Ez hangzott el a 2005-ös Liverpool–Milan BL-döntő szünetében, a Pool öltözőjében

Ez hangzott el a 2005-ös Liverpool–Milan BL-döntő szünetében, a Pool öltözőjében

Mi a titka Rafa Beníteznek, aki Bajnokok Ligáját nyert a Liverpoollal és UEFA-kupát a Valenciával?

Az adást meghallgathatod a fenti lejátszóra kattintva is.

De még jobb, ha a kedvenc podcastplatformodon hallgatsz bele – és egyúttal fel is iratkozol az Edzőkirályok Podcastra!

Ha nem találod a listában a kedvenc appodat, akkor ezt az RSS-feedet másold ki, és használd odaát: Edzőkirályok RSS

» Miért edzőkirály Rafa Benítez?

„Szerencsés, túl óvatos, túl védekező, a taktikákat túlbonyolítja, a fiatalokat nem hajlandó beépíteni, és még arra is képtelen, hogy gratuláljon egy focistának, aki apa lesz. Nagyjából ez a vélekedés Rafa Benítezről a hatodik liverpooli éve után Nagy-Britanniában” – írta a Champions Magazin 2009-ben.

Ezzel áll szemben, hogy úgy nyert BL-t, hogy a Juventus elleni negyeddöntő előtt 9 sérültje volt. A 2008–2009-es Liverpoolja pedig a valaha volt egyik legjobb csapat, amely nem lett PL-bajnok. Az előző idényben a 80 pont elég volt az elsőséghez, ekkor a 86 is kevésnek bizonyult. 2009 márciusában pedig valószínűleg a Liverpool történetének legjobb két hetét produkálta Benítez. 4-0 a Real Madrid ellen a Bajnokok Ligájában, 5-0 az Aston Villa ellen a bajnokságban, és a kettő között idegenben, szinte űrfutballal 4-1 a Manchester United ellen. Amely később ennek ellenére bajnok lett.

Benítez másik nagy alakítása a Valenciánál volt, ahol két bajnoki címet és egy UEFA-kupa-győzelmet ért el három esztendő alatt. Ezenkívül irányította a Chelsea-t, az Intert, a Real Madridot, a Napolit, a Newcastle-t és az Evertont – váltakozó sikerrel.

» Tartalmi kivonat időkódokkal

  • 00:00 – Bevezető
  • 02:20 – Egy sikercsapat felépítése (Valencia)
  • 08:05 – A legfontosabb meccs (Liverpool–Milan, 2005-ös Bajnokok Ligája-döntő)
  • 16:30 – A legfontosabb játékos (Steven Gerrard)
  • 19:33 – Egy nem mindennapi sztori (a karaktergyilkos tinédzser twitterező)
  • 21:13 – A legnagyobb bukás (Internazionale)
  • 26:10 – Jellemrajz
  • 29:54 – Kedvenc idézetem Tőle

Fehér Csaba elárulja Guus Hiddink zseniális motivációs trükkjét

Fehér Csaba elárulja Guus Hiddink zseniális motivációs trükkjét

Mi Guus Hiddink titka? Aki – ez szinte döbbenetes lista! – BEK-et nyert a PSV-vel, elődöntőbe vitte a holland, a dél-koreai és az orosz válogatottat, és FA-kupát nyert a Chelsea-vel szezon közben beugorva. A megfejtésben segítségemre lesz Fehér Csaba, akit a mai fiatalok a Spíler TV szakértőjeként ismernek, az idősebbek viszont emlékezhetnek rá, hogy pályára lépett abban a PSV-ben, amely Hiddink irányításával Bajnokok Ligája-elődöntőbe jutott.

Az adást meghallgathatod a fenti lejátszóra kattintva is.

De még jobb, ha a kedvenc podcastplatformodon hallgatsz bele – és egyúttal fel is iratkozol az Edzőkirályok Podcastra!

Ha nem találod a listában a kedvenc appodat, akkor ezt az RSS-feedet másold ki, és használd odaát: Edzőkirályok RSS

» Miért edzőkirály Guus Hiddink?

Pályafutása gyakorlatilag sikerek sorozata. Második vezetőedzői évében triplázott a PSV-vel, vagyis megnyerte a BL-jogelőd Bajnokcsapatok Európa-kupáját.

