műsoron. Az osztrákok már csak a tisztes helytállásért küzdhettek, a címvédő NSZK csapata legalább négygólos győzelem esetén még volt esélye a döntőbe jutásra. A nyugatnémetek igencsak lebecsülték az osztrákokat, akik parádés, 3-2-es sikerrel vettek revánsot. A duplázó Hans Krankl volt a hős, a győztes találat rádióközvetítése pedig halhatatlanná tette Edi Fingert.

„I wear narrisch!” Vagyis „Megőrülök!” Ezt kiabálta, és ez (bár nem nevezhető különösebben eredetinek) szállóige lett. Persze ezért maga Finger is tett, hiszen 1988-ban megjelentetett önéletrajzi könyve az I Wear Narrisch! címet kapta. A zárszóban így fogalmazott: „A rádió az én otthonom, s ez így marad egészen a halálomig. Ha ez bekövetkezik, nekrológ helyett azt fogják idézni az emberek: »I wear narrisch…«”

De azt talán maga sem gondolta volna, hogy ennyire hosszú életű lesz a mondat – és általa ő maga. Ahogy a német nyelvű Wikipedia-oldalán fogalmaznak, az Edi Finger ugyanolyan márkanév Ausztriában, mint a Sacher-torta vagy a Mozart-golyó. És bizony elég sok tárgyon köszön vissza a mai napig a legendás mondat!

I wear narrisch - Edi Finger híres szövege így él örökké

» Björge Lillelien (1927–1987)

Ő volt a norvégok Szepesije. Ugyanolyan magával ragadóan tudott futballt kommentálni a rádióban, mint magyar kollégája, ezért sok norvég szurkoló vette le a tv-kommentátor hangját, és hallgatta inkább a rádióközvetítést. Lillelien több szempontból különleges ebben a gyűjtésben. Egyrészt ő nem egy gólnál mondott valami emlékezeteset, hanem egy nagy győzelem biztossá válásakor (1981. szeptember 9-én a norvég válogatott vb-selejtező-meccsen 2-1-re megverte az angolokat), ráadásul ő nem aprózta el, és egész szép kis monológot tartott. Persze ebből is ki lehet emelni két különösen emlékezetes mondatot, amit nem is norvégul, hanem a biztonság kedvéért angolul mondott.

„Maggie Thatcher can you hear me? Maggie Thatcher, your boys took a hell of a beating! Your boys took a hell of a beating!”

Vagyis: „Maggie Thatcher, hallasz engem? Maggie Thatcher, a fiaid pokoli nagy zakót kaptak! A fiaid pokoli nagy zakót kaptak!” De mondott előtte mást is: „Mi vagyunk a legjobbak a világon! Mi vagyunk a legjobbak a világon! Megvertük kettő-egyre Angliát futballban! Ez egyszerűen hihetetlen! Megvertük Angliát! Angliát, zsenik szülőhazáját! Lord Nelson, Lord Beaverbrook, Sir Winston Churchill, Sir Anthony Eden, Clement Attlee, Henry Cooper, Lady Diana – mindet legyőztük! Mindet legyőztük!”

Úgyhogy itt aztán nemcsak Margaret Thatcher, az Egyesült Királyság akkori miniszterelnöke kapta meg a maga fricskáját, hanem az ellenfél országának színe-java is. Bár akkoriban még nem volt YouTube, a hangfelvétel így is eljutott Angliába, és ott legalább annyira megmaradtak Lillelien szavai, mint hazájában, Norvégiában. 2002-ben az Observer Sports Monthly szavazásán minden idők legemlékezetesebb közvetítésének választották meg – az angolok! A brit lapok is előszeretettel merítettek belőle, a The Sun például a 2004-es Eb francia–angol csoportmeccsére ezzel a címlappal hangolt.

