Nehezen találsz igazán értékes, építő és időtálló magyar nyelvű beszélgetéseket az interneten? Hadd adjak TUTI tippeket az egyre nagyobb podcasttengerben! (Mégiscsak ezres nagyságrendben hallottam már beszélgetéseket − az interjúműfaj megszállottjaként. Többek szerint az az interjú, amiről nem tudok, nem is létezik. 🙂)

» Milyen a jó interjú?

Na, ez legalább olyan fogós kérdés, mint az, hogy „milyen a jó kommentátor?”. Kinek, milyen!

• politizáló alany
• magánéleti titkok
• másoknak keményen beolvasó alany
• pszichológiai mélyfúrás

Mindnek megvan a maga törzsközönsége. (Ezért is volt merész vállalás tőlem, hogy a Hatáskeltők Podcastban ezt a négy gyakori interjúmegközelítést mind-mind tudatosan mellőzöm!!!)

Én csak a magam definíciójával tudok előállni. Nálam a jó interjúnak 2 ismérve van.

1. Miközben hallgatom a beszélgetést, nem kalandoznak el a gondolataim.
2. Egy-két hét múlva is fel tudok idézni legalább 3 dolgot. Mondhatni: vannak elraktározható útravalók!

» Alaptartozéka a jó interjúnak a profi kérdező?

Nem árt, de tapasztalataim szerint nem alapfeltétel. (Épp ezért az ajánlórészben lesz majd olyan interjú is, amit valamelyik kiemelkedő riporter készített, meg olyat is, amit nem egy tanult kérdező csinált.)

Vitray Tamás nekem mindig azt mondta, hogy egy interjú minősége leginkább az alanytól függ. Mondott számot is, hogy hány százalékban – sajnos a számmemóriám mindig is pocsék volt… Maradjunk annyiban: minden idők egyik legjobb magyar kérdezője szerint NAGYON NAGY mértékben az alanyon múlik, milyen lesz az interjú.

Megint azt mondom: kicsit olyan ez, mint a sportkommentátor esete.

Szerintem ha egy sportesemény unalmas, akkor a legsziporkázóbb kommentátor sem tudja feljavítani a néző számára az „élményt”.

Ugyanígy: ha az alany nyökög, rosszul beszél, vagy csak szimplán nem elég érdekes figura, akkor hiába kap világbajnok kérdéseket, az egy rossz interjú lesz. (Bár itt is zárójelet kell nyitnom, mert igenis vannak olyan megszólalók, akiknek annyira értékes a mondókájuk, hogy elnézik nekik, hogy nem tudnak szépen, érdekesen, gördülékenyen beszélni. Miként Baló György is olyan kimagasló riporter volt, hogy az bőven ellensúlyozta a nem tankönyvi beszédmódját.)

» Sokféle interjúalany van

Van olyan, aki „interjúalanynak született”. Stohl Andrással gyakorlatilag lehetetlen rossz interjút készíteni. A leggyengébb kérdésre is ad egy színvonalas, szórakoztató, tartalmas, egyedi választ.

Van olyan, aki jó kérdező mellett fantasztikus alanyként tud működni, de ha nem vezeti egy rutinos riporter, akkor már nem olyan jó a végeredmény. Ilyen Scherer Péter.

Van olyan, aki csodálatos gondolkozó, népszerű ember, de nem keresi a lehetőségét a nyilvános megszólalásnak, ezért a legjobb riportereket is megizzasztja. Ilyen Mácsai Pál vagy éppen Vámos Miklós.

Van olyan, akinek a vibráló egyénisége átsüt az interjún, és profi színészként tudja, hogyan kell előadnia magát, hogy a végeredmény jó legyen. Ők a klasszikus pódiumbeszélgetés-alanyok. Ilyen Ábel Anita vagy Járai Máté.

Van olyan, akit nem zavarnak holmi kérdések, önkényesen mondja a maga dumáját – ami amúgy sokak szerint kifejezetten szórakoztató. Ilyen Havas Henrik.

Van olyan, aki annyira szerethető, hogy igazából mindegy is, mit mond; egyszerűen jó őt hallgatni abban a világban, amikor valósággal zúdul ránk a szenny. Ilyen például Mészáros Máté vagy Likó Marcell.

Van olyan, aki nagybetűs vizionáriusként rendkívül okos dolgokat hint el minden egyes vele készült interjúban. Ilyen Halácsy Péter, Böszörményi Nagy Gergely, Frei Tamás vagy éppen Litkai Gergely.