Aztán 1998-ban csak 11-esekkel maradt le a vb-döntőről Hollandia kapitányaként. Marcel Desailly mesélte később, hogy az akkor már biztos finalista francia válogatott testületileg nézte a második elődöntőt, és örömükben felugrottak a székükről, amikor a brazilok megnyerték a mérkőzést, mert a Hiddink csapatától sokkal inkább tartottak, mint az egyébként címvédő Selecaótól.

2002-ben a társházigazda Dél-Koreával igazi futballcsodát ért el, megint az elődöntő jelentette a végállomást.

2005-ben újabb elődöntő, ezúttal a Bajnokok Ligájában, a PSV-vel, és ott is igencsak sikerült megizzasztani a 2003-as aranyérmes Milant.

2006-ban bevitte a vb-nyolcaddöntőbe Ausztráliát, amely addig írd és mondd egyszer volt ott egyáltalán világbajnokságon.

2008-ban jött egy újabb elődöntő, ezúttal Oroszország színeiben.

Aztán Scolari idény közbeni menesztése után átvette a Chelsea irányítását. Az angol csapattal FA-kupát nyert, és nagyon-nagyon kevés hiányzott a Bajnokok Ligája-fináléhoz…

» Tartalmi kivonat időkódokkal

  • 00:00 – Bevezető
  • 01:51 – Kedvenc idézetem Tőle
  • 02:34 – A legnagyobb bukás (Anzsi Mahacskala)
  • 03:33 – A legfontosabb meccs (Dél-Korea–Olaszország)
  • 06:19 – Egy nem mindennapi sztori (Hiddink-kultusz Dél-Koreában)
  • 07:06 – A legfontosabb játékos (Pak Dzsi Szung)
  • 09:09 – Jellemrajz
  • 21:16 – Egy sikercsapat felépítése (a BL-elődöntős PSV)

Ez volt Fabio Capello bűvös mondata a „Dream Team” Barcelona ellen

Ez volt Fabio Capello bűvös mondata a „Dream Team” Barcelona ellen

Mi Fabio Capello titka? Hogy ért el páratlan sikereket edzőként a Milan, a Real Madrid, a Roma és a Juventus csapatánál is?

Az adást meghallgathatod a fenti lejátszóra kattintva is.

De még jobb, ha a kedvenc podcastplatformodon hallgatsz bele – és egyúttal fel is iratkozol az Edzőkirályok Podcastra!

Ha nem találod a listában a kedvenc appodat, akkor ezt az RSS-feedet másold ki, és használd odaát: Edzőkirályok RSS

» Miért edzőkirály Fabio Capello?

A mai fiataloknak már nem sok mindent mond a neve, hiszen igazából 2010-ben volt utoljára a középpontban, amikor Angliát irányította a világbajnokságon. Annak meg immár 13 éve. Az idősebbeknek persze aligha kell bemutatni. Ő váltotta a korszakos Arrigo Sacchit a Milan kispadján, és ha felülmúlni nem is lehetett az elődöt, azért Capello is nyert egyet s mást: 4 bajnoki cím, 1 Bajnokok Ligája-győzelem, 1 európai Szuperkupa. Ezeket érte el a Milannál. A Real Madridnál kétszer is megfordult, mindkétszer egyből távozott, a bajnoki cím dacára. Az AS Roma 1983 óta mindössze egyszer lett olasz bajnok – Capello irányításával. A Juventusból is bajnokot faragott, kétszer is, igaz, később ezeket az elsőségeket az ún. calciopoli miatt visszavonták. Kipróbálta magát az angol és az orosz válogatott szövetségi kapitányaként is – ezek már kevésbé voltak sikeres kísérletek.

» Tartalmi kivonat időkódokkal

  • 00:00 – Bevezető
  • 01:12 – A legfontosabb mérkőzés (Milan–Barcelona 1994-es BL-döntő)
  • 04:41 – A legfontosabb játékos (Dejan Szavicsevics)
  • 06:32 – Jellemrajz
  • 08:56 – Egy nem mindennapi sztori (összezörrenés Ruud Gullittal a Milannál)
  • 10:43 – Egy sikercsapat felépítése (így csinált bajnokot a Romából)
  • 16:43 – A legnagyobb bukás (angol válogatott – 2010-es világbajnokság)
  • 23:43 – Kedvenc idézetem Tőle