A The Sun a 2004-es Eb francia–angol csoportmeccsére ezzel a címlappal hangolt

» Herbert Zimmermann (1917–1966)

Aztán van olyan kommentátor, aki némiképp az eddigieket tudja egyszerre. Bele is élte magát élete nagy meccsébe, mondott is emlékezeteset, sőt, még egy új állandó jelzőt is adott az egyik játékosnak. Ő Herbert Zimmermann, a németek rádiós legendája. Nála érdemes egy picit elidőzni az előzményeknél. 1954-ben Bernben rendezték meg a labdarúgó-vb-t.

A nagy esélyes a magyar Aranycsapat volt. Kocsisék el is jutottak a döntőbe, ahol a nyugatnémet válogatott volt az ellenfél, amelyet a csoportmeccsek során 8:3-ra legyalultak. Ám az egy tartalékos csapat volt – a legerősebb Nationalelf 0:2-ről fordítva 3:2-re győzött, és elütötte a mieinket a világbajnoki címtől. Ennek a mindkét nemzet történetében meghatározó mérkőzésnek lehetett a német hangja Zimmermann. (Volt tv-közvetítés is, de mivel akkor még nem nagyon volt tv-készülék, majd később el is keveredett a hangfelvétel, a tv-kommentátor, Bernhard Ernst neve réges-rég feledésbe merült.)

Mégpedig teljesen véletlenül. A torna alatt ugyanis négy rádióriporter (Rudi Michel, Kurt Brumme, Gerd Krämer és Zimmermann) dolgozott váltásban, és minden meccs másnak jutott. Zimmermann kifogta a 3:8-at – és rá jött ki a döntő is, amire persze előzetesen senki sem számított. Rudi Michel volt a szobatársa, aki elmesélte, hogy kollégája teljesen be volt gyulladva a nagy meccs előestéjén. Szégyen, nem szégyen, azt gyakorolta, hogyan reagáljon, ha megint nagyon kikapnak!

Ám – és ez immár történelem – nem ez történt. A meccs összefoglalója, Zimmermann hangjával, itt nézhető meg. Valószínűleg egy német szurkoló az egészet végigbőgné; de lehet, hogy egy magyar is, csak más okból…

A közvetítésből több részlet is élénken él a németek emlékezetében. Nyilván a vége az egyik („Aus! Aus! Aus! Aus! Aus! Das Spiel ist aus!”, vagyis „Vége! Vége! Vége! Vége! A meccsnek vége!”), de talán nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy Rahn győztes góljának közvetítését is minden német kívülről fújja:

,,Aus dem Hintergrund müsste Rahn schießen – Rahn schießt – Tooooor! Tooooor! Tooooor! Tooooor!”

(„Hátulról Rahnnak lőnnie kellene – Rahn lő – Góóóóól! Góóóóól! Góóóóól! Góóóóól!”) A rádióriporternek volt még egy nagy mondása. „Toni, te egy futballisten vagy!” – kiáltotta, Toni Turek sokadik nagy védése láttán. Bár ezért később bocsánatot kellett kérnie, mert az egyháznak nem tetszett, hogy egy futballistát istenhez hasonlítanak, kétségtelen, hogy Turek örökre „futballisten”-ként marad meg az emberek emlékezetében – sőt, a drukkerek mai sztárokra is előszeretettel használják a „Fußballgott” kifejezést.

Zimmermann mindössze 48 esztendősen, autóbalesetben hunyt el, de a neve és híres közvetítése fennmaradt. Az ő nevét viseli az a díj, amit az év német újságírója kap. Az ’54-es vb-döntő 50. évfordulóján pedig a német közszolgálati rádió teljes egészében leadta a berni közvetítést; természetesen ugyanúgy 16:53-as kezdődött az adás, mint anno.