És van „A” szakember. Akivel a maga választott területéről rendkívül tartalmas, lebilincselő beszélgetést lehet készíteni. Ez nyilván nem portrébeszélgetés lesz, de az interjúműfajba ezt is beilleszthetjük. Néhány példa:

• Lackfi János („irodalomcsinálás”)
• Nyáry Krisztián (olvasás)
• Pogátsa Zoltán (gazdaság)
• Steigervald Krisztián (generációk közti gubancok)
• Tilesch György (mesterséges intelligencia)
• Vavrek Balázs (kreatív szövegírás)
• Zacher Gábor (függőségek)

(Itt kell megdicsérni a Friderikusz Podcast stábját: valóban nagyon gondos kiválasztással találnak meg ilyen embereket; a fentiek közül többen is szerepeltek már a műsorban.)

És persze vannak olyan közszereplők, akikkel nem is szabadna interjút csinálni, mert amilyen jók a maguk műfajában, annyira képtelenek összetett mondatokban magvas gondolatokat megfogalmazni. Erre hadd ne mondjak példát

» Jöjjenek a mesterművek!

Na, és akkor a hosszúra nyúlt bevezető után jöjjön az a rész, amiért rákattintottál erre a cikkre!

Ha tovább görgetsz, megtalálod azokat az interjúkat, amiket szerintem mindenképp érdemes meghallgatnod. Mindig leírom kedvcsinálónak azt is, amit eltettem magamnak az adott beszélgetésből.

» Alany: Szűcs Krisztián (riporter: Tóth Szabolcs Töhötöm, Az élet meg minden)

Tartozom egy vallomással: imádom a megboldogult Heaven Street Seven számait. Ez az interjú pedig különösen jól sikerült a legendás zenekar frontemberével.

A beszélgetésből elsősorban azt raktároztam el, hogy néha a legemlékezetesebb szövegek milyen furcsa módon születnek.

Íme, a Hol van az a krézi srác keletkezéstörténete:

„A kilencvenes években elkezdtem kazettákra felvenni, ami éppen jött belőlem; volt, amit közben előre meg is írtam. És egy ilyen kazettán volt A krézi srácnak az eredeti zenéje, amit tíz évvel később megtaláltam. Hű, mondom, ez egy jó szám!

De hiányzott a refrén. Volt nálam valami papír, elkezdtem leírni, hogy körülbelül miről fog szólni

a dal. »Tíz éve történt… azt hiszem. Az, hogy nem történt semmi sem.«

És akkor néztem, és azt mondtam magamban: de hát ez egy kész szöveg!”

» Milák Kristóf (Timeout Podcast)

Amikor ezeket a sorokat írom 2024 októberében, épp mindenki nagyon ki van éhezve arra, hogy Milák Kristóf megszólaljon (és már tudjuk, hogy hamarosan kitálal az M4 Sporton). Mert lement a párizsi olimpia, amelyen a csodaúszónk arany- és ezüstérmet is nyert, úgy, hogy senkinek sem nyilatkozott hónapokon át, és azt sem lehetett tudni, hogy kivel készült.

Amikor viszont a TheVR-ból ismert Pisti (alias Fábián István) készített vele interjút, még bőven nyilatkozott Milák, és milyen érdekeseket!

„Nagyon nem volt könnyű a szüleimnek megoldani azt, hogy hozzanak-vigyenek edzésre. Mi tárnokiak vagyunk, és amíg nem volt Érden uszoda, addig Százhalombattára jártunk fel. Ez napi tíz kilométer oda-vissza, napjában kétszer.”

„Nem volt szülői nyomás nálam, de azért én is hajtottam, hogy megdicsérjenek otthon. Az első, ami kikopik, az a szülőknek való megfelelés. Utána marad a sportoló meg az edző. Aztán a fiatal felnőttkornál kiesik az edzőnek való görcsös megfelelni akarás is. A végén az marad, hogy én magamnak csinálom.”

„Egyszerre vagyok gyerek és felnőtt. Vannak olyan szituációk, amikben kétezer-tizenhét óta felnőttfejjel is kell gondolkodnom. Nem tehettem meg azt, hogy én, egy egyszerű tizenhét-tizennyolc éves gyerek életét élem, mert akkor még nagyobb problémák jelentkeztek volna jellemileg is, magánéleti szinten is. Nekem hirtelen fel kellett nőnöm.”

„Én hiszek abban, hogy mindenki született valamire, és mindenkinek meg kell találnia az életében azt, hogy ő mire hivatott. Mi az, amiben ő tud lenni a legjobb. És én azt gondolom, hogy sok ember nem azt az utat választja. Nem találják meg.”

„Az egyik velem született adottság a savasodás. Az izmaimban lévő tejsav nekem nem termelődik olyan szinten, mint bárki másnak. Ez azt eredményezi, hogy amikor a többiek már a fenekükön veszik a levegőt, nekem akkor kezd egy kicsit nehéz lenni.”

„De van egy alapdolog, amit sohasem lehet megkerülni a sportban. Az az, hogy el kell végezni a munkát. Azt nem tudod megkerülni. Ha nincs egy jó alapod, mint egy házépítésnél, akkor bukta az egész.”

» Fekete Ernő (Végszó Csáki Judittal)

Itt most Csáki Judit személyében egy színikritikus tesz fel olyan kérdéseket, amiken érződik, hogy ismeri a színház világát, mégsem lesz belterjes a beszélgetés. Kiderül Fekete Ernőről, hogy

• Hogyan kérték fel egy Alföldi-darabra? Hogyan adta ki őt ezek után a Katona József Színház?
• Bukott-e már meg?
• Hívják castingra vagy neki kell jelentkeznie?
• Miért dolgozik nyáron is?
• Olvas kritikát?
• Hogy néz ki az évente esedékes szerződtetési tárgyalás?

Megtudhatjuk, hogy egy darab jó esetben a 10. előadásra áll össze, „az önfeledt játék egy bemutatón szóba nem jöhet. A bemutatón rettegő színészek, rettegő ügyelő és rettegő nézők néznek farkasszemet egymással.”

Illetve megtudhatjuk, milyen az, amikor az embert NEM választják ki egy filmre, pedig…

„Bárki ülne itt, el tudná mesélni, milyen az, amikor ez és ez volt, aztán mégsem ő kellett… Nekem mindig kell egy-két nap, amíg feldolgozom. Számtalan ilyen volt, hogy mondjuk egy filmnek a főszereplője lettem volna – már fölkért a rendező, majd kiderült, hogy nem is magyar ember játssza.

Most például készül Ujj Mészáros Károly filmje. Ott is elmentem egy castingra… »Fantasztikus, csodálatos − mondta a rendező. − Mit csinálsz márciusban?« Kiderült, hogy pont jó minden. Ott volt a kutyájuk, a Liza. Nyalogatta a lábam… »Hát ilyet senkivel sem csinál!« Az egész ilyen családias volt.

Na, mondom, lehet, hogy forgatni fogok huszonkét napot!

Elteltek hónapok is talán, és akkor fölhívott, hogy Schmied Zoli lett végül – aki egyébként utánam ment a castingra. És akkor olyan helyes volt ez a Károly, mert kérdezte, hogy »Ugye nem haragszol?« Egyrészt nagyon szarul esik, hogy már megint – és most nem akarom felsorolni az összeset… De hát mondtam, hogy »Dehogy haragszom.«”

» Presser Gábor (Csepelyi Adrienn, Popfilter)

Presser Gáborral kismillió interjú készült már. Nem állítom, hogy ez a legjobb – eleve a töredékét sem hallottam az összesnek −, de engem anno elkapott. Valószínűleg azért is, mert amikor ez a beszélgetés készült (a Covid 2. hulláma idején), akkor sokakhoz hasonlóan én is nagyon behúztam fülem-farkam. A DIGI Sport volt olyan gáláns, hogy nemhogy leépítést, de még fizetéscsökkentést sem alkalmazott (mi meg próbáltunk valamit azért csinálni, amíg nem rendezhettek sporteseményeket), miközben a zeneipart tönkrevágta a koronavírus.

Szóval akkoriban különösen nyitott és fogékony voltam egy okos és hiteles zenész gondolataira, amik ugyan kíméletlenekre sikerültek, viszont örökre belém égtek.

„Az rendben van, hogy valakik írnak egy nagyon jó dalt. Az rendben van, hogy azt valaki fantasztikusan elénekli. De hogyha nincs meg a megfelelő marketingje, ha nem tudják a médiára ráerőltetni, ha nincs valaki a médiában, aki valamiért szereti, ha nem tud az emberek elé kerülni, akkor az a dal halálra van ítélve.”

„Noha az egész világ előtt nyitva áll a YouTube, soha nem fogjuk meghallgatni a világ tíz legzseniálisabb dalából ötöt, mert azt sem tudjuk, hogy ki énekli, és hogy hol keressük.”

„Ahol van pénz, ahol van marketing, ott a középszar is jól tud aratni. Ugye van egy ilyen régi zenészmondás, hogy addig játszd, amíg sláger lesz. Slágerré lehet valamit sugározni. Amit agyonjátszanak, azt az emberek elkezdik énekelni. Azért a közönség kilencven százaléka nem zenészként hallgat zenét, hanem azt mondja, hogy én emellett jól tudom csinálni a munkámat. Elkezdi a háttérben hallgatni, és amikor tizenkettedszerre hallja azon a héten, elkezdi dúdolni. És a végén már elkezd tetszeni neki.”