Rahn müsste schiessen - egy felejthetetlen mondat

» Jack van Gelder (1950–)

Következő emberünk a jósnak sem utolsó Jack van Gelder, aki volt olyan szerencsés, hogy neki jutott a ’98-as vb-n a holland–argentin negyeddöntő. (Akkor épp rádiósként, de dolgozott tv-kommentátorként is.) Nyilván sokan emlékeznek rá, Dennis Bergkamp az utolsó pillanatban rúgta be a továbbjutást érő gólt. A nagy ordibálásokra amúgy is hajlamos Van Gelder itt olyan révületbe esett, hogy az már önmagában elég a legendává váláshoz (a YouTube-on is számos remixet találhatunk, amelybe a készítő beépítette Van Gelder üvöltését).

Na de ez még mind semmi! Ahogy az egyik kommentelő írta (és ezt hollandul jól beszélő kollégám, Ambrus Tamás is megerősítette), a gól előtt közvetlenül a következőket mondta: „a hollandok ott lesznek az elődöntőben. Elődöntő, ez jön. A labdával Frank de Boer. Frank de Boer megjátssza, és ez nagyon jó Dennis Bergkampnak…” A többi pedig már nem igényel fordítást. Hogy De Boer saját térfeles labdatologatásakor miként érzett rá, hogy mindjárt belövik az elődöntőt érő gólt? Passz…

» Kenneth Wolstenholme (1920–2002)

Ezek után jöjjenek azok, akik a mondanivalójukkal, azok eredetiségével hódítottak! Az angol Kenneth Wolstenholme elmondhatta magáról, hogy 1949-től 1971-ig minden FA-kupa-döntőt közvetíthetett, ám nem meglepő módon az 1966-os, angol győzelemmel véget ért világbajnoki finálé kommentálásával vált halhatatlanná. És nem azzal a sokáig vitatott Hurst-góllal (ma egyébként már egyértelmű, hogy a labda nem haladt át teljes terjedelmével a gólvonalon), amivel a hosszabbításban vezetést szereztek Charltonék. Hanem Hurst harmadik találatával, amivel minden eldőlt (4:2).

Az történt – ami a közvetítésből is kikövetkeztethető –, hogy a bíró tett egy félreérthető mozdulatot, néhány néző azt hitte, lefújta a meccset, és belépett a pályára. Erre jött a legendás mondat: „They think it’s all over

Vagyis „Azt hiszik, vége.” És bár a folytatást senki sem teszi hozzá, az az igazán zseniális. Merthogy Wolstenholme kivár, és amikor Hurst lövése a kapuban köt ki, hozzáteszi: „Most van vége.”

A „They think it’s all over” az angol futballfolklór fontos része, a BBC egy kvízműsornak is ezt adta címül, de találkoztam a szöveggel szezon-összefoglaló DVD hirdetésében is: „Azt hiszi, vége [a szezonnak]?” A legjobb, legbizarrabb pedig ez a ,,ne igyál és vezess!”-felhívás.

They think it's all over

» Hajdú B. István (1969–)

Utolsó előtti halhatatlanunk Hajdú B. István, aki persze még reméljük, hogy sokáig él és közvetít. Ő aztán számtalan nagy pillanatban mondott valami nagyot, valami eredetit, valami frappánsat. Megmutatta azt is, hogy hibátlanul vissza tudja adni egy fokozhatatlanul drámai meccs legdrámaibb pillanatának drámaiságát (elnézést a szóismétlésért!), Grosso góljánál.

Ám nála is visszaköszön az, amit az elején írtam: az üt igazán, ha egy kommentátor honfitársai érnek el valami világraszólót. És ez bekövetkezett 2002-ben, amikor a Zalaegerszeg 1-0-ra megverte a Manchester Unitedet. Azzal a Koplárovics-góllal egybeforrt Hajdú B. István közvetítése.

Gyanítom, a többség fejből csak azt tudná felidézni, hogy milyen viccesen elcsuklott Hajdú B. hangja, amikor azt kiabálta, hogy “Góóóól!”. De azért egy-két dologra hadd hívjam el a figyelmemet, mert számomra itt jött ki igazán Hajdú B. klasszisa. Egy ilyen totálisan váratlan pillanatban 10-ből 9 ember nagyjából annyit tudott volna kipréselni magából, hogy „Úristen!”, „Vezetünk!”, „Koplárovics!”, „Őrület!”, stb.

Mit mondott ellenben Hajdú B.? „Föltámad a szél, és vele együtt a Zete is. Három perc hosszabbítás lesz. El is indult most ez a három perc. Szamosi kér keresztlabdát. Szamosi! Szamosi! Be kéne adni jól! Ott a helyzet! Góóóóól! Koplárovics! Egy-nulla a kilencvenegyedik percben, több ez mint feltámadás! Koplárovics Béla első gólja a Zalaegerszegben, hát persze, hogy a Manchester Unitednek. (…) Dehogynem kell hosszabbítani, hogyne kéne? Most kell lefújni!”

Tehát a gól emelkedett pillanatában is pontosan emlékezett arra, hogy nem sokkal korábban arról beszélt, hogy 1. feltámadt a Zete, 2. milyen jó volna, ha a bíró lefújná a meccset (ezt nem hallhatjuk az összefoglalóban) – és nemcsak hogy emlékezett, de ezeket magától értetődő természetességgel csatolta vissza.

Na ezért az Hajdú B. István, aki!

» Clive Tyldesley (1954–)

Ám az én személyes number one-om nem ő, hanem Clive Tyldesley. Nem mondhatni, hogy mindenki imádja; sokak szerint ő minden idők legelfogultabb angol kommentátora. Kétségtelen: senki előtt sem titok, hogy a Manchester Unitednek szurkol. Ám élete közvetítésénél ez aligha jelentett gondot, hiszen ez a ’99-es BL-döntő, amelyen a United 2-1-re megverte a Bayern Münchent, felejthetetlen hajrával.

Amit Tyldesley a hosszabbításban csinált, „A tökéletes közvetítés”! Egész egyszerűen mindig megtalálta a legjobb szavakat, a legtalálóbb gondolatokat. Amikor a dráma a tetőfokára hágott, képes volt hosszú másodperceken át hallgatni (ez igenis komoly bravúr!), néha pedig egyenesen azt hitte az ember, hogy a jövőbe lát. Nem véletlen, hogy csak a hosszabbítás négy-öt percének közvetítéséből legalább négy mondat megmaradt az utókornak.

89:51. Még 1-0 a Bayern javára, a Manchester United jön bedobással: „Egy alaptábor az utolsó nagy támadás előtt”

90:23. Kimegy a labda szögletre:

„Képes lesz a Manchester United gólt szerezni? Mindig szerez gólt”

És valóban. A szöglet után megszületik Sheringham egyenlítő gólja. Miután kivár, csak annyit mond Tyldesley:

„Név a trófeán”

91:53. Solskjaer kapja a labdát a bal oldalon. Előtte Tyldesley azt taglalta, hogyha ez így marad, akkor hosszabbítás és aranygól. Most hozzáteszi: „hacsak…. Solskjaer nem hoz össze még egyet.”

92:14. Beckham megint leállítja a labdát a sarokban, aztán hátralép:

„Ez az ő pillanatuk?”

A többit tudjuk, Solskjaer is betalált, megnyerve a döntőt a Unitednek. Tyldesley pedig – miután ismét jó érzékkel kivárt – csak annyit mondott:

„A Manchester United elérte az ígéret földjét”

Aztán pedig a végén: „A United-drukkerek meg fogják kérdezni, hol nézted a kilencvenkilences BL-döntőt? Hol láttad, ahogy Ollie Solskjaer szinte a meccs utolsó lövésével megnyerte a döntőt? És körülbelül ötvenezer ember majd azt mondhatja: ÉN OTT VOLTAM!”

Ha érdekel a kommentátorszakma, akkor az Egy kommentátor élete nevű TikTok-playlistemet érdemes szemügyre venned!