» Dr. Máté Gábor (Szabó Péter, Teremtsd újra önmagad)

Szabó Péter, a motivációs előadó megosztó ember. Bátor húzás volt tőle, amikor adott egy nagyinterjút a Partizánnak; szerintem utólag megbánta, de ez most mindegy.

Arra viszont nem vállalkozott, hogy Bíró Bence Péterrel, egy végzett pszichológussal folytasson egy nyilvános vitát.

Bíró jobb híján egy hosszú szakelemzést készített Szabó munkásságáról, és ami miatt ezt idehozom − bár önmagában is érdekes írás! −, az az, hogy van benne egy ilyen passzus: „Számtalan valós teljesítményre lehet Péter joggal büszke. Ma is tesz fel értékteremtő videókat (pl. Máté Gábor, Laár András, Kulcsár Tibor interjúk).”

Valóban, én is megnéztem például a dr. Máté Gáborral készített Szabó Péter-interjút, és nem bántam meg. Annyira nem, hogy szerintem helye van ebben az interjúajánló posztban.

Ezúttal nem mélyülnék el különösebben az interjú boncolgatásában, egész egyszerűen fontos dolgok kerülnek szóba. Olyanok, amikhez egy átlagember is tud kapcsolódni. Amiket akár hasznosítani is lehet.

„Azzal kell kezdeni, hogy az emberek először is kapcsolódjanak saját magukhoz. Mert amikor gyerekkorban lenyomtuk az érzéseinket, akkor elvesztettük a kapcsolatot saját magunkkal.

Valljuk be, ismerjük el, hogy most mit érzek. Engedjük meg, hogy az érzés ott legyen. Akkor nem fogunk másokat ezzel büntetni.

Ha van egy barátom, akit fel tudok hívni, vagy ha van egy párom, akkor mondjuk meg neki, hogy most haragot érzek. Ezt nem te okoztad, de tudnod kell, hogy ez az érzés bennem van.

Tulajdonképpen a feleségemmel most már ötven éve házasok vagyunk, de ez nem azt jelenti, hogy nincsenek stresszeink. Leülünk mindennap egymással szemben, és egyszerűen megkérdezzük a másiktól, hogy hogy érzed magad.

Ez nem egy párbeszéd. Ilyenkor az egyik öt percig beszél, a másik pedig csak hallgat. Aztán cserélünk. Én szerintem ez a megoldás.”

» Puzsér Róbert (Kadarkai Endre, ArcKép)

Lehet szeretni és nem szeretni Kadarkai Endrét, viszont van alsó hangon 10 olyan sztár (Borbély Alexandrától Ganxsta Zolee-ig sorolhatnám a neveket) akikkel már számos interjút hallottam, de a legjobb, a legmélyebb beszélgetés az volt, amit Kadarkai készített az illetővel. Ez pedig szerintem felbecsülhetetlen érték, és ez nyilván a riporter dicsérete, az X-Faktora. Mert ennyi véletlen nincs.

Mindig különleges, ha egy alany olyan dolgokról és olyan részletességgel beszél, amikről és ahogyan előtte sosem.

Ennek a legjobb példája a Kadarkai-interjúk közül is kiemelkedő Puzsér Róbert-portré. Ebben a publicista elképesztő őszinteséggel beszélt öngyilkossági gondolatokról, gyerekkori bullyingról, szorongásról.

Általában nem szerencsés eldöntendő kérdéseket feltenni, mert nincs is rosszabb, mintha az alany csak egy „igen”-nel vagy „nem”-mel felel.

De ez most más volt!

Itt az interjú vége felé a riporter szinte megfejtette az alanyát, akinek nem maradt más választása, mint a helyeselés.

− Kadarkai: Nem onnan fúj a szél − és ez egyfajta végkövetkeztetés −, hogy Te végsősoron hihetetlen nagy szeretetigénnyel élsz?
− Puzsér: De… de…
− Kadarkai: Téged szeressenek…
− Puzsér: De…
− Kadarkai: Ne bántsatok…
− Puzsér: De… De… persze… Igen, úgy gondolom, hogy, hogy, hogy igen…

És aztán még két percen keresztül élvezhettük ezt az egészen különleges élményt. Hogy megismerhettük Puzsér Róbert másik arcát. Volt szerencsém részt venni egy vele készült interjún, és megerősíthetem: teljesen más a civil Puzsér, mint a médiaszereplő.

Nem véletlenül nyilatkozta nemrég, hogy „A magánszemély Puzsér Róbert közérzete sok tekintetben rá is megy a közszereplő Puzsér Róbert tevékenységére. (…) Igyekszem megkülönböztetni a magánszemélyt a közszereplőtől, de a magánszemély bizony sokszor a szívére veszi azt, amit a közszereplő kap, még akkor is, ha csak a ruháját szidalmazzák, mert az bizonyos értelemben mégiscsak azonos vele